16.-17. Fejezet

 

16.fejezet

Vale

Fordította: Frytu

– Jól vagy? – kérdezem apámat a konyhából. A nappaliban van a hátradöntött foteljában, szemét a TV-re szegezve. Olyan kicsi a lakásunk, hogy normális hangon tudok beszélni és még a Jeopardy! vetélkedőműsor mérsékelt hangereje mellett is meghall.

– Ötödször és remélhetőleg utoljára – mondja apám frusztráltan – Jól vagyok. Pompásan. Csodásan. Ne kérdezgess.

Felkuncogok és berakom az utolsó tányért a mosogatógépbe. Ma reggel hoztam haza a kórházból és be kell vallanom, jól néz ki. Valójában, már tegnap hazajöhetett volna, de óvatosságból Dr. Furham kérte, hogy maradjon még egy éjszakát, hogy még több antibiotikumot kapjon intravénásan. Tegnap este, miközben apa egy alacsony nátriumtartalmú kórházi csirkét evett, én pedig egy megkérdőjelezhető fasírtot a büféből, a falra erősített síkképernyős TV-n néztük a Cold Fury első hazai előszezon meccsét. Felajánlottam, hogy bemegyek dolgozni a meccsre, de Bruce azt mondta maradjak csak apámmal. Gyanítom azért, mert igazából nincs is rám szükség, mert ezt az állást gyakorlatilag miattam és apa miatt hozták létre. Mégis, szerencsés, hogy így rugalmas lehetek apa betegsége miatt.

Egy kicsit azért is hálás voltam, hogy így el tudtam kerülni Hawke-ot, aki miatt egész héten görcsben volt a gyomrom. Úgy tűnik, folyamatos hullámvasút a kapcsolatunk mióta újra keresztezték egymást az útjaink. Néhány napig udvarias viszonyban vagyunk egymással, aztán egymásnak esünk. Fantasztikusat szexelünk, aztán hűvösen bánunk egymással. A jelenre koncentrálunk, de aztán belemerülünk a múltba.

Fent és lent. Fent és lent.

Két napja annak, hogy láttam Hawke-ot az edzőteremben. Szavához híven, meglátogatta tegnap apámat, de kora reggel, mielőtt még én beértem volna. Amikor apa azt mondta, hogy épp csak elkerültem, egyszerre voltam boldog és elkeseredett. Ez tovább facsarta a zsigereimet, és az a legkevésbé sem segített, amikor tegnap este a fantasztikus játékát néztük. Óriási erősítés a csapatnak, olyan simán beilleszkedett, mint ahogy a kulcs a zárba. A Cold Fury 5-1-re lemészárolta a Florida Spartanst és Hawke emberhátrányból szerzett gólt, miután a Spartans elrontott egy gyenge passzkísérletet. A szívem remegett az adrenalintól és az örömtől a játék miatt, még akkor is, ha a szívem sötét volt attól, ahogy a dolgokat hagytuk szerdán az edzőteremben.

És apa alig fél órája ült csak a foteljében ma reggel, a távirányítóval a kezében, amikor Hawke felhívta, hogy érdeklődjön a hogyléte felől. Épp összeszedtem a telefonomat, a tárcámat és a kulcsaimat és kifelé indultam egy gyors bevásárlásra, amikor megszólalt a telefon és apa felvette. A hangja olyan átkozottul élénk és örömteli volt, amikor azt mondta:

– Hawke, fiam. Jó hallani felőled.

Évek teltek el keserű és sértett érzésekkel, de úgy tűnik apám mindezt félre tudta tenni. Úgy fogadta vissza Hawke-ot az életébe, mintha soha nem veszítették volna el a kapcsolatot. Én is ezt szeretném, de eddig még nem sikerült.

Kíváncsi vagyon, vajon sikerül-e valaha is.

Amíg apám Hawke-kal beszélgetett – főleg a tegnap esti meccs volt a téma –, én csak álltam ott és hallgatóztam. Apám észrevett, amikor egy pillantást vetett felém, ahogy az ajtó közelében álltam, majd mindentudó vigyorral nézett rám. Megforgattam a szemem, rámeredtem, majd kisétáltam a szobából.

Becsukom a mosogatógép ajtaját, a sült sertéskaraj és a fokhagymás brokkoli maradványai csak halvány illatot hagynak a levegőben. Miután gyorsan megmosom a kezem, felkapom a telefonom a konyhaasztalról és visszamegyek a szobámba, hogy felhívjam Avery-t. Szinte minden nap üzenünk egymásnak, de próbálunk telefonon is beszélni legalább hetente egyszer.

Amikor a képernyő felvillan, meglátom, hogy egy üzenet vár. Gyorsan rákattintok és látom, hogy Toddtól érkezett.

Csak érdeklődöm, hogy hogy vagy? Hogy van Dave?

Drága, édes Todd.

Egyszer beszéltünk telefonon mióta elváltak az útjaink, és küldött nekem pár üzenetet. Annak ellenére, ahogy szakítottam vele, továbbra is tartja velem a kapcsolatot. Azt mondta:

– Még mindig a barátod vagyok, Vale.

És azt hiszem, ez igaz, de úgy gondolom, abban reménykedik, hogy a dolgok majd valahogyan működni fognak közöttünk. Noha most, hogy szakítottunk, semmi romantikus érdeklődésem nincs iránta, azért nem is utálom őt. Ellenkezőleg, még mindig nagyon szeretem és csodálom azt a férfit, akinek megismertem. Bár soha nem gondoltam, hogy lehetséges barátkozni egy exszel, úgy tűnik, Todd bátor kísérletet tesz arra, hogy megcáfoljon, de ismételten, úgy érzem, hátsó szándéka van, ezért óvatosnak kell lennem vele. Nem akarok hamis reményt kelteni benne.

Gyorsan küldök neki egy válasz üzenetet. Mindketten jól vagyunk. Hazajött a kórházból és minden rendben. Te hogy vagy?

Nem várom meg, hogy Todd válaszoljon. Még mindig munkaidő van a fogorvosnál és általában csak délután három után hagyja csak el a rendelőjét. Biztos vagyok benne, hogy épp könyékig van a lyukas fogakban.

Ehelyett tárcsázom Avery-t, aki harmadik csengésre felveszi:

– Az átkozott dögöd az idegeimre megy. A héten már Thomas harmadik zokniját rágta meg. Ő egy átok, én mondom neked.

– Ez mind a te hibád – mondom nevetve – Ha a zoknit a szennyeskosárba tennéd, amikor leveszed az apró lábairól, Piper nem akarná megrágni.

– Igen, igen – motyogja. – Hallgatlak.

– Hogy van a kislány? – kérdezem, összeszorul a mellkasom a közel 2400 kilométerre lévő Piper gondolatától. Leülök az ágyam szélére és kinyújtom a kezem, hogy megérintsek egy bekeretezett képet az éjjeliszekrényen, ami Pipert és engem ábrázol. Csokoládébarna pofáját, enyhén rózsaszín orral, kilógó nyelvvel. Mindketten boldognak nézünk ki ezen a fotón és mindez olyan régnek tűnik. Volt mellette egy fotó rólam és Toddról, de a szakításunk utáni napon betettem a fiókba. Nem bírtam ránézni az arcára, tudva, hogy megbántottam.

– Hiányzol neki – mondja Avery együttérző hangon –Nekem is, ami azt illeti.

– Te is hiányzol nekem és nem tudom elégszer megköszönni, hogy vigyázol rá, amíg újra talpra nem állok.

A következő néhány percet azzal töltjük, hogy beavatjuk egymást az elmúlt napok történéseibe.

További részleteket mondok neki apa kezeléséről.

Ő elmeséli, hogy Thomas megtanult bandzsítani és azóta minden róla készült fotón ezt csinálja.

Elmesélek neki egy vicces történetet az egyik Xtreme Fit ügyfelemről, aki mindig kömény illatú, nem teljesen kellemetlen illat, csak épp nem olyan, amit szívesen szagolnál egy emberen.

Elmeséli, hogy Rob, a férje a héten kezdett el játszani egy visszavonult játékosokból álló hoki ligában, és máris eltörte az orrát.

Mesélek neki Hawke-ról.

Nos, többé-kevésbe kifakadok beismerésemben:

– Két napja lefeküdtem Hawke-kal.

Avery tudja, hogy Hawke és én egymásba futottunk. Mindent elmondtam neki az első beszélgetésünkről és hogy milyen kínos volt. Meséltem neki a békeajánlatról és arról, hogy barátságosan viselkedünk egymással. Elmondtam neki, hogyan molesztált Hawke a fürdőszobájában – bár azt kihagytam, hogy mennyire élveztem –, és hogy kitálalt rólunk Toddnak. Tudja, hogy nagyjából ez váltotta ki Todd lánykérését, ami viszont ahhoz vezetett, hogy szakítottam vele.

De sosem gondolta volna, hogy lefeküdtem vele, amit megerősít, amikor felkiált:

– Hogy mit csináltál?

– Lefeküdtem Hawke-kal – nyöszörgöm.–Akkor történt, amikor apa kórházba került, én pedig kimerült és sebezhető voltam és szükségem volt egy kis vigaszra, valami ismerősre.

– Orgazmusra volt szükséged – mondja Avery nyomatékosan. – Ugye? Ennyi volt csak, lefogadom.

Csendben maradok.

És a csend átkozottul beszédes.

– Mondd, hogy csak ennyi volt – követeli Avery.

– Nos, nekem csak az volt… – Rám förmed.

– Az a rohadék nem érdemel ennél többet tőled, Vale. Tudod, hogy sosem voltam a legnagyobb rajongója, de miután nem válaszolt a hívásaidra és az e-mailjeidre… nos, nem kaphat belőled többet egy egyéjszakás kalandnál. Ennél többet ne adj neki.

Utolsó kijelentése egy könyörgés.

Könyörög, hogy ne hozzam magam olyan helyzetbe, ahol újra megsérülhetek, ezért gyorsan megnyugtatom.

– Ne aggódj, Av. Hawke-nak ez határozottan csak egy alkalmi dolog volt, láthatóan még mindig haragszik...

– Miért? – kérdezi Avery. – Nincs hozzá semmi joga.

– Ettől függetlenül – mondom szelíden –, ez csak egy egyszeri eset volt. Mindketten túlléptünk rajra.

– Biztos vagy benne?

– Igen

Nem, nem léptem túl rajta.

– Mert újra bántani fog, ha újra közel engeded – mutat rá Avery. – És mellesleg, lefogadom, hogy a szex nem is volt olyan jó, mint ahogy emlékeztél rá, ugye?

– Totálisan szörnyű – mondom neki.

Legjobb. Szex. Valaha.

– Hawke önző – teszi hozzá. – Emlékezz rá. Nem gondol senkire, csak saját magára.

– De még milyen önző – mormolom.

Kivéve, hogy… minden idejét apára és rám áldozza, sziklaszilárd támogatást nyújtva.

– Figyelj, édesem – mondja Avery élénken. – Rob most jött haza a munkából és mennem kell vacsorát csinálni.

– Oké – mondom, miközben felállok az ágyról és kinyújtóztatom a hátam. – Beugrom a zuhany alá és korán lefekszem. Holnap edzenem kell egy ügyfelet, aztán a Cold Furynek lesz egy esti meccse és délután háromra az arénában kell lennem.

– Szeretlek – mondja Avery. – Beszélünk pár nap múlva?

– Persze. Rajtad a sor, hogy hívj.

– Értettem, szivi. Akkor később.

– Később – mondom halkan, és bontom a hívást.

Elgondolkodva dörzsölöm a telefon alját az alsó ajkammal. Avery adott néhány jó tanácsot. Megpróbálni feléleszteni valamit Hawke-kal nem lenne okos gondolat. Ideiglenesen vagyok itt. Amint apa jobban lesz, hazamegy Sydney-be, én pedig… nos, én nem tudom hova megyek, de valószínűleg nem fogok itt maradni hosszú távon. Ezen kívül, bármennyire is lángolunk szex terén, ez önmagában még nem elegendő ok arra, hogy együtt legyek valakivel. És az már teljesen világos, túl a szexen és talán egy régi barát iránt érzett óvatos szereteten, nem túl sok más köt össze bennünket.

Extra hosszú zuhanyt veszek, kiélvezve az időt, amit ezzel töltök. Azt kell mondanom, az egyik jó dolog abban, hogy apa kórházban volt és hogy én kivettem pár napot a munkából, az, hogy utolértem magam az alvásban. Miután megszárítottam a hajam, felveszek egy régi Penn State melegítőt és egy fehér ujjatlan felsőt. Általában melltartó nélkül vagyok ebben az „elalvás előtti” szerelésben, és csak leveszem a melegítőt, mielőtt bemásznék az ágyba, de úgy döntök, hogy kimegyek kicsit tévézni apával. Így felveszek egy melltartót a felső alá, mert bármennyire is szeretem apámat, és nagyon jó lakótársak vagyunk, bizonyos öltözködési szabályokat be kell tartani. Mindig hordok melltartót a jelenlétében és ő is megígérte, hogy sosem jön ki a szobájából csak egy bokszerben.

Hajamat laza lófarokba fogva, úgy döntök, megcsinálom a körmeimet, amíg apával lógok, így előveszek egy Perfectly Pearly Pink körömlakkot a mosdó alatti szekrényből. Valószínűleg sportot akar majd nézni, ami felőlem rendben van. Egyszerűen csak élvezek minden vele töltött napot, még akkor is, ha olyan hétköznapi dolgokkal töltöm, mint körömfestés és tévézés.

Amint kinyitom a fürdőszoba ajtaját, egy hangot hallok… mélyebb és morajlóbb, mint apáé. Nem kell több egy ezredmásodpercnél, hogy felismerjem, hogy Hawke-é. Egyik lábammal a fürdőszoba küszöbén, a másikkal még bent, lefagyok… egy pillanatnyi kihagyás, amíg azon töprengek, hogy mit csináljak.

Befuthatok a szobámba, hagyva őket. A Perfectly Pearly Pink mindkét szobában ugyanolyan jól mutat.

Vagy kimehetek, mert a kíváncsiság úrrá lesz rajtam és a vérem forr már csak a lehetőségétől is, hogy láthatom Hawke-ot.

Összerándulok, lehajtom a fejem szégyenemben, bár senki nem lát és lépek egyet a folyosóra. Mindannak ellenére, amit megígértem Avery-nek, és mindannak ellenére, ami történetünk során kibaszott velünk, nem tehetek róla, de látni akarom őt.

De laza leszek.

Eljátszom, hogy meglep, hogy itt látom.

A kanapé ellenkező oldalára ülök, közömbösséget színlelek és kifestem a körmöm.

Megerősítem benne, hogy minden, ami valaha is közös bennünk, az az apám iránti kölcsönös szeretet és a munkakapcsolat. Minden ezen kívül… nos, az már a múlt.

 

17. fejezet

HAWKE

Fordította:Animefan

Hallom kinyílni magam mögött a fürdőszoba ajtót, és nem tudok úrrá lenni a vállaimban lévő feszültségen. Ez vagy okos húzás, vagy oltári hülyeség a részemről, de nem hagyhatom, hogy ugyanúgy maradjanak a dolgok Vale-lel. Az utóbbi két napban mardosott belül egyfajta… váratlan megvilágosodás, ami azóta is folyton az eszemben jár. Szándékosan látogattam meg korán reggel Dave-et a kórházban, hogy elkerüljem az összefutást Vale-lel. Ez gyáva húzás volt, de amíg rendbe nem tettem magamban a dolgokat, távol kellett maradnom tőle, és mellesleg volt egy meccs, amire koncentrálnom kellett.

De amikor ma reggel felébredtem, még mindig egy kicsit mámorosan a tegnap esti győzelemtől, amit egy emberhátrányból szerzett góllal értem el jómagam, egy olyan tisztaság, ami kristályosabb volt, mint egy Waterford váza, úgy tűnt áthatja az egész lényemet. Tudtam mit kell tennem, Vale-t illetően.

Nem rágódtam a következményeken, nem haboztam cselekedni. Tulajdonképpen felhívtam Dave-et, mikor hazament a kórházból, és elmondtam neki a tervem. Vagyis… elmondtam neki a terv egy részét. A másik felét egy apának nem kell tudnia a lányáról.

Vale habozik egy pillanatig, ezt még neki háttal állva is tudom, mert a folyosón lazák a deszkák a szőnyeg alatt, amik nyikorognak, ha rajtuk sétálsz. Emlékszem rá a múltkori reggelről, amikor próbáltam kijutni a lakásából a múltam démonai és a jelenem bizonytalansága elől menekülve. Gyanítom, hogy a tétovázása csupán annak az eredménye, hogy ugyanolyan kínos zűrzavarban van, mint én magam.

Végre meghallom a reccsenést, aztán még egyet, és tudom, hogy Vale úgy döntött, hogy bejön a nappaliba. A vállaim továbbra is feszültek mardnak, ahogy felkészülök az első akadály átugrására.

Kihozni ebből a lakásból.

Elfordítom a fejem, hogy látom a kanapé háta mögött, ahogy a szeme rám szegeződik. Jézusom, kurvára szexi a szűk topjában és a kissé túlságosan is passzoló melegítőnadrágjában, annak ellenére, hogy az sokkal silányabb, mint ahogy kinéz.

– Lehet, hogy át akarsz öltözni – mondom neki, miközben gyorsan végigpillantok rajta, mielőtt felkelek a kanapéról.

Meglepetten pislogott rám, lefagyva apja fotelja mellett, aki ülő helyzetbe állította azt, és egyenes háttal ül. Felkészült a harcra, ha szükség lenne rá.

– Átöltözni, minek? – Vale zavartan pislog az apja és köztem.

– Hawke elvisz téged – szól Dave határozott hangon. Majdnem úgy hangzott, mint egy parancs.

– Hova, ki? – követelte.

– Egy filmre – hazudom neki simám – Apáddal úgy gondoljuk, hogy ki kell mozdulnod a lakásból és csinálni valami szórakoztatót. Mást se csinálsz, csak dolgozol.

Vale összeszűkült szemekkel néz rám, majd az apjára anélkül, hogy akárcsak egy milliméterrnyit is kiszélesedett volna.

– Mindketten eldöntöttétek, hogy szórakozásra van szükségem?

– Valami olyasmi – mondta vigyorogva Dave, majd rákacsint.

Vale visszapillant rám, és kérdőn felvonja a szemöldökét.

– És te lennél az a valaki, aki szórakoztat, gondolom.

Oh, baby…arról neked fogalmad sincs,gondolom magamban. Mert, igen… biztos, hogy beszélni akarok Vale-lel. Ki akarom teríteni az összes kártyát az asztalra, kideríteni az igazságot, miért üldözött el annyi éve, és szeretnék megbékélni vele.

De újra meg akarom dugni, és ez az a rész, amiről biztos, hogy nem beszéltem Dave-nek. Egészen biztos vagyok benne, hogy összehozom, és ezt mindenféle ego nélkül mondom. Vale és én olyanok vagyunk, mint két mágnes, különösen, ha szexről van szó. Megszakította a kapcsolatot a varangyos békával, és egyszer már nekem adta magát, és ez rohadtul újra meg fog történni.

Már ma este, ami azt illeti.

Tudom, mert eldöntöttem, hogy nem számít, mit mond Vale, nem számít mi oka volt összetörni a szívem, eldöntöttem, hogy elfogadom, és elengedem. Ha ezt a mocskot félre tesszük az útból, akkor újra megdugom.

És újra, ha szerencsém van.

Ez volt az én megvilágosodásom. Történelmünk megtisztulása, és éktelen orgazmusok mélyen az egyetlen nőben, aki valaha megrengette a világomat.

De ő csak azt hiszi, hogy megnézünk egy filmet, és rendben vagyok ezzel a kis hazugsággal egyelőre.

– Gyerünk már Vale. Szedd a lábad. Menj, vegyél fel valami ruhát, és nézzünk meg egy filmet. Lazíthatsz, engedd szabadjára az elmédet – mondom, remélem elég őszintén aggódva a jólétéért.

Vale az ajkába harapva fontolja meg a javaslatot. Visszanéz az apjára, aki azonnal védekezőn felemeli a kezét.

– Ne merészeld azt sugallni, hogy nem hagyhatsz egyedül egy pár órára se. Jól vagyok, és azt akarom, hogy elmenj.

Sokkal könnyebben feladta, mint gondoltam volna, ami fellelkesített. Miközben talán éppen olyan zavart, mint én a kapcsolatunk furaságával kapcsolatban, határozottan több időt szeretne tölteni velem.

Vagy legalábbis nincs ellene az ötletnek.

Csak tíz percbe telt Vale-nek átöltözni, és már útra is kelünk. Biztosítja az apját, hogy éjfél előtt hazaér, de én tudom, hogy ez kurvára nem így lesz, ha van rá módom. Egész éjjel az ágyamban lesz, és majd reggel viszem haza. Később írok egy SMS-t Dave-nek, hogy tudja.

A kínos csendet kis beszélgetéssel töltöttük a tegnapi játékról. Eléggé leköti hozzá, hogy észre sem veszi, mikor elhagyom a körgyűrűt, ahogy azt sem veszi észre, mikor észak felé hajtunk, messzebb Raleigh-tól. Csak akkor figyel fel, mikor kiteszem az indexet, mielőtt lekanyarodnék az én környékemre, és elkezd mocorogni az ülésen.

– Hol vagyunk? – kérdezi hezitálva

– Az én környékemen.

– Azt mondtad, hogy moziba megyünk. – Remegett a hangja, a testtartása merev és bizonytalan volt

– Megnézhetünk egy filmet a házamban. Sokkal kényelmesebb lesz – mondom egy vállrándítással.

Ahogy végignavigálok a sötét utcákon, amelyeket utcai lámpák, vagy a táj-és kertvilágítás fénye világít meg, Vale védekezően keresztbe teszi a karját a mellkasán. Gyanakvóan elfintorodik.

– Ha nem jöttél volna el a lakásomba, és tudattad volna apámmal, hogy veled vagyok, azt hihetném, azért hozol a házadhoz, hogy meggyilkolj, vagy ilyesmi.

– Miért mondanál ilyet? –kérdeztem.

– Mert hazudtál, hogy kihozz a házból. Elhitetted, hogy moziba viszel.

– Oké – mondom, ráhajtva a felhajtómra. Megnyomom a garázsajtó távirányítóját, és beállok a kocsival. Miután leparkolok, felé fordulok.

– Szóval hazudtam. Szerettem volna egy kis időt kettesben lenni, hogy beszélhessünk.

– Beszélni? Miről? – kérdezi, de biztos vagyok benne, hogy kurvára tudja, miről akarok beszélni.

Nem válaszolok, csak bámulok rá a sötétben, amit csak a lejátszó elektronikájának a fénye tör meg. Továbbra is őt nézem, amíg kezdi kényelmetlenül érezni magát, és végül megrázza a fejét.

– Nem – mondja nyomatékosan –, arról nem beszélek.

– Miről? – kérdezem ártatlanul.

– Tudod, miről – csikorogja.

– Rendben – mondom túlzott engedékenységgel, miközben kinyitom az kocsi ajtaját. A felső lámpa elárasztja fénnyel a belső teret, és látom kétkedő tekintetét.

– Menjünk be és nézzünk egy filmet. Biztos találunk valami jót az előfizetéses adón.

Nem nézek vissza rá, csak elsétálok a kocsi mellett az ajtóhoz, ami az előszobába vezet a konyha mellett. Hallom kinyílni és becsukódni a kocsiajtót, jelezve, hogy követ. Kinyitom az ajtót, belépek, majd tartom az ajtót, amíg Vale bejön. Felmegy a két lépcsőfokon, ami az előszobába vezet, érdeklődve körbenéz. A konyhából kiszűrődő fény megvilágítja az utat. Becsukom az ajtót, megfordulok, és amikor szinte félve belép a konyhába, két hosszú lépést teszek, és a karomba zárom.

Vale ijedt kiáltást hallat, miközben a karjait automatikusan a nyakam köré fonja. Annyira nem voltam hülye, hogy azt higgyem, ez azt jelenti, tetszik neki a helyzet. A karjait átkulcsolja, de a teste olyan merev, mint egy deszka.

– Mit csinálsz? – sziszegi, miközben a lépcső felé tartok, és kettesével veszem a lépcsőfokokat, és a legkevésbé sem lassít le a súlya.

– Megint hazudtam – mondom egy cseppnyi lelkiismeret-furdalás nélkül. A szobám ajtaja nyitva áll, az ágy melletti lámpa ég, így mást se kell tennem, csak az ágyig sétálni és ledobni a matracra. Még mindig vannak dobozaim a falnál, amiben a legtöbb téli cuccom van, legalább ágynemű van az ágyon.

– Beszélni fogunk.

Vale azonnal felpattant és az ágy másik végébe megy, hogy lemásszon.

– Nem, nem fogunk – forrong. – Nem értékelem, ha odébb raknak, vagy kényszerítenek, hogy csináljak valamit, különösen egy ilyen beképzelt gorillától, mint tőled.

Félig lehajolva a hónalja alá nyúlok és felemelem a matracról. Visszadobom középre, ahol pattog egyszer a teste, és mielőtt szilárd nyugalomba kerülne, fölé másztam, hogy egyhelyben tartsam.

Felháborodva vicsorog, de mielőtt kitört volna, megcsókolom. Megcsókolom, hogy elhallgattassam. Megcsókolom, hogy belefeledkezzen. Megcsókolom, mert majd belehaltam, hogy újra megcsókoljam, és mert abban a pillanatban ez tűnt helyesnek.

Bár a szándékom az előbb beszélj, aztán dugj volt, úgy döntök indokolt megváltoztatni a sorrendet. Ezt teljesen egyértelművé teszi a tény, hogy abban a pillanatban, ahogy az ajkaim Vale ajkaihoz érnek, karjai átkarolják a nyakam, és felháborodott vicsorgása halk, jóváhagyó zümmögéssé válik a torkában.

Kurvára tökéletes. Lehet, hogy nem akar beszélgetni, de Vale akar engem.

Éppen ahogy én akarom őt.

Lejjebb engedem a testem az övére, felnyúlok, elhúzom a kezeit a nyakamtól. Felemelve a karjait, csuklóit a matracba szorítom, és mélyen megcsókolom. Válaszul kinyitja az ajkait. A nyelve táncol… nem, párbajozik az enyémmel. Teste az enyém alatt, kezei tehetetlenül leszorítva, az egyetlen, amivel küzdhet az a nyelve, és átkozottul jó, ahogy próbálkozik.

Nem telik sok időbe... sosem tartott soká…amíg légzésünk elnehezül.

Amíg Vale elkezd mocorogni alattam.

Amíg a farkam fájdalmasan kemény lesz.

Megfordul a fejemben, hogy először beszélnünk kellene. Leszoríthatnám, és kényszeríthetném, hogy beszéljen. De a kínzó fájdalom a golyóimban azt mondja, ez rossz ötlet. Meg kell basznom. Azt hiszem neki is szüksége van rá. Különben is, egy jó kis orgazmus lenyugtat minket, szóval végre tisztázhatjuk a dolgokat köztünk.

Tény, hogy tudom, hogyan lehet fantasztikusan ellazítani Vale-t. Felnyomva magam elengedem a csuklóját, és lovagló ülésben a combjai fölé terpeszkedek. Felemeli a fejét, és vágytól izzó szemekkel néz rám. Kihasználom ezt a pár pillanatot tudva, hogy beleszédül majd az előjátékba, olyan gyorsan mozgok, ahogy csak tudok. Kicipzárazom a farmerját, majd lehúzom az alatta lévő selymes bugyival együtt egészen a bokájáig. A rózsák vörös és zöld felvillanása a bal combja belső oldalán kellemetlenül érint, de nem szentelek neki figyelmet. Nem az a végcélom.

Az ágy lábánál lehúzom a kecses fekete balettcipőket, ami a lábán volt, mielőtt kibújtatom a farmerből és a fehérneműből. Látom, hogy kezd derengeni az arcán a felismerés, de mielőtt küzdhetne, megragadom a bokáinál. Széttárom a lábait, felfedezve a legédesebb, legínycsiklandozóbb részét Vale testének, egy pillanatig csak bámulva a nyereményemet. A vörös és zöld rózsák látványa szálka volt a perifériás látásomban, de nem hagytam, hogy elvonja a figyelmemet.

Tulajdonképpen felfelé siklik a tekintetem a testén, Vale felső testét teljesen eltakarta egy egyszerű tengerészkék póló, és találkozik a tekintetem az ő tekintetével. Azok a zöldelő szemek vágytól, haragtól, félelemtől és kihívástól szikráznak.

– Ezután beszélni fogunk – figyelmeztetem abban az esetben, ha azt hiszi, hagyom, hogy eltereljen a célomtól.

Tagadólag felmordul, és most már csak a kihívást látom az arcán.

Egy ördögi vigyorral viszonzom, és az ágyra mászok aközé a két nagyszerű láb közé. Lebukva, arccal a puncija fölött lebegve a vállaimra veszem a lábát, a sértő tetoválása csak centikre van a jobb fülemtől. Elhessegetem ezt a gondolatot, széttárom, és végighúzom a nyelvem a középpontján.

– Hawke – kiáltja Vale hangosan, miközben kezeit a fejemre teszi. Az ujjait a hajamba mélyednek, erősen megragadnak, és egyhelyben tartanak.

Teljesen benne van. Akárcsak én.

Újra ráengedem a számat, és belemerülök, mindent beleadva. Úgy falom, mintha az életem múlna rajta, olyan szédítő csúcsra juttatni őt, hogy nem fog tiltakozni, ha megfordítom, és hátulról dugom meg.

Baszki, jó íze van. Mocorog alattam, feltolja a csípőjét még többet követelve. Nyüszítő hangokat ad ki, és olyan erősen húzza a hajamat, hogy komolyan közel jár hozzá, hogy kitépje, és gyengéden a nevemen szólít… könyörögve az orgazmusért, hogy juttassam el a csúcsra.

Mikor mélyre dugom a nyelvem, a lábai leesnek a vállamról, a térdei szélesre tárulnak teljes megadásban. Az az élénk, utálatos tetoválás ismét a látómezőmbe kerül, és kurvára nem bírok magammal.

Felemelem róla az arcom, felkönyökölök, és megtörlöm a számat. Vale kezei elengednek, és a feje azonnal felemelkedik, és esdeklően néz rám. Már majdnem elment, meg tudtam állapítani, mert a teste még mindig ugyanolyan volt. Pontosan tudom, milyen nyelvmozdulat lökné át a csúcson, de ez pillanatnyilag felejtős.

A pillantásom lefelé, jobbra esik. Múlt hétvége óta, a fürdőszobában történtek óta, először pillantok rá a rózsafedésre, ami kitörölt engem Vale testéről. Sötét vérvörös szirmok, rengeteg indával és levelekkel és kilógó éles tövisekkel fedve; és mindezek egy halvány fehér rácsot szőnek át, amely a belső combján fut végig.

A szó szoros értelmében, nincs hozzá gyomrom, így felnézek vissza rá. A hangom nyers, és haragos volt.

– Utálom ezt a kurva tetkót.

Vale szeme ellágyul a megértéstől, és a szája felfelé kunkorodik, egy együttérző mosolyba. Kinyújtja a kezét, megsimítja az államat. Aztán megdöbbent a hangjában lévő magabiztosság, amikor megszólal.

– Nézd meg újra.

Rápislogok, próbálva megérteni az üzenetet, amit át akar adni.

Azt akarja, hogy legyek férfi? Viseljem el a fájdalmat?

– Nézd meg, Hawke – suttogja – nézd meg közelről alaposan.

A szemeiben már nem kihívás van, hanem tele van bátorítással. Kételkedem az őszinteségében, de mégis odafordítom a fejem, és visszanézek a tetkóra.

Vérvörös szirmok, sötétzöld indák és levelek. Fehér rács.

Megnézem közelebbről.

A szokásos rózsák voltak, de szép részletesek. Különböző méretűek és formájúak, néhány teljesen kinyílt, míg mások csak bimbók. A levelek hagyományosak, némelyik hajlik és elfedi a másikat. A rács halvány fehér fokokból áll – összesen ötből – amit érdekesnek találok, mert nem gyakran használnak fehér tintát. De szépen voltak elrendezve a rózsarétegekkel, levelekkel, amik kontrasztot adtak nekik.

Valójában, ha az emlékezetem nem csal, a létrafokok szinte pont ott vannak, ahol a nevem volt a friss tinta alatt. Közelebb hajolok, az ujjammal nyomon követem a helyet az első és második fok között.

És ekkor látom meg.

A H betűt.

Közelebb hajolok, hunyorítok a szememmel. Erősen nézem a zöld lombozatot, hagyom, hogy a tekintetem ráfókuszáljon.

És szinte, mintha álcázva egy fortélyosan tetovált erdőből bukkanna elő a nevem.

H-A-W-K-E.

Mind az öt betű, egy, minden fok között, de mégis tökéletesen elfedve rózsákkal és levelekkel, majdnem olvashatatlanul.

Nem fedte el a nevem.

A tekintetem visszatér az övére.