14.-15. Fejezet

 

14. fejezet

Vale

Fordította:

Annyira helytelen, de leszarom.

Hawke mondta ezt, én meg ráhagyom.

Nincs már kapacitásom érvelni, agyilag és lelkileg kimerültem, és Hawke úgy áll előttem, mint egy horgony a viharban. Erőssen kapaszkodok belé, elfogadva a folyamatos vigasztalását, és ha ő még mindig a régi Hawke, aki annyi éven keresztűl birtokolt, tudom, elfeledtet velem mindent, ami most rossz az életemben. Tulajdonképpen számítok arra, hogy pontosan ezt teszi.

Kihasználom?

Amikor a szája ismét rátalál a számra, és a kezeim felkúsznak a hosszú hajához, tudom, hogy a válasz igen. Bűntudat és lelkiismeretfurdalás áraszt el, de ahelyett hogy elhúzodnék, inkább közelebb nyomulok hozzá. Azt mondta nekem, leszarja, és én is. Volt esélye meghátrálni, de nem tette, szóval az jelent valamit, ugye?

– Merre jár az eszed Vale? – motyogja Hawke, mielőtt szája ajkaimról álkapcsomra vándorol. Fejem hátrahajtom, az agyam elhomályosul.

– Befeszültél. Akarod, hogy hagyjam abba?

Erre felkapom a fejem, és az ujjaim megmarkolják a haját. Lábujjhegyre emelekedek és orrához nyomom az orrom.

– Kérlek, ne hagyd abba, oké?

Tekintetében megkönnyebbüllés lobban fel, és ajkai mosolyra húzódnak, de a hangja mogorva... feszült.

– Nem hiszem, hogy képes lennék.

– Jó – felelem ugyanúgy megkönnyebülve.

– Remek.

– Hálószoba. Most – ösztönzöm.

Hawke lehajtja fejét, orrával végigsimít az állkapcsomon.

– Még mindig pimasz – mormolja, lehelete bizsergést kelt a nyakamon. – De elfelejtetted, hogy működik nálunk a dolog?

– Éspedig? – sóhajtom, miközben foga a bőrömet súrolja.

– Én irányítok, és akkor megyünk a hálószobába, amikor én készen állok rá.

És ilyen egyszerűen... elolvadok. Teljesen nekidőlök, hagyom, hogy a világ súlya leguruljon a vállamról. Elengedem az aggodalmaimat, és bízom abban, hogy a szükségleteimről gondoskodni fognak. Örömmel és készségesen engedem át neki az irányítást.

Ez az egyik dolog, amit legjobban szerettem benne a múltban...öntudatosságát, és magabiztonságát, hogy bármi történjen, ő mindig elvégzi a munkát. Irónikus, hogy amikor arra lett volna a legnagyobb szükségem részéről, nem adtam neki esélyt, hogy bizonyítson.

Hawke szája ismét az enyémre tapad, és lassan csókolózunk, de nem kevésbé mélyen, mint ezelőtt. Ott van benne a szenvedély, parázslik a felszín alatt, mégis most már nics sürgetés. Tudja, hogy ezúttal nem fogom leállítani. Tudom, képtelen elsétálni. Kezei felfelé kúsznak a bordáim alatt, a póló szegélyénél, felfelé tolva az anyagot. Majdnem felzokogok ettől az egyszerű érintéstől, mert annyira felvillanyozó, érzelmekkel annyira túltelített, hogy már-már fájdalmas. Hogy felejthettem el milyen érzés volt ez? Hogy engedhettem el valaha ilyesmit?

Egyik keze a bordáimon, a másikat feljebb tolja, és befelé fordítja, majd megáll a mellemen. Ujjai belemerülnek a melltartóm kosarába, és lehúzza az anyagot, miközben körmével a mellbimbómat karistolja. Az egész hátam ívbe feszül, és nekitolom a medencémet. Egy pillanatig érzem az erekcióját, mielőtt visszahúzom a csípőmet, megdöbbent a testem pimasz reakciója.

Hawke csupán annyit reagál, hogy közelebb lép hozzám, előrenyomja a csípőjét, amíg vastagsága a hasamnak nyomul. Lábam között folyékony vágy lüktet, és a csípőmet az övéhez dörgölöm. Elismerésként felnyög, miközben ujjaival a mellbimbómat húzkodja.

Anélkül, hogy megszakítaná a csókot, elveszi kezét a bordámról, és meghúzza a khaki nadrágom gombját. Még mindig a Cold Fury egyenruha van rajtam, nem volt alkalmam átöltözni, amikor hazaértem a délután. Vagy inkább, tegnap délután, mert az óra rég elütötte az éjfélt.

Hawke igéyeimhez mérten nem mozog elég gyorsan, ezért elengedem a haját, és bepréselem testünk közé. Ellököm a kezét, fürgén kigombolom a nadrágot. Aztán Hawke tolja el a kezem és lerántja a zippzárt, majd motyogva káromkodik az ajkamon, amikor egy pillanatra beragad, mielőtt teljesen lecsúszik.

Aztán keze már a nadrágomban van, ügyesen elmerülve a bugyimban, és ujjai hozzám érnek... bennem vannak... kényeztetnek.

Fejem hátracsuklik az eksztázistól, és annak ellenére, hogy a szám gyászolja szája hiányát, az érzések, amelyeket a lábam közt kelt, bőségesen kárpótolnak. Nedves vagyok, szinte zavarba ejtően, és csak a torkából feltörő, halk, elismerő nyögésekből tudom, hogy ettől Hawke beindul, miközben ujjai tocsogó nedvesek a mesterkedései következtében.

A vér úgy száguld az ereimben, hogy beleszédülök, és csak annyit tehetek, hogy a bicepszébe kapaszkodok, miközben ő megdolgoz.

Annyira be vagyok indulva, már a robbanás szélén állok. A csípőm együtt ringatózik vele... majdnem ott vagyok... mindjárt...

A keze hirtelen eltűnik, én meg frusztráltan kiálok fel, amiért megtagadja a beteljesülést. Hawke csak vigyorog, közben felemelve karjaiba vesz, én meg dereka köré fonom a lábaimat.

– Ideje bemenni a hálószobába.

Most? Ebben a szent percben akar bemenni?

Szinte veszekedni kezdek vele, de azonnal kirepül a fejemből a gondolat, amikor lehajtja a fejét és megcsókolja a nyakamat, hogy enyítse a be nem teljesedett orgazmus hiányát. Kuncogni kezd, amikor megpróbálom hozzádörgölni a csípőmet egy kis kontaktusért, és Hawke kezeivel megmarkolja a fenekemet.

– Melyik szoba?

– Balra – motyogom, és ismét hozzá dörgözőlök.

A mindig és örökké hatékony Hawke, nem teketóriázik, az ágyra dob. Magamra hagy, hogy visszamenjen az ajtóhoz, felkapcsolni a villanyt, világosságba borítva a szobát.

A szívem pedig csendes elismerésben ver. Hawke mindig ezt tette. Mindig felkapcsolta a villanyt, hogy pontosan láthassa milyen hatással van rám. Hogy láthassa az arcomon a gyönyör minden megnyilvánulását. Hogy első kézből megtapasztaljon minden mocskos dolgot, amit egymással műveltünk, akadály nélkül, beleértve a sötétséget is.

Visszasétál hozzám, az ágyhoz szegez a tekintetével, ahogy ott fekszem. Ismerem ezt a nézést, már százszor láttam ezelőtt. Állatias vágy és ez felizgat.

Hawke gyorsan mozog, ennek a párzásnak a lassú szakasza mostanra már befejeződött. Cipők, zoknik, a nadrágom... mindent leszedett rólam Hawke, a padlóra dobva el vannak felejtve. Hawke az ágyra térdel, a lábam közé, és gyorsan leveszi az ingem. A mellkasomra néz, a melltaróm egyik kosara lehúzva a mellem alá. Egy finom érintéssel lehámozza az anyagot, és csak bámul rám.

Volt idő, amikor csak hódolattal nézett rám. Most nem vagyok biztos, mit látok. Vágyat – határozottan, ebben nem kételkedem. Meg még van valami, ami megcsillan a tekintetében... Arra gondolok, talán szomorúságot.

Hawke, szó nélkül felemelkedik az ágyról, ujjait beleakasztja a csípőmön a bugyimba és lehúzza. Szemei végigsiklanak a testemen, amitől szépnek és kívánatosnak kellene, hogy érezzem magam, de fájdalom nyílalik a mellkasomba, amikor észreveszem, hogy szándékosan nem néz a jobb lábamra, ahol a rózsa tetoválás van, ami ügyesen eltakarja a nevét.

Egy pillanatra, felegyenesedik, azt hiszem ott hagy, mert a szemembe néz, és egy másodpercre bírálatot látok szemeiben. Nem vagyok biztos abban, hogy mi okozza, de több dolog is lehet.

Hogy megbántottam évekkel ezelőtt.

Hogy felhívtam ma este, amikor nem volt hozzá jogom.

Vagy még azért is, amiért vissza csábítottam arra a hajóra, amelyre magyarázat nélkül megtagadták a belépést.

De ő csak leveti ruháit, ugyanolyan hatákonysággal mint ahogy velem tette.

Hawke-kal ellentétben, az én szememben nincs kétség. Szemem centiméterről centiméterre barangolja be a felfedett, napbarnított bőrt, szálkás izmokat. Szemeim követik a hasa alatti V vonalat, a farkáig, ami feltárul előttem, amikor letolja a farmerjét és az alsónadrágját.

És amikor ő is meztelen, mint én – meztelenebb, mint én, ha figyelembe vesszük a vállamon lógó melltartó pántjait – visszamászik az ágyra, a lábaim közé, bordáim mellett könyökére támaszkodva, beterít a testével.

Rám mered, és azok a szemek a kék tengeren táncoló napfényre emlékeztetnek. Olyan intenzitással... olyan vággyal és követelőzéssel. És még óvatosságot is látok, és még egy kis gyengédséget. Olyan érzelmeket, amelyeket még csak nem is tudok megfejteni, hogy mire gondolhat.

De minden világossá válik, amikor leereszkedik, csípője az enyémet érinti, farka forrón és nehezen megpihen a combjaim között. Fejét lassan lehajtja, és ajkai megérintik ajkaimat,.. először gyengéden, pillanatanyilag csak enyhe érintéssel, hogy utána vágyakozó szenvedélyes csókba mélyüljön.

Kezdődik.

Mindkettőnk keze a másik testén kalandozik. Az enyémek izmos válláról mellkasára barangol, le a bordái mentén a fenekéhez, megmarkolom azt, mint egy meghívás, hogy közelebb jöjjön. Hawke egyik könyökére támaszkodik, másik kezével a hasamon lefelé halad, vissza a lábaim közé. Olyan jól ismeri a testemet, még ennyi év után is, hogy ujjai mintha hívó jelre csusszannak belém.

Istenem, mennyire jó érzés.

Még egy ujj be.

A fenébe... nagyon-nagyon jó érzés.

Saját kezemet közénk csúztatom, helyet csinálva, amíg megtalálom a farkát. Olyan vastag és selymes. Mindig is szerettem a tapintását, a számban, bennem. Megszorítom, keményen húzok rajta párszor, miközben ő az ujjaival kényeztet.

Csókjaink egyre kétségbeesettebbé válnak. Minden nyögésemre morgással válaszol, ami sokkal erősebb, amikor a makkja alsó részét érintem, ami selymes és nedves.

Ujjai egyre gyorsabban mozognak, ami arra késztet, hogy levegő után kapkodjak. Csípőm ritmusban mozog. A kezem durván dolgozik.

– Bassza meg! – morogja Hawke, miközben felemelkedik, lábaival jobban széttárja lábaimat. A várakozás apró hullámai száguldanak végig a gerincemen, miközben nézem, ahogy megfogja péniszét, durván meghúzza, ami pokolian szexi, majd a hegyét nyílásomhoz teszi. Gyönörű pillanat, amit kissé elront, amikor Hawke a tekintetét balra fordítja a rózsa tetoválásra. Csak egy másodpercre pillant rá, mielőtt megragadja azt a lábam, és a dereka köré fonja, így eltávolítva a sértő tetoválást a látóteréből.

Ezután Hawke a matracra támaszkodik, és egy éles csípőmozdulattal, belém hatol.

– Ó istenem...Hawke – nyögöm, miközben egyetlen erőteljes mozdulattal kitölt. Ajkai között, hosszasan fújja ki a levegőt, s homlokát az enyémhez érinti. Egy pillanatig mozdulatlan marad – talán, hogy összeszedje magát, ki tudja –, majd mozogni kezd.

Olyan, mint régen, és mégis... más. Megőrjít az egymás iránti vágyunk, miközben folyamatosan érintjük egymást. Hawke keze a mellemen, az én kezem a fenekén, hogy a mozgása egyenletes és mélyre hatoló maradjon. Mégis, van egy bizonyos fentartás is részéről... talán a teljes elkötelezettség és a pillanatba való belemerülés hiánya.

Szomorú és fájó szívem tudja, ez azért van, mert fél többett adni a teste, egy orgazmuson kívül. Hawke számára ez tisztán fizikai, úgy látszik neki is épp annyira szükséges, hogy kieessze a gőzt, mint nekem.

– Csókolj meg – mondom gyengéden, arcára téve a kezem. Felemeli a homlokát, aggodó szemekkel rám néz, de végül megcsókol.

Csípőmmel körözök a csípőjén, nyelvem táncol az övével, ő meg hasonlóképp válaszol. Egyenletes mély lökések, nyelvével és péniszével, mint egy megkoreografált szimfónia. Ziháló légzéséről tudom, hogy közel van. Ezt nagyon jól ismerem. Egyik keze közénk csusszan, megnyomja és megdörzsöli a csiklómat, és a váratlan, előzöleg küszöbön álló orgazmusom életre kel bennem. Belekiáltok a szájába, amikor felrobban és eláraszt. Csípőm felemelkedik, aminek következtében Hawke mélyebbre hatol. Elszakítja ajkait az enyémtől, arcát a nyakamhoz temeti és felnyög hosszasan, miközben csípőjével köröz, ujjait a lüktető csiklómhoz szorítja.

Érzem, ahogy kilő, eszembe jutatva azt, amikor először megszabadultunk az óvszertől, és úgy döntöttünk, hogy csak a fogamzásgátlómra hagyatkozunk. A hihetelen közelség, amit abban a pillanatban éreztem, tulajdonképpen most is ugyanaz, én meg képtelen vagyok megkérdőjelezni a sietséget, aminek következtében védekezés nélkül szexeltünk.

Zihálva veszi a levegőt, majd hosszan nyakamba fújja, aztán Hawke felemelkedik és legördül rólam. Egy röpke pillanatig teljesen egyedül érzem magam, de aztán a karjai a derekam köré fonódnak, és magához húz. Viszonylag, egy enyhe erőfeszítéssel megemeli a felső testem, hogy félig a mellkasán fekszem. A másik kezét felemelve, csendben a fejemre helyezi és lenyomja azt.

Rajta fekszem, fülem a szegycsontján, hallgatom, ahogy lelassulnak a szíve dobbanásai, miközben meleg folyadék szivárog ki belőlem. Teljesen kimerültem és bágyadtan. Ha akarnék, sem tudnék mozogni, és nem akarok.

Nem beszélünk, viszont akkor sem beszéltünk sokat, amikor keféltünk. Bár sokminden olyan ismerős volt, mint anya régi takarója, ami még mindig a kanapé hátát díszíti, volt egy dolog, ami szembeötlően különbözött a mostani együttlétünkben.

A csendesség. Évekkel ezelőtt Hawke és én annyira elmerültünk a szenvedélyünkben, hogy nem fogtuk vissza magunkat az érintések, szavak terén. Mint az is, hogy azt akarta, hogy a szobában a lámpa ragyogó fényében fürödjünk, szavakban is szenvedélyes volt velem. Szavakat használt, mocskos és édes szavakat, hogy magasabbra és magasabbra repítsen. Szavai, és ahogy azokat kimondta épp olyan afrodiziákum volt, mint a tehetséges ujjai és ajkai.

De nem ma este.

Ma este Hawke egy szót sem szólt, további bizonyítéka annak, hogy nagy részben visszafogta magát. És Istenem ez mennyire fáj. Fáj, mert ez az én saram, és amit vele tettem. Ettől ürességet érzek, a kielégültség helyett, amit éreznem kellene.

De még a mellkasomban lévő üresség sem törli el a kimerültségemet, szóval arcommal Hawke mellkasán, becsukom a szemem és elalszom.

 

15. fejezet

Hawke

Fordította: Frytu

Nem vagyok felkészülve arra, hogy Vale-t a csapat edzőtermében lássam.

Nem vagyok felkészülve arra, hogy egyáltalán lássam, mert nem vagyok biztos benne, hogy tudok viselkedni mellette. Akarom őt, de mégsem akarom akarni őt.

És úgy értem, őrülten akarom.

A tegnap este után, hogyan is ne akarnám? Minden egyes pozitív érzelem és érzés, amit valaha éreztem iránta, elöntött, ahogy mozogtam édes testében. Szavaim a torkomon akadtak, ami jól jött. Biztosan nem akartam volna kibökni egy kedveskedést szex közben, még jobban összezavarva a dolgokat.

Korán ébredtem az ágyában, meztelen testünkkel egymást ölelve, mint régen. Az öröm és a düh együttes áradata járt át, amikor rájöttem, hogy még álmomban is vágyom rá. Hagytam, hogy a harag győzedelmeskedjen, különben megfordítanám, és újra megdugnám. Lopakodva kimásztam az ágyból és halkan felöltöztem. Eközben néztem, ahogy alszik és megfeddtem azt a részemet, mely hálás volt azért, hogy ő kapott még néhány extra órát ma.

Nem az én kibaszott problémám, emlékeztettem magam.

A cipőfűzőmet már majdnem bekötve arra gondoltam, hogy sikerül csendesen lelépnem, amikor meghallottam az ágy nyikorgását és felnézve megláttam Vale-t a könyökére támaszkodva, a takaró éppen csak takarta a mellét, így bepillanthattam a dekoltázsába. A farkam megrándult az egyértelmű érdeklődéstől és meg akartam fojtani a szörnyet.

– Elmész? – kérdezte érdes és álomtól remegő hangon.

– Igen, haza kell mennem zuhanyozni, aztán edzésre.

Vale az éjjeli szekrényen lévő óra felé fordítja a fejét.

– Igen, jobb, ha én is felkelek és bemegyek a kórházba.

– Aludnod kellene még egy kicsit – böktem ki, aztán megpofoztam magam mentálisan.

Nem az én kibaszott problémám.

Vale nem az én problémám. Segítettem neki tegnap este, egy jó fuvart, aztán egy még jobb orgazmust nyújtottam neki, de ennyi az egész. Nem mehetek vissza hozzá, mert túl veszélyes a szívemre. Egyszer már neki adtam és összetaposta. Nem hagyhatom, hogy újra megtegye.

Ragyogó mosolyt vetett rám, és megrázta a fejét.

– Igazából, nagyon jól érzem magam.

Nem tudtam megállni. Tovább bámultam és bámultam, amikor az ágy oldalára lendítette a lábát és kicsúszott a takaró alól. Néztem, ahogy meztelenül áll, lenyűgözően gyönyörű és valószínűleg fáj a lábai között, fizikailag vissza kellett fognom magam, hogy ne essek neki. Nem vett rólam tudomást, odasétált egy kicsi, ütött-kopott préselt fa komódhoz, előhúzott egy bugyit, amit felhúzott a hosszú lábain. Összeráncoltam az orrom az utálattól, amikor láttam, hogy azok felett a rózsák felett siklik át. Ezután elővett egy pólót és áthúzta a fején, mielőtt átdugta volna rajta a karjait.

Amikor kiszabadította a hosszú haját azt mondta:

– Csinálok kávét, ha szeretnél.

– Nem, köszi – válaszoltam kimérten.– Indulnom kell.

Vale tekintete ellágyult… a megértés világos zöld tóként csillogott a szemeiben. Megértette a tartózkodásomat, mert még mindig nagyon jól ismert engem és a rétegeimet. Megértette a kényelmetlenségemet, és extra erőfeszítéseket tett, hogy enyhítse a szituációt.

– Nos, oké – mormolta mosolyogva, miközben felém sétált. Megállt előttem, ahol a hálószoba ajtaja közelében álltam, és az alkaromra tette a kezét – Még egyszer köszön a tegnap estét. Tényleg kisegítettél a nehéz helyzetből.

Köhögtem, hogy megköszörüljem a torkom. – Igen, persze… semmi gond.

Vale bólintott, elsuhant mellettem és a rövid folyosón a konyhába ment. Követtem és balra pillantottam, ahol megláttam a kávéskanna mellett. Nem fordult vissza hozzám, és azon gondolkodtam, mi a franc folyik itt?

Tegnap este láttam az arcán. A nyílt elfogadását, hogy visszatérjek az életébe… a testébe. Bassza meg, egészen biztos vagyok benne, hogy a szíve hívott be. Láttam a vágytól átszőtt és gyöngédségbe fojtott hálát az arcára írva, ahogy megdugtam. Épp annyira akartam áldozatául esni, amennyire ki akartam repülni ebből a lakásból, hátra sem nézve.

– Megpróbálok még ma bemenni a kórházba, hogy meglátogassam apádat – mondtam neki, miközben az ajtó felé nyúltam. Egy újabb ragyogó és hálás mosollyal nézett rám a válla felett.

– Köszi. Nagyon örülne neki.

Én őt bámultam, ő engem… türelmesen.

Mennem kellett volna, és mégis maradtam, hiába kerestem valamit, hogy megértsem azokat a furcsa érzelmeket, amelyek mélyen a zsigereimben forrtak.

– Hé, elmondjam Bruce-nak, hogy mi történt veled?

Szemei összehúzódtak egy újabb mosolytól, a hála újabb sugárzó kifejezése.

– Nem, köszönöm. Tegnap esete írtam neki egy üzenetet és azt mondta annyi időt kapok, amennyire csak szükségem van.

– Rendben. Nos, akkor megyek.

Intett a kezével. – Jó edzést ma!

Ahogy a lakása előtt álltam, meg kellett kérdeznem magamtól, mi a fene történt. Vajon menekülési eszközként használt egy szar helyzetből? Vagy még mindig őszintén törődött velem és nekem adta a testét, hogy ezt megmutassa? Vagy én értettem félre mindent és kihasználtam őt tegnap este és most túl udvarias ahhoz, hogy durva legyen?

Bassza meg. Micsoda zűrzavar.

És most döbbenten látom őt az edzőteremben Maxszel, mivel úgy gondoltam, egész nap a kórházban lesz. Még csak délután kettő van.

Max a futópadon fut VO2[1] maszkkal, hogy mérje az oxigénmennyiséget. Vale mellette áll, háttal nekem, írótáblával az egyik kezében, a másik pedig a futópadon lévő gombok felett, hogy növelje a sebességet és a dőlést.

Ma súlyokkal akartam dolgozni, különösen a lábaimmal, mégis átvágtam a termen a futópadokhoz és elfoglaltam a Max mellett lévőt. A mozdulatom felkeltette Vale figyelmét, de Max továbbra is egyenesen előre néz, nehezen lélegzik a tizenegy km/órás sebességnél és nyolcas dőlésszögnél. Amikor Vale szeme találkozik az enyémmel, megkérdezem:

– Kiengedték Dave-et a kórházból?

Megrázza a fejét és visszafordul, hogy megnézze a VO2 gépen lévő számokat.

– Nem, de elzavart onnan egy kis időre. Az Xtreme Fitben fogok edzeni egy ügyfelet, miután végeztem Maxszel, aztán visszamegyek a kórházba.

– Hogy van? – kérdezem, miközben elindítom a futópadot és megemelem a sebességet egy gyors gyaloglásig, bemelegítésképpen.

– Remekül – válaszol, miközben nem néz rám, Maxre és a teljesítményére fókuszál. – Azt mondta, holnap valószínűleg hazajöhet.

Nem néz át rajtam, de nem is igazán figyel rám. Valójában, közelebb lép a géphez, jobban Max elé áll, hogy az lássa őt, majd így szól:

– Növeljük a sebességet kilencesre hatvan másodpercig és akkor készen vagyunk.

Max bólint és Vale többször megnyomja a gombot, hogy növelje a sebességet.

Összeszorítom a fogam és próbálom kitalálni, hogy is állunk. A nyilvánvaló dolog az lenne, ha egyszerűen csak megkérdezném tőle, de a fenébe is, ha megteszem. Különösen úgy nem, ha Max a szobában van. Szóval megemelem a sebességet, kocogásra váltok, és a futásra koncentrálok.

Mire Max séta tempóra lassul, nyolcperces másfél kilóméteres tempót tartok, ami tökéletes egy rövid futáshoz, hogy bemelegítsek. Max leveszi a maszkot, átadja Vale-nek, aki fertőtleníti és elrakja. Odaáll Max mellé és halk, mormogó hangon végigveszi az eredményeket. Max feltesz neki néhány kérdést, amire ő válaszol, majd Max kimegy a teremből.

Tökéletes.

Kivéve, hogy Vale közvetlenül mögötte sétál kifelé és ezzel a beszélgetési lehetőségem elakad és elúszni látszik.

– Hé! – kiáltom, miközben a kezemmel megütöm a szünet gombot. Leugrok, mielőtt teljesen megállna. – Várj!

Vale megáll és kíváncsian néz rám.

– Mi a helyzet?

Odamegyek hozzá, egy pillantást vetve az öltöző nyitott ajtajára, hogy lássam üres. Amint néhány centire kerülök hozzá, közelebb hajolok, hátha valaki leselkedik.

– Akarod, hogy érted menjek edzés után… bekapjunk valamit vacsira és együtt menjünk be a kórházba?

Mi a fészkes fenét csinálok?

Vale meglepetten pislog rám, de aztán a kétértelműség nyájas maszkjába öltözteti a vonásai.

– Öhm..., köszi, de azt hiszem, egyedül megyek oda. De talán ott találkozhatunk.

Egy kibaszott lerázás, és most már dühös leszek.

– Mi a franc folyik itt, Vale? – morgok és közelebb lépek. A szeme forrón villan, de a hangja nyugodt.

– Hogy érted, hogy mi a franc folyik itt?

–  egnap este kétségbeesetten ragaszkodsz hozzám, elfogadva a remek dugást, amit nyújtottam neked, ma meg lerázol.

Vale felháborodva zihál, de nem válaszol, inkább megpördül, hogy távozzon. Kinyújtom a kezem, megragadom a karját és visszafordítom. Megrándul, és ahelyett, hogy újra elmenekülne, odalép hozzám és megböki a mellkasom.

– Lehet, hogy igazad van, lehet, hogy tegnap este kétségbeesetten ragaszkodtam hozzád, és igen, remek dugás volt, de nekem úgy tűnik, te voltál az, aki ma reggel gyorsabban tűnt el, mint a villám.

– Edzésre kellett mennem – mondom bénán.

– El kellett menekülnöd előlem és az érzéseid elől – gúnyolódik. –Ne tagadd. Láttam, az arcodra volt írva mialatt azt a remek dugást nyújtottad nekem. Lehet, hogy nekem adtad a farkad, de ez minden, amit tegnap este adtál és ez nagyon-nagyon szívás.

Most én vagyok az, aki meglepetten pislog, hogy valójában mennyire éleslátó volt. Azt hittem elmerült a szenvedélyben és a menekülésben. Nem hittem, hogy ilyen tisztán olvas bennem. Ami hülyeség, ha belegondolok. Hát persze, hogy Vale tisztán olvas bennem. Gyakorlatilag mindenkinél jobban ismer engem.

Próbálok kifogást találni, de ez ugyanolyan béna.

– Ugyan már, Vale… nekünk történetünk van… méghozzá rossz.

– Nem, Hawke – forrong dühében – Nekünk remek történetünk van. Csak volt egy rossz pillanatunk. De világos, hogy ezt sosem fogod megbocsátani, szóval csak nevezzük nevén a gyereket és vegyük észre, hogy minket nem egymásnak teremtettek.

Hogy ezektől a szavaktól miért csuklik össze majdnem a térdem, azt nem tudom, de ezt most félre is teszem. Ez kezd eltérni attól az iránytól, amiben reménykedtem. A vállára teszem a kezem és előre-hátra dörzsölöm a hüvelykujjamat, hogy megnyugtassam.

A hangja megtört és fáj a szívem a szemében lévő nyomorúságtól.

– Tudom, hogy mit gondolsz…, hogy a tegnap este csak egy amolyan egyéjszakás kaland volt, valami alkalmi, csak, hogy eltereljük a figyelmünket. De nekem nem ilyen volt. Teljesen benne voltam, és akár elhiszed, akár nem, te vagy az egyetlen férfi, akit valaha is védekezés nélkül a testembe engedtem.

Meg vagyok döbbenve a teljes tehetetlenségtől. A szavaim cserben hagynak, még akkor is, ha kétségbeesetten szeretném enyhíteni a fájdalmát. Talán csak erősen a karjaim közé kellene húznom, kifulladásig csókolni és hagyni, hogy ez legyen az az igazság, amit nem tudok kimondani.

– Hé, Vale – hallom az ajtóból, és kezeim leesnek a válláról, mintha megégettem volna magam. Vale mély levegőt vesz, megfordul és meglátja, hogy Max áll ott. Szemei ide-oda járnak közöttünk, végül végleg megpihen Vale– en.

– Nem egyeztettük le a következő edzésünket.

– Ó – mondja Vale, miközben elfordul tőlem – menjünk, nézzük meg a naptáramat a számítógépemen és írjunk be néhány időpontot.

Az ajtó felé indul, de megáll, amikor szólok neki.

– Vale – Nem fordul meg, hogy rám nézzen, de hallgat. – Találkozunk este a kórházban.

A tekintetem Maxre siklik, aki zavartan nézi ezt a feszült, személyes pillanatot köztem és a csapat segédedzője között. Felvonja a szemöldökét, némán felajánlva, hogy elhúz a francba. Megrázom a fejem és Vale elmegy mellette, ki az ajtón az edzők irodái felé.

Max kérdőn kitárja a karját: – Haver… mi a fene volt ez?

Kiengedek egy hosszú sóhajt csalódottságomban, mielőtt felé fordulok:

– Hosszú történet, megér egy vagy két sört. Érdekel?

– Persze –mondja mosolyogva – Hadd egyeztessem le a következő edzést Vale-lel aztán mehetünk.

 

---

[1] VO2 maszk – azt lehet mérni vele, hogy mennyi a szervezet által maximálisan felvehető és szállítható oxigén mennyisége