24.-25. Fejezet

 

24. fejezet

Vale

Fordította: Echo

Az I-540-en száguldunk és Smashing Pumpkins[1]-t hallgatunk. Hűvös, novemberi este van, a csillagok és a ragyogó telihold alacsonyan állnak, az endorfin okozta kéj, boldogság és izgalom száguld keresztül rajtam.

Előrehajolok, kis ökölbe szorítom a kezem és a műszerfalat ütögetem, a hangom szinte visít az őrületes hisztériától. – A daganat összezsugorodott!

– A daganat összezsugorodott!– Hawke nevetve ért egyet, és a levegőbe üt a győzelem jeleként.

Apám MRI-je ma reggel volt, és általában pár napba telne az eredmények megszerzése, mégis Dave Campell a rocksztárok státuszát élvezi a Duke-on. Dr. Furhman két radiológussal és három másik onkológussal ült a vezérlőteremben, akik lélegzetvisszafojtva várták, hogy apám agyának egyes részeit lefényképezzék. Mire az asztal kisiklott a nagy, kerek dobból, amely a mágneses rezonancia képalkotásának csodálatos tudományát teremtette meg, Dr. Furham már ott várakozott ránk egymérföldes mosolyával.

Tíz százalék zsugorodás.

Túl a csodákon.

A vírus elvégezte a dolgát és apám teste harcolt, láthatóan győzelmet aratva az agydaganat ellen.

Szabadnapot vettem ki, hogy apával menjek, és miután megöleltük egymást és körbeugráltuk a szobát a libegő kórházi köpenyében, azonnal üzenetet írtam Hawke-nak. Az arénában volt, egy könnyű edzésen vett részt, mivel a Cold Furynek este meccse lesz a Dallas Mustangs ellen. Megígértette velem, hogy azonnal értesítem, mihelyt megtudok valamit.

Zsugorodásunk van, gyorsan elküldtem neki.

A válasza azonnali volt, ami jelezte, hogy lazsált és csak az üzenetemre várt. Ez egyolyan szó, amit soha nem jó használni egy férfival kapcsolatban, kivéve ilyen esetben. IGEN!!!!

Nevetek, a kezem még mindig remegett a jó hír miatti hitetlenkedéstől, elkezdtem válaszolni neki, amikor megszólalt a telefonom. A kijelzőn Hawke és az én képem jelent meg. Avery készítette a The Fox and the Houndban épp a múlt héten. Hawke ölében ültem, miközben mindannyian körbe ültünk, italoztunk és újra közelebb kerültünk egymáshoz. Szörős arca az enyémhez tapadt, karjaink egymás köré fonódtak. Boldog, boldog mosollyal az arcunkon.

Alig visszafojtott ujjongással válaszoltam. – Zsugorodás!

– Csodálatos! – mondta.

A részleteket kérte.

Elmondtam neki, amit tudtam.

Kérte, hogy beszélhessen apámmal, így bedugtam a telefont annak az apró szobának a függönyei közé, ahol apám öltözött és hallgathattam az egyoldalú beszélgetését, amit Hawke-al folytatott. Majd megszakadt a szívem.

Amikor újra beszéltem vele, az üzenete egyszerű volt. – Várj rám ma este a meccs után a játkosparkolóban! És öltözz melegen!

Így is tettem. Miután apámmal elmentünk egy korai, ünnepi étkezésre, visszamentünk a lakásunkba és megnéztük a meccset a tévében. Még apámnak is engedélyeztem egy sört, meg is érdemelte, majd szurkoltunk és kiabáltunk a Cold Furynek. Külösen Hawke-nak szurkoltam nagyon, főleg akkor, amikor összecsapott egy Mustangos védővel, aki úgy gondolta, hogy megpróbálja elgáncsolni a nagyszerű és erős Hawke Therrient. Abban a pillanatban, amikor a kesztyűk lerepültek, én a tévén keresztül kezdtem Hawke-nak üvölteni, hogy rúgja szét a seggét. Így is tett, és meg is érte az öt perces kiállítást, amit érte kapott.

Csak nézni is ezt az embert, maga a káprázat. Büszke vagyok arra, amit csinál, arra, hogy meddig jutott. Csodálatosan festett a jégen és még jobban nézett ki, amikor átsétált hozzám a parkolón, miközben rá vártam az autómnál. Egyszerűen begörbítette az ujját félúton és én odamentem hozzá. Kezét a fejem mögé tette, száját a számra, és csókkal köszöntött.

– Remek játék! – suttogtam, miközben elhúzódott.

– Bassza meg! – mondta mosolyogva. – Ma a zsugorodást fogjuk megünnepelni!

Így hát beültünk az autójába, miután betette a felszereléssel teli táskáját a csomagtartóba. Egy kis hűtőt láttam odabent, felvontam a szemöldököm, de csak ennyit mondott. – Meglepetés!

Így vártam.

Hawke kíváncsivá tett, amikor az Aviation Parkway lejárónál a reptér felé fordult. Késő van és kicsi a forgalom. Jobb kezét leveszi a kormányról és az enyémre teszi, amely az ölemben pihen. Megszorítja és kérdezi. – Meghalsz a kívácsiságtól?

– Egy kicsit. – mondom őszintén, de tényleg tanácstalan vagyok.

– Utálod a meglepetéseket! – mondja.

– Nem, nem is! – válaszolom neki gyorsan. – Régebben utáltam a meglepetéseket, de most úgy vélem izgatóan hatnak rám.

– Hazug! – mondja halk, morajló hangon, amitől zúg a vérem.

Amikor a repülőtér feltűnt a távolban, a kifutók ragyognak és a forgalomirányító torony folyamatosan piros fénnyel jelez, Hawke bekapcsolja az irányjelzőt. Az autópálya mindkét oldalán mesterséges tavak helyezkednek el, amelyeket zöld dombok és magas, karcsú fenyőfák szegélyeznek. Lassít és befordul egy földútra, amelyet korábban nem vettem észre, nem mintha sokat jártam volna erre. Csak néhány alkalommal utaztam repülővel a csapattal együtt.

Nem szól egy szót sem, ahogy én sem miközben kb. kétszáz métert pattogunk , egy kanyart követünk, amely megvéd minket az úttól és egy tisztásra vezet a víz mellett. Egy kis füves területet a vízparton kis növésű azálea, magyal és kaméliabokrok vesznek körül, amelyen a reptéri fények tükröződnek.

– Ez gyönyörű! – suttogom, miközben Hawke megállítja az autót, parkoló módba teszi és leállítja a motort. A fényszórók lekapcsolásával elnyel minket a sötétség és igazán magányosnak érzem magam.

Hawke kiszáll a kocsiból, én pedig követem. Nézem, ahogy kiveszi a hűtőtáskát a kocsiból két takaróval egyetemben. Csípős kint az idő, talán tizenöt fok körül lehet, de semmi olyan, amihez kabát kellene. Egy újskóciainak eszébe sem jutna kabátot hordania ilyen enyhe időben, úgyhogy megvagyok a farmeromban és a pulóveremben.

– Egy piknik? – kérdezem kíváncsian, miközben Hawke leterít egy takarót a fűre és letérdel. A másikat is ledobja és kinyitja a hűtőt.

– Olyasmi. – mondja vigyorogva, miközben elővesz egy üveg pezsgőt.

– Nos, ez csak alkohol, de úgy vélem ma este Dave sikerére koccinthatunk. Nem gondolod?

– Teljes mértékben egyetértek. – mondom, miközben letérdelek a mellette lévő takaróra.

Leveszi a fóliát és a drótot, majd tökéletesen kippatintja a parafadugót. Nagyon lágyan teszi, és ez olyan, amit hét évvel ezelőtt nem tett volna meg. Akkoriban egy  sörösdoboz tetejét nyitogatta. Kuncogok, miközben arra gondolok milyen különbségek vannak ebben a férfiban és a régi énjében, és még jobban értékelem.

Műanyag poharakkal koccintunk apámra, kortyoljuk a pezsgőt és hátradőlve nézzük, ahogy a repülők alacsonyan repülnek a fejünk felett és dübörögve leszállnak. Amikor megiszom a pezsgőm, a poharat a takaróra teszem és hátradőlök, a kezem a fejem mögé dugom. Ahogy felnézek a világos Holdra, megkérdezem. – Emlékszel mit mondtunk régen a Holdról?

Hawke kiissza a poharát és félredobja. Az oldalára fekszik, a könyökére támaszkodik és fejét a tenyerébe fekteti. Lemosolyog rám és azt mondja. – A mi holdkapcsolatunk.

Vigyorogva bólintok. – Amikor az Oilersszel utazgattál és hiányoztál, felhívtál éjszaka és azt mondtad: Vale, nézz most rögtön a Holdra! Ugyanaz, amit én is nézek. Együtt vagyunk.

Meglepődöm, ahogy az édes emlékek miatt a szavak kicsit elfojtva jönnek elő és talán csak a lenyűgöző nap érzelmei miatt, de egy kicsit zavarba is jövök, amikor a Holdról a pillantásom rá vetem. Az árnyak eltakarják arcának nagy részét, de látom, ahogy az érzelmek egy része visszavetül rám.

Lehajol és gyengéden megcsókol. Amikor visszahúzódik, azt mondja. – Akkoriban elég romantikus voltam, hm?

– Ó, igen – kuncogva mondom. – A szavaidtól mindenhol bizseregni kezdtek a lányos részeim.

Hawke rekedtesen nevet és lehajol, hogy újra megcsókolhasson. Mély és birtokló, tele szenvedéllyel és vággyal. Direkt túllépve a romantikán és egyenesen az erotikus részre tér, mindössze néhány ügyes nyelvcsapással, ahogy lecsap a számra. Nem tehetek a feltörő nyöszörgés ellen, de nem is tudtam sosem.

Ez feltüzeli és merészebbé válik. Csókot nyom a szám sarkára, majd az állkapcsomra. – Úgy látszik, emlékszem, hogy te és én bizonyos vonzalmat érzünk a szabadban való dugással kapcsolatban.

– Igen, így volt – suttogom, miközben ajkai a nyakamra tapadnak, ami a gyenge pontom a meggyőző erejével szemben.

– Érzed a kalandvágyat? – kérdezi, mielőtt végighúzza fogait a bőrömön.

– Veled mindig – mondom neki kendőzetlen őszinteséggel. – Mindig.

– Ez az én csajom! – mormolja és a kezei mindenhol ott vannak.

Először egy határozott fogás az állkapcsomon, hogy szilárdan tartson, majd egy újabb alapos csók következik.

A teste mozog fölöttem, szétnyitja a lábaim. Fölém helyezkedik, hozzámnyomja a keménységét és őröl, miközben száját le sem veszi  rólam. Egy nagyon hosszú csók határozza meg a következő néhány pillanatot, ameddig lélegzetvétel sincs, de a kéj lökéseibe csap át, ahogy kezeivel kalandozni kezd. Az ingem alá, a melltartóm alá, szorít és csipked.

A kezemnek nincs más választása, mint viszonozni. Végigsímítom háta hosszú, kemény vonalát. Ujjaimat becsúsztatom a farmere derékpántjába és belevájom a fenekébe. A lélegzete élesen elakad, ahogy a csípőmet forgatom alatta, szótlanul sürgetve a másikat.

Érintéseink agresszívvé válnak, szinte kétségbeesetté. Lerúgjuk a cipőnket, gombjaink kippattanak és a ruhák elkezdenek lehullani. A hűvös levegő örömteli megkönnyebbülés a felhevült és érzékeny bőröm számára, és amikor Hawke keze benyúl a lábam közé, keményen felé ívelek. Az első orgazmusom keményen csap le rám, ahogy ujjai bennem vannak és a fogai az egyik mellbimbómon. Kezem a hosszú haját tépi, majd lenyomom a fejét, hogy a mellemre simuljon, miközben a testem megborzong.

– Olyan szexi – mormolja, miközben felhúzza magát, mindkét keze a csípőm közelében pihen. Lenéz rám és azt mondja. – Emeld fel a lábad, bébi! Tárd szét őket nekem!

Engedelmeskedem és lenyúlok a kezemmel, hogy körözzek a hosszú, vastag erekcióján. Megdörzsölöm a hegyét a hüvelykujjammal, érzem a nedvességet és magamhoz vezetem. Hawke hangos zihálással nyomul beljebb, és én elolvadok körülötte, ahogy eggyé válunk.

Ki- és be mozog bennem, lassan. Egyik kezével megragadja az enyémet, ujjai az enyémhez tapadnak. Ajkai az enyémen pihennek, enyhén előre-hátra súrolódnak, miközben a farka egyre mélyebben mozog.

– Jó érzés? – kérdezi ami egy hülye kérdés. Mintha a nyögéseim és a morgásaim nem lennének elegek válaszképp, de hallani akarja. A megerősítést akarja.

– Jobb érzés, mint bármi, amit valaha is éreztem – Ez az őszinte igazság. Most, ebben a pillanatban valami más közöttünk. Talán felszabadult az apám betegsége miatti feszültség, vagy hogy végre túl tudunk lépni a keserűségen, de ezek az érzések hirtelen újak és monumentálisak számomra.

Hawke-nak tetszik a válaszom, néhányszor még keményen belém lök, majd átfordul, amivel meglep. Kezeivel szakszerűen megragadja a csípőmet, és magára húz, mindezt úgy, hogy egy centit sem csúszik ki belőlem. Nem tart tovább egy másodpercnél sem, hogy elhelyezkedjek, mielőtt meglovagolnám.

Nem vagyok benne biztos, hogy a szemem alkalmazkodik-e a sötéthez vagy csak tisztábban látom a dolgokat, de Hawke rám vetett tekintete tele van heves érzelmekkel. Alsó ajkát beharapja, a csípőmön lévő keze arra ösztönöz, hogy gyorsabban és erősebben lovagoljak rajta. Felnyög és morog minden lefelé tartó lökésnél, együtt száguldunk a perzselő szex és vágy országútján.

– Megint elmegyek! – zihálom, ahogy extra mélyen belémjön és érzem az árulkodó bizsergést a hátam alsó részén és a lábaim között.

Hawke-nak is tetszik ez a kinyilvánitásom, mert felül ülő pozícióba, kinyújtott lábakkal. Lábaimat a háta köré fonja, erős kezeit a fenkem alá helyezi és mellkasát az enyémhez nyomja. A felkarja erejével mozgat, felemel, majd leenged a rúdján, fel és le, amíg nem kezdek nyávogni, mint egy szükséget szenvedő kiscica.

– Gyerünk Vale! – sürget. – Azt akarom, hogy elmenj rajtam! Hadd érezzem! Hadd érezze a farkam! Add meg nekem!

Az orgazmusom lüktet minden kimondott szavára... és kiszabadul.

– Bassza meg, ez már nagyon hiányzott! – nyögi Hawke és ezekkel a szavakkal, csak a puszta érzelmektől és azok komolyságától, hogy mit is jelentenek számomra, felkiáltok a feloldódásomban. Még utoljára felhúz a csípőmnél fogva, az altestével becsapódik és mélyebbre hatol belém, mint valaha.

Egyenesen a lelkembe hatol, ahogy kezd elmenni bennem.

Arca a vállamra omlik és felnyög. – Bassza meg, bassza meg, bassza meg! Kibaszottul jó! Annyira kibaszott jó!

Lüktet és remeg a karjaimban. A testem megborzong az elsöprő fizikai és érzelmi feloldozástól. A szívem széthasad, pont a közepén, és olyan szenevdélyes érzés áraszt el ez iránt az ember iránt, hogy az egyetlen dolgot teszem, amit ebben a pillanatban tehetek.

Ajkamat a halántékához simítom és azt suttogom. – Szeretlek Hawke!

A megkönnyebbüléstől hosszú lélegzetet veszek, hogy kimondtam azt, ami már valószínűleg örökké a szívemben volt, hátrahúzódok és lágy mosollyal tekintek rá. Arra várok, hogy a szavak viszatérjenek hozzám bármelyik pillanatban. Arra számítok, hogy a szája finoman felfelé görbül és hálásan értékeli majd az őszinteségem, így visszatérvén arra a különleges helyre, ahol valaha lakoztunk.

Ehelyett a feje kissé hátrarándul a meglepetéstől és a homloka fájdalmasan összeráncolódik. Kinyitja a száját, hogy mondjon valamit, és amikor semmi nem jön ki rajta, a gyomrom összeszorul a metsző csalódottságtól. Hawke lesüti tekintetét, lefelé és balra, céltalanul bámulja a takarót és az eldobott papírpoharakat.

Átható ürességet érzek, amely kongó barlangot képez a mellkasomban, míg a kezei még mindig lágyan a csípőmön pihennek, ő pedig még mindig keményen és mélyen van eltemetve bennem.

– De te nem érzel ugyanígy – kockáztatok meg egy suttogó feltételezést.

Szemeit az enyémre veti és a tekintete együttérző. Még előre is hajol és lágy csókot ad mielőtt válaszolna. – Sajnálom...érzek valamit. Csak abban nem vagyok biztos, hogy ez szerelem, Vale!

 

25. fejezet

Hawke

Fordította: Echo

– Komolyan nem mehetsz el! – mondom miközben tehetetlenül nézem, ahogy berak egy újabb bőröndöt a kocsi csomagtartójába.

– Ez lesz a legjobb – mondja halkan és nem hajlandó a szemembe nézni. Egy táskát gyömöszöl be a bőröndök melletti üres sarokba. Ki akarom tépni őket és a földhöz vágni, lecsapni a csomagtartót és azt követelni, hogy maradjon.

– Szóval minden, amit újra felépítettünk… nem érdemes ezekért maradni – förmedek rá, a csalódottságom kezd úrrá lenni az érzelmeimen.

– Sajnálom – suttogja, és a helyére teszi az utolsó táskát. Amikor becsukja a csomagtartót, szomorú szemekkel, de tiszta lelkiismerettel fordul felém. – De így lesz a legjobb.

Nem könyörgök. Nem fogok könyörögni. De közelebb jövök, amikor megkérdezem. – Tehetek valamit, hogy maradásra bírjalak?

Ha korábban azt hittem, hogy a szemei szomorúak, most kifejezetten komorrá váltak. Úgy néz, mintha az egész világa sötétségbe borult volna. És az egyetlen dolgot mondja nekem, amit nem tudok megadni neki. – Mondhatod, hogy szeretsz.

Felriadok, a Beatles ,,Let it beʼʼ hangjai gúnyosan szűrődnek át a fülhallgatómból a tudatomba. Megdörzsölöm a szemem, kihúzom a fülhallgatókat a fülemből és jobbra nézek. Max a mellettem lévő ülésen ül a repülőn és sokatmondó tekintettel bámul rám. – Rossz álom?

– Valami olyasmi – motyogom.

– Jól vagy?

– Persze – válaszolom, miközben feltekerem a fülhallgató zsinórját az iPhonom köré és az előttem lévő ülés zsebébe csúsztatom.

Minden vagyok, csak jól nem.

A dolgok elbaszódtak.

Annyira elbaszódtak, hogy abszolút tehetetlennek érzem magam, nincs egyértelmű útmutatásom sem, hogyan tudnám jóvátenni.

Négy napja nem láttam Vale-t. Az óta a borzalmas kibaszott éjszaka óta a repülőtéren, amikor a kicseszett életem legjobb orgazmusát éltem át, majd később elveszítettem a csajt. Nem vagyok biztos benne, hogy a dolgoknak így kellene történniük.

Nem viccelek.

A legjobb. Kibaszott. Orgazmus. Valaha.

Olyan erős, hogy mindent kiszívott belőlem és egy pillanatra a magány érzését keltette bennem. Megzavart a Vale-nek adott válasz ereje és az a mód, ahogy dugtunk. A tökéletes fogékonyság iránta, a testünk egységes kapcsolata és még ennél is több.

Azt mondta, hogy szeret engem és abból kiindulva, hogy milyen tökéletes volt a pillanat, mielőtt azok a szavak kibuktak volna, a hetedik mennyországban kéne éreznem magam, olyan boldognak kellene lennem. Ehelyett ezek a szavak egyenesen a kandallóból kivett forró piszkavasként hatoltak belém és az árulás égető fájdalmával töltöttek el. Ez nem olyan volt, ami sokáig tartott volna, de a harag nyilallása lüktetett bennem Vale iránt. Hogy vissza mert menni arra az imádott helyre, amelyet régen közösen osztottunk meg. Nem voltam ugyanaz. Ő sem volt ugyanaz. Most más volt az, amink volt és a teljes döbbenet pillanatában az miatt, amit mondott, nem voltam hajlandó elhinni, hogy a szerelem lehetséges.

És ezt mondtam is neki.

A dolgok attól fogva egyértelműen fokozatosan elromlottak. Vale őrülten kezdett el lekúszni az ölemből, ahol esetlenül magára kapkodta a ruháit miközben én próbáltam helyre hozni a dolgokat a sok idióta kijelentésemmel.

Sajnálom. Van valami köztünk. Beszéljünk róla.

Törődöm veled Vale! Ezt biztos látod.

Várj egy percet…végy egy mély lélegzetet és járjunk a végére.

Ezek a béna próbálkozások a beszélgetés kezdeményezése iránt meghiúsultak. Öltözködés közben nem volt hajlandó rám nézni, és amikor teljesen fel volt öltözve, én pedig még mindig meztelen voltam, halk hangon ezt mondta. – Most haza szeretnék menni.

Felsóhajtottam, megfordultam és lassan magamra húztam a ruháim. Éreztem, hogy minden újabb magamra vett darabbal egyre gyorsabban haladok annak a pusztulása felé, amivé eddig váltunk és nem tudtam, hogyan is tehetném jóvá. Az egyetlen dolog, ami eszembe jutott az volt, hogy homlokon verem magam és kibököm. „Én hülye…össze voltam zavarodva. Valójában én is szeretlek téged.”

De nem tudtam ezt megtenni. Egyszerűen nem volt igaz és az egyetlen magyarázatom erre az ösztönös érzésre, hogy nem tudom viszonozni Vale-nek az volt, hogy nem bíztam abban, hogy nem fog újra bántani. Így viszont én bántottam meg őt.

Igen, egy igazi tuskó vagyok.

A lakásába visszavezető útnak kínosan némán vágtunk neki, egy csöppnyi beszélgetésbe kezdtünk. Valójában ő kezdeményezte.

Megrándultam, amikor olyan zavart hangon mondta. – Nem értem. Azt hittem, hogy rájöttem.

Megragadtam az alkalmat, hogy megpróbáljam pozitív irányba fordítani a dolgot. Mint egy bolond, ezt mondtam. – Nézd…biztos vagyok benne, hogy csak magával ragadott a pillanat. Könnyen megtörténik szex közben. Érzéseink vannak egymás iránt és néha úgy tűnhet, hogy megsokszorozódnak, amikor a közepén vagy…

– Nem – vágott közbe halkan. – Nem tévedek az érzéseimben. Szeretlek. Csak összezavar, hogy te miért nem viszonzod.

Ez kicseszettül elhallgattatott körülbelül két percre. Majd amilyen óvatosan csak tudtam, minden reményemmel, hogy még meg tudom menteni ezt a dolgot vele, azt mondtam. – Nem tudom megmagyarázni, de valami bennem fellázad ez ellen, Vale! Egyszerűen nem állok arra készen, hogy én is kimondjam.

– Miért? – kényszerített, a hangja eltökéltnek tűnt abban, hogy felfedje az igazságot, hogy miért is van oly messze a céltól.

Felsóhajtottam, kikapcsoltam a rádiót és azt mondtam. – Őszintén…azt hiszem nem bízom abban, hogy nem bántasz meg újra. Úgy vélem, hogy az árulásod, amit tettél… ahogy korábban elengedtél… Úgy tűnik, egyszerűen nem tudom elengedni.

Előbb éreztem, mint láttam. A hőmérséklet, mintha pár fokkal csökkent volna az autóban, majd a perifériás látásommal észrevettem, hogy teste alig észrevehetően megfeszül. Felé fordítottam a fejem, hogy ránézzek és ledöbbentett a düh villanása, amit a szemében láttam. Arra számítottam, hogy bűntudatod fogok látni, de mérges volt.

– Nem tudod elengedni? – kérdezte hitetlenkedve.

– Úgy tűnik, hogy nem – mondtam, miközben építettem a saját dühömet. Úgy éreztem, hogy még mindig megérdemlem a sértődöttségemet. Úgy gondoltam még mindig jogom van gyanakvónak lennem.

– Egy kibaszott képmutató vagy! – förmedt rám.

A fejem oldalra kaptam, hogy újra ránézhessek, de elfordult tőlem, hogy kibámulhasson az ablakon. Többet nem szólt egy szót sem. Abban a pillanatban, amikor beálltam a játékosok parkolójába, hogy visszavigyem az autójához, a villámlásnál is gyorsabban pattant ki. Utána kellett volna mennem, de nem volt erőm. Arra gondoltam, hogy hagyok neki időt lehiggadni és remélhetőleg többet tudunk beszélni erről másnap. Elutaztunk és úgy terveztem, hogy mellé ülök a gépen és megoldjuk. Reméltem, hogy idővel benne lesz, hogy folytassuk. Lassan haladni. Időt adni az érzéseimnek, hogy fejlődjenek és utolérjék az övéit.

Igen. Hülye vagyok.

Hülye, amiért egyáltalán azt gondoltam, hogy létezhetek egy kapcsolatban, amely méltánytalan érzéseken alapszik. Totál seggfej, amiért azt hittem, hogy Vale kevésbé sérült meg, mint amit feltételeztem róla.

Másnap nem jelent meg a reptéren az utazás miatt és elfogott a pánik. Megragadtam Goose-t, félrehúztam mielőtt felszálltunk volna és követeltem, hogy hol van Vale. Most rajta volt a sor, hogy utazzon. Csak vállat vont és azt mondta. – Nem érezte jól magát. Felhívott tegnap este és megkért, hogy jöjjek el én.

Rendben, megsérült és most mérges volt. Felfogtam. Arra számítottam, hogy négy napig hallgatni fog és figyelmen kívül fog hagyni, ezért ledöbbentem, hogy amikor aznap este felhívtam egy Los Angeles-i szállodából, felvette a második csengetésre.

– Hé! – mondta halkan.

Az agyam először lefagyott, annyira biztos voltam benne, hogy ignorálni fog. De összeszedtem magam és megkérdeztem azt a dolgot, ami igazán aggodalommal töltött el, mert nem számítottak a meghasadt és eltorzult érzéseim, soha nem akarom bántani Vale-t. Tudom, hogy milyen érzés és nem akarom, hogy így érezzen. Így megkérdeztem. – Jól vagy?

Hallottam, ahogy kifújja a levegőt és fáradt hangon mondta. – Igen. Jól vagyok. Csak egy kis távollétre volt szükségem, hogy összeszedjem magam.

– Sajnálom – válaszoltam őszintén. – Nem akartalak megbántani.

– Tudom – mondta és még egy elfogadó mosolyt is hallottam a hangjában. – De megértem. Nem ítélhetem el az érzéseidet, ahogy azt is tudom, te sem az én érzéseimet.

– Nem akarom, hogy ennek vége legyen Vale! Beszélhetünk róla?

– Persze – mondta és hatalmas megkönnyebbülést éreztem ebben az egy szóban. – Amikor visszajössz.

Letettem és biztosabbnak éreztem magam. Azt mondta, hogy beszélhetünk és az jó volt, nem? Csakhogy nem viszonozta válaszképp, hogy ő sem akarja, hogy vége legyen. Figyelmetlenség is lehetett, de lehetett egy terelés is, hogy azt mondhassa ez nem fog menni. Ez miatt természetesen kába és zavarodott voltam a következő négy napban. Nem próbáltam újrahívni és ő sem hívott engem. Szégyelltem azt mondani, hogy ez fáj, de nem tudom miért. Biztos vagyok benne, hogy ő is ugyanúgy megbántódott.

Így szarul játszottam a LA Demons és a Dragons elleni oda-vissza mérkőzéseken. Hülye szabálytalanságokat követtem el és egy értelmetlen, felesleges versengésbe kerültem Zackkel, ami teljesen az én hibám volt, nem az övé. Morcos és ingerlékeny voltam és az egyetlen, aki úgy tűnt kirángathat a szarból az Max volt, aki tegnap este a vacsoránál azt mondta, hogy húzzam ki a fejem a seggemből. Azt mondta, hogy a hozzáállásom ,,árt a csapatnakʼʼ és tudtam, hogy ez igaz.

Kb. tizenöt perc múlva a gép leszáll Raleigh-ban és a lakására fogok menni. Üzentem neki a beszállás előtt, megkérdeztem, hogy átmehetek-e beszélgetni, és ő csak egy szóval válaszolt. – Oké.

___

Amikor begurulok a lakóparkjába, majdnem arra számítok, hogy azt fogom látni, ahogy az autójába pakol, mintha a repülőn lévő álmom jóslat lett volna. Ehelyett azt látom, hogy a lépcső tetején várakozik, töprengve üldögél, rám meredő tekintettel. Kiszállok a kocsimból, zsebre vágom a kulcsokat és felmegyek a lépcsőn.

– Hé! – mondom és megkönnyebbülök, amikor üdvözlően mosolyog.

Hé! – a hangja tétova…ideges.

– Dave bent van? – kérdezem és a lakása ajtaja felé biccentek.

– A foteljában aludt el, ezért úgy gondoltam beszélhetünk itt kint is.

Bólintok, leülök mellé és a lábam oldalát az övéhez nyomom. Nem érzem túl jól magam, rosszkedvem van, és nyomulok ezért a kis érintésért, remélve, hogy majd lenyugtat. Nem tudom mit is mondjak, hogy ezt jóvátegyem, de jobbá kell tennem. Nem vagyok kész arra, hogy ennek vége legyen.

Vale meglep azzal, hogy felém hajol, és a vállamra hajtja a fejét. A keze közénk csúszik, megtalálja az enyémet és megfogja. Megköszörüli a torkát és azt mondja. – Sajnálom.

– Én is – mondom gyorsan, mivel így is érzem. Kibaszottul sajnálom, hogy megbántottam és nem tudtam megadni neki, amire szüksége van. De talán…egy nap.

– Elrontottam azt a tökéletesen szuper estét – mondja bocsánatkérően. – Hagytam, hogy a nyelvem és a téves érzelmeim összekuszálják a dolgokat.

Ez nem jelent jót számomra. Ami furcsa, mivel az elmúlt négy napban semmi mást nem akartam jobban, mint azt, hogy Vale ugyanarra a következtetésre jusson, amire én, hogy túl gyorsan halad a dolog. És most, amikor úgy tűnik, azt mondja, mérhetetlen megkönnyebbülést kellene éreznem. Ehelyett egy kissé émelygek.

Hogy bocsánatot kér az érzései miatt.

– Vale – mondom azzal a szándékkal, hogy megpróbáljam megnyugtatni a lelkiismeretét anélkül, hogy lebecsülném azt, ami a szívében volt.

– Elmegyek – mondja és felemeli fejét a vállamról.

Jobbra fordítom a fejem, szemem az övére szegezem. Fogva tartja a tekintetem, nem néz félre gyáván vagy a nyilatkozata miatti szégyen következtében. A döntés az övé és kíváncsi vagyok, hogyan jutott erre.

– Hova mész?

– Munkát ajánlottak Ohio államban…a női lacrosse csapatnál, mint segédedző. Januárban lesznek a próbák.

Forog a fejem és hajlandó vagyok tagadásomban megszorítani a kezét, de kibillent az egyensúlyomból, amikor elhúzza a kezét. Megfordul a betonlépcsőn, hogy egyenesen rám nézzen. – Már beszéltem Gray Brannonnal. Azt mondta, hogy folytathatom az év végéig vagy most is elmehetek. Apa vissza akar költözni Sydney-be, ezért segítek neki visszamenni és irány Columbus.

– Várj! – mondom, hitetlenkedve kérdezem meg, miután kilépek a bénultságomból. – Várj egy percet! Ez azért van, mert nem tudtam viszonozni a szavakat?

Arra számítok, hogy tagadni fog és kifogást keres, de Vale nyersen őszinte. – Igen. Ez a pontos oka. Noha sajnálom, hogy a dolgok úgy alakultak, ahogy egyik este, de soha nem kérek bocsánatot az érzéseim miatt. Nagyon szeretlek Hawke és nem tudhatod, hogy milyen fájdalmas a tudat, hogy te nem érzed ugyanazt.

– Valójában tudom, hogy milyen rossz érzés – válaszolom keserűen, abban a reményben, hogy csak egy kicsit bántom meg úgy, ahogy ő bánt most engem. – Úgy tűnik, emlékeztetnem kell téged, hogy te is ezt tetted velem.

A harag és sértettség hadakozik a szemében. – Szóval akkor ez egyenlővé tesz minket, ugye?

– Nem ugyanaz Vale! – mondom fáradtan, miközben felállok a betonlépcsőről és leporolom a farmerom. – Akkoriban kidobtál az életedből, minden magyarázat nélkül. Elengedtél és soha többé nem gondoltál rám. Biztos vagyok benne, hogy ez miatt puncinak tűnök, de egy kicsit nehéz túllépni az ilyesmin. Reméltem, hogy egy kis időt adsz, hogy visszarendeződjek ebbe, de te egyszerre akarsz mindent.

– Nem tagadhatom le az érzéseimet – mondja, miközben lenéz a kezére, ahol a karkötőjét babrálja.

– Én pedig nem tudok olyan érzéseket elővarázsolni, amelyek lehet nem is léteznek – dobom vissza neki. Teljesen seggfej megjegyzés, de sarokba szorítva és zavartnak érzem magam.

Vale kétségbeesetten szorítja össze ajkát, miközben a bánat szövi át a tekintetét. Egyetértően bólint felém. – Tudom. És pont ezért megyek el. Nem maradhatok itt és folytathatom tovább egy olyan férfival, akit a lelkem mélyéig szeretek… ahogy mindig is… és továbbra is fájjon az a tény, hogy ez nem egy kétirányú dolog. Azt hittem ezt mind magunk mögött hagytuk. Tudom, hogy én igen.

– Nos, igen – mondom gúnyosan. – Neked egy kicsit könnyebb volt magad mögött hagyni. Nem te voltál az, aki benne maradtál a slamasztikában.

Vale kinyitja a száját, és tudom, hogy bármit is mond, jelentős hatással lesz rám. Látom a szemében, mintha úgy döntött volna, hogy lerakja az összes kártyát az asztalra és olyan kellemetlen érzésem volt, hogy nála van a royal flush. Megerősítem magam, készen állva rá, hogy rám zúdítsa, és valamilyen megrázkódtatáson kell átmenjünk, ami vagy bebetonozza a vesztünket vagy esetleg visszazökkent minket valamilyen észszerű valóságba.

Ehelyett becsukja a száját és beletörődés jelenik meg az állkapcsa szilárd vonalán. Feláll, előrehajol, és a mellkasomra teszi a kezét. Megcsókolja az arcom. – Viszlát Hawke!

Büszke ember vagyok, mégis beismerem, hogy ezektől a szavaktól szinte remegnek a térdeim. Valami mélyen dübörög a mellkasomban és egy égető szükség, hogy rákiáltsak, hogy maradjon, kibuggyan bennem. De, mivel büszke ember vagyok, nagyot nyelek és visszafojtom. Nem vagyok hajlandó átlátni a bánatom és árulásom falán, és megpróbálni meglátni az igazságot abban, amit majdnem kimondott egy pillanattal ezelőtt, hogy megváltoztassa az irányát annak, amerre tartottunk.

Ami a szívfájdalom és az elhagyatottság magányos utcája ismételten.

Ebben a pillanatban egyszerűen nem vagyok biztos benne, hogy ki hagy el kit.

 

---

[1]Amerikai alternatív rock együttes