Prológus -1. Fejezet

 

Prológus

Hawke

Fordította:Missy

HÉT ÉVVEL EZELŐTT...

– Haver…le fogod késni a kibaszott gépedet. Nincs időnk erre a szarságra– figyelmeztet Oliver, amikor megállunk Vale apjának háza előtt.

A fejem lüktet, a torkom kiszáradt, és úgy érzem, hogy mindjárt elhányom magam. Ó, igen, még mindig egy kicsit részeg vagyok a tegnap esti parti miatt.

– Csak egy perc az egész – motyogom, miközben leparkol és gyakorlatilag kiesek az autóból, amikor kinyitom az ajtót.

Bassza meg, másnapos vagyok. Nem, várj... határozottan még mindig részeg vagyok.

Nem tudom, hogy a múltéjszaka hogyan tudott így kicsúszni a kezemből.

Nem, várj... erre is tudom a választ.

Mert imádom, ha kicsúszik a kezemből az irányítás. Imádom szétbulizni a seggem. Szeretem a gyilkos szédüléssel járó szabadságot. Szeretem, hogy boldog és gondtalan érzéssel tölt el. Imádok bulizni a fiúkkal. Imádok bulizni a csajommal.

Leginkább a csajommal.Bassza meg! …Amikor piáról van szó, akkor Vale aztán igazánképes csapatni velem. Tök józanul ugyanolyan őrült és gátlástalan, mint én, de amikor mi ketten bulizni megyünk, akkor... egy teljesen új szintre emelkedünk. Fiatalok és féktelenek vagyunk, őrült fenegyerekek. Be vagyunk állva az alkoholtól, és őrült, hülye dolgokat csinálunk. A pokolba is, nem is tekinthető igazi bulinak, ha Vale-lel nem úgy fejezünk be egy dicsőséges, részeg éjszakát, hogy új tetoválásokat csináltatunk.

Ezt teszed, amikor húszéves vagy, és mi jól csináljuk.

Valójában, talán egy kicsit túl jól sikerülta múltéjjel. Egy órával ezelőtt Oliver nappalijának padlóján ébredtem, hat másik emberrel együtt, akiket fel sem ismertem. Volt ott egy lány, aki mellettem feküdt, a feje a lábszáramon, a nyál kifolyt a szájából.

Egy rövid pillanatra pánikba estem, mert fogalmam sem volt, hogy mi a fene történt itt. Nem Vale-t láttam, hanem egy idegen lányt, aki ott feküdt. Teljesen fel voltunk öltözve. A pokolba is, mindenki fel volt, és néhány bizonytalan szívdobbanás után rájöttem, hogy valószínűleg mindannyian pont ittájultunk el. Piros műanyag poharak hevertek a padlón, egy vodkás üveg feküdt mellettem, talán három korty volt még benne.

Szóval hol a faszban volt Vale?

Együtt jöttünk a buliba. Oliver rendezte nekem, egy utolsó búcsúztatót, mondhatni a tiszteletemre. El voltam szállva az élettől, mielőtt még odaértem volna, és igazából már részegnek éreztem magam a küszöbön álló sikertől. Annyira, hogy azon gondolkodtam, hogy aznap este nem is iszom, de aztán Vale felbontott egy sört, odanyújtotta nekem, és gondolkodás nélkül megittam.

Aztán még egyet.

És még egyet.

Hogy is ne tehettem volna. Az összes barátom és csapattársam eljött, hogy sok szerencsét kívánjanak. Azúj-skóciai Sydney kis közössége a Cape Breton-sziget keleti partján helyezkedik el, és csak egy kicsit több, mint harmincegyezer lakossal büszkélkedik, de engem jól ismernek errefelé.

A liga vezető védőjeként a Quebec Junior Jégkorong Ligában – ismertebb nevén a „Q”-ban –, a nevemet ismerik szerte Kanadában. Tizenhat éves korom óta játszom a Cape Breton Oilersben és a tehetségem miatt,a Pittsburgh Titans draftolt az NHL-be, amikor tizennyolc éves voltam.

A harmadik körben, a hatvankettedik helyen.

A következő évben rövid és dicsőséges felemelkedéssel, a Titanedzőtáborában találtam magam, ahol bekerültem a keretbe, és túléltem hét meccset, mielőtt visszavontak volna, mert eléggé bénáztam.

Túl fiatal. Még fejlődnie kell. Nem áll készen.

Visszakerültem Cape Bretonba, hogy még egy évet játsszak a „Q”-ban ahelyett, hogy a Pittsburgh kisebbik ligás csapatában játszottam volna Wilkes-Barre Scrantonban, amely a Titan vezetősége által meghozott legjobb döntés volt számomra. Nekem ezjó volt, mivel így visszakerültem Vale-hez, aki megelégedett azzal, hogy néhány órát vegyen egy helyi főiskolán, mert nemtudta, hogy mit akar kezdeni az életével. Amíg talán összesen négy hónapig voltam távol, mi még mindig sziklaszilárdan együtt voltunk, így csak felvettük a kapcsolatot és ott folytattuk, ahol abbahagytuk.

Nem arról van szó, hogy boldogabb voltam Vale-lel, mintha a profi hokikarrieremet építettem volna, de nem volt bajom a döntéssel, hogy visszakerültem a „Q”-ba, és így Vale egyfajta bónusz volt számomra. Kurvára szeretem ezt a lányt, szóval akkor mi van, ha még egy plusz évembe telik, hogy visszakerüljek az NHL-be. Legalább úgy válik valóra az álmom, hogy acsajom mellett vagyok.

Vale Campbell.

Egyidős velem... húszéves, de kettőnk közül határozottan a szabadabb lélek. Bár bizonyos napokon én is tudok olyan vad és őrült lenni, mint ő, általában én vagyok a józan ész hangja a kapcsolatunkban, és én törődöm azzal, hogy értelmet vigyek a helyzetbe. Vale egy impulzív lány, és ez az egyik dolog, amit a legjobban szeretek benne. Azt mondja, hogy „szarok a következményekre”, és én általában mellette állok, és sürgetem, hogy „csináljuk”. Több vagyunk, mint szeretők. A legjobb barátok vagyunk, két borsó egy hüvelyben, Frick és Frack[1].

Ami elgondolkodtat, hogy mi a fasz történt tegnap este, hogy egy sörrel átitatott szőnyegen nélküle ébredtem, és nem meztelenül az ágyon a lakásunkban.

Megnéztem a telefonomat, amint lekaptam a lány fejét a lábamról. Ő csak halkan horkantott és átfordult.

Nincsenek üzenetek.

Felhívtam Vale-t, és négyszer kicsörgött, mire hangpostára kapcsolt. – Szia– mondtam, valamilyen másnapostrutyitólkérges hangon. Erősen köhögtem, és újra próbáltam. –Én vagyok. Nem tudom, hol vagy. Remélhetőleg otthon. Most úton vagyok oda, úgyhogy hamarosan találkozunk.

Letettem a telefont, a gyomrom azzal fenyegetett, hogy fellázad, majd kibotorkáltam a folyosóra, hogy felébresszem Olivert. Meztelenül találtam az ágyban, egy lánnyal, akire homályosan emlékeztem a múlt éjszakáról. Jó öt percbe telt, amíg fel tudtam ébreszteni, hogy visszavigyen a lakásunkhoz, ahol feltételezésem szerint, Vale már várt rám, hogy elvigyen Halifaxba, a reptérre.

Sajnos odaérkezésemkor a lüktető fejfájásom úgy tűnik még jobban felerősödött, amikor rájöttem, hogy ő nincs ott. Émelyegni kezdetta gyomrom– ami nem a piával függött össze –hogy valami rossz dolog történt. Apró darabkák és részletek jelentek meg előttem, és emlékeztem, hogy nem érezte jól magát, és el akart menni a buliból. Azt hiszem menstruációs görcsök miatt. Arra is világosan emlékszem, hogy azt mondtam, nem akarok elmenni, mert ez volt az utolsó estém, mielőtt elrepülökPennsylvaniába, és nem akartam elmenni csak azért, mert ez „a hónapnak az a bizonyos időszaka”.

Behívtak aTitanutánpótlás ligás csapatába, és ez volt az, amire vártam. Az első lépés volt a sikerhez, és ez egy hatalmas ünneplés pillanata volt. Elindultam, és ha elég szerencsés vagyok,megszilárdítom a helyzetemet a Titan szervezetén belül, és akkor valószínűleg soha többé nem jövök ide vissza. Alig egy év alatt, hatalmas fejlődés történt a kondíciómban, a képességeimben és amagabiztosságomban. Készen álltam a nagy ligákra, és ők akartak engem, szóval ez a bulizás, ünneplés és a búcsú éjszakája volt. Szomorú leszek, hogy elhagyom ezt a közösséget, ahol az elmúlt négy évben éltem, így azt akartam, hogy számítson.

Persze, összetörnék, ha elhagynám Vale-t, de ez a fejemben csak átmeneti. Dolgoznom kellett azon, hogy rávegyem, jöjjön velem. A kicsapongó életmódja ellenére, a szíve mélyén kisvárosi lány volt, aki mélyen kötődött a közösséghez,  és az apjához is közel állt. Szóval, egy darabig külön élnénk, amíg rá nem tudom venni, hogy megtegye ezt az ugrást, de addig is … találkozni fogok vele. Biztos, hogy eljön majd meglátogatni, és működni fog a távkapcsolatunk. De ezek a srácok... a tesóim, akikkel annyi éven át együtt hokiztam. Ez volt az utolsó estém velük. Biztosan megértette, hogy miért nem akartam eljönni.

Biztosan nem volt ezért dühös rám.

Oliver gyorsan felhívta Averyt, az ikertestvérét és Vale legjobb barátnőjét. A hívás rövid volt, és bár Oliver megpróbálta kideríteni, hogy hová mentek tegnap este, a legtöbb, amit megtudott a lánytól, hogy Vale nem érzi jól magát, és az apja házában van. Valahogy a „nem érzi jól magát” azt jelentette, hogy dühös rám.

És ahogy nézem a kis szürke házat, amiben elöl két hálószoba van és egy kis folyosó, ami egykényelmes nappaliba vezet és egy még kényelmesebb konyhába, úgy érzem, mintha a fejem szét akarna szakadni. Tudom, hogy ez már nem a másnaposságtól van, hanem ahhoz van köze, hogy valami komolyan nem stimmel, és amiért Vale itt töltötte az éjszakát anélkül, hogy egy szót is szólt volna nekem. Biztosan valami szörnyűséget csináltam tegnap este, és gyakorlatilag fojtogat a bennem növekvő rettegés.

Alig hét óra múlva indul a gépem Pittsburghbe, de négy és fél órás az út Halifaxig. Összepakoltam és készen állok az indulásra – erről tegnap, a buli előtt megbizonyosodtam –, de rendbe kell hoznom a dolgokat Vale-lel, és erre nem sok időm van. A csomagjaim a kocsiban vannak, és Oliver készen áll, hogy elvigyen Halifaxba, de remélem, hogy egy őszinte bocsánatkérés helyrehozza a dolgokat a csajommal éső fog elkísérni. Bűnbánó tekintettel lassan felsétálok a makulátlan járdán, amelynek mentén Vale minden nyáron hűségesen virágokat ültet az apja számára. Úgy tűnik, hogy az anyja is ezt szokta csinálni, mielőtt meghalt. Egy hagyomány, amit Vale komolyan vett.

Dave nincs itthon, és ezt onnan tudom, hogy az apja az Oilers egészségügyi és erőnléti edzője[2]. A kondicionáló edzés előtt, ilyenkor az arénában dolgozik a játékosokkal, ami biztos vagyok benne, hogy olyan másnapos fickókkal van tele, mint én. Észrevettem, hogy azok, akik Oliver padlóján feküdtek ma reggel, nem a volt csapattársaim voltak.

Bekopogok az ajtón, hallom a lépések kopogását, és amikor kinyílik, Averyre bámulok. Ő és Oliver kétpetéjű ikertestvérek.Nagyon hasonlítanak egymásra, vörösesbarna hajuk és sötétbarna szemük van. Azt gondolnád, mivel Oliver barátja vagyok, Avery pedig Vale barátnője, akkor mi is barátok vagyunk.

Azonban nem így van.

Averyvel nem nagyon kedveljük egymást, és nem tudom, hogy miért van ez így. Jól ismerjük egymást, mert amikor először költöztem Sydney-be, Oliver és Avery szülei neveltek, amíg be nem töltöttem a tizennyolcadik életévemet. Két évig éltünk együtt, és soha nem melegedtünk össze. Az ízlésemnek ő túl rámenős és túlságosan hercegnősvolt. Általában részegen és gátlástalanul több alkalommal is elmondta nekem, hogy egy egoista szemétláda vagyok.

Mégis, megpróbálunk udvariasan viselkedni Oliver és Vale jelenlétében. Mivel egyikük sincs jelen, így rögtön a lényegre térek, miközben a bejárat felé teszek egy lépést. – Hol van?

Avery oldalra lép, elállja az utamat, és rosszindulatúan és megvetően néz rám.– Mintha egyáltalán érdekelne.

– Kímélj meg a drámától!– motyogom, és megpróbálok úgy tenni, mintha nem lenne mit szégyellnem, pedig valójában nem vagyok benne biztos, hogy mi történt múlt éjszaka. –Miért maradt inkább itt, mint a lakásunkban?

Arra számítok, hogy Avery felvilágosít, görénynek, seggfejnek nevez, vagy valami egyaránt „hercegnős” átkot fog mondani. Ehelyett vesz egy mély lélegzetet, miközben a tekintetébenvalami küzdelem látszik. Azt hiszem, valamiféle együttérző pillantást vet rám, de ezt gyorsan lerázom magamról. Avery ki nem állhat, és a legkevésbé sem sajnálná, ha bármi közém és Vale közé állna.

Ehelyett, inkább lemondóan lehorgasztja a fejét, és elhátrál az ajtótól, hogy bemehessek.

Vale hálószobája – vagyis az, amelyben felnőtt –,közvetlenül jobbra tőlem van, és látom, hogy az ajtaja zárva. Dave hálószobája pont szemben van, így amikor Vale és én tizenhat évesek voltunk és elkezdtünk randizni, álmodni sem mertem arról, hogy éjszaka belopózom a szobájába.

Hosszan nézek Averyre, mielőtt Vale ajtaja felé fordulnék. Kihúzom magam, felveszem a legbocsánatkérőbb tekintetemet és belépek.

Rögtön rájövök, hogy amit korábban éreztem, az nem azigazi rettegés volt. Ezt azért tudom, mert azt most érzem. A rossz előérzet hideg, nehéz verme mélyen ül a gyomromban, amikor meglátom Vale-t az ágyában, a takaró alatt. A redőnyök zárva, a függönyök behúzva, így a szoba a kora reggeli óra ellenére is félhomályos. Látom a hátát, a kis testét tisztán kirajzolódni az álláig felhúzott bordó takaró alatt.

Elveszettnek, szánalmasnak és totál magányosnak tűnik. A fájdalom élesenbeleszúr a mellkasomba.

– Vale– mondom halkan, mire a teste enyhén megrándul, de egyébként nem reagál semmire.

– Bébi– mondom, miközben egy óvatos lépést teszek felé. Lelki szemeim előtt látom, hogy a valaha volt legrosszabb dolgot tettem vele múlt éjjel, anélkül, hogy egyáltalán emlékeznék rá. És ez azért nem tűnik helyesnek, mert nem számít, hogy bármennyire is részeg voltam, bármennyire is elvesztettem a fejem, a szívem mélyén tudom, hogy soha, de soha nem tudnék olyat tenni, amivel megbántanám Vale-t.

Soha.

Óvatosan leülök a matraca szélére, és egy bizonytalan mozdulattal a kezem a vállára teszem. –Vale... jól vagy?

Meg akarom ragadni és az ölembe húzni. A karjaimba akarom vonni és vigasztalón átölelni, még akkor is, ha nem tudom, miért akarom felajánlani. Azt akarom, hogy a szükségben belém kapaszkodjon, és biztosítson arról, hogy nem tettem semmit, amivel ezt az egészet elbasztam.

Még mindig nem válaszol nekem, így hát meglökdösöm annak ellenére, hogy most már a feszültség egy nagyon vastag és jeges falát érzem kettőnk között.

– Vale – mondom egykicsit hangosabban. –Beszélned kell velem, drágám! Túl beteg vagy ahhoz, hogy ma kivigyél a repülőtérre? Mert ha igen, Oliver el tud vinni. Szeretném, ha ágyban maradnál és meggyógyulnál, de én elmegyek, kicsim. Beszélnünk kell! Tudnom kell, hogy miért vagy dühös.

– Hawke– mondja halkan, félbeszakítva a mondandómat.

Megdermedek, a sötétben bámulok rá, és ő gyönyörű arcát felém fordítja. Egy teljesen szokatlan módon Vale vadul lenyűgöző. Mindig is egy kicsit szabályszegő volt, ha divatról és normákról volt szó. Emlékszem rá, amikor először megláttam az iskolában, miután ideköltöztem. Megdöbbentett, hogy a feje egyik oldala borotvált volt, míg a másik oldalán hosszú, vastag, hollófekete hajzuhatagot viselt. Azok a kristályzöld szemek szikrázóan csillogtak, de versenytársaik voltak az arcpiercingjei:egy gyűrű az egyik szemöldökében, egy Medúza szegecs a felső ajka felett, és egy karika a jobb orrlyukában. A nyelvén is van neki egy, egy masszív kis súlyzó, ami több száz alkalommal siklott végig a nyelvemen, sőt még a farkamon is.

Fekete haja most hosszú, olyan hullámos-kócos, átmenetesen van vágva, de még mindig megvan az arcán az összes fém, beleértve két magas orrlyuk piercinget is, és a testén számos tetoválás található, amit az elmúlt két évben csináltatott. Dave egy laza és nyugodt apuka, akinek nem volt gondja a piercingekkel, de nem engedte, hogy tetováltassa magát, amíg be nem tölti a tizennyolcadik életévét. Szerinte az túl tartós volt ahhoz, hogy beleegyezzen egy kiskorú esetében.

Szóval, a tizennyolcadik születésnapján elmentem érte Dave házához és egyenesen egy tetováló szalonba vittem. Az apja egy árulkodó mosollyal csak a fejét rázta, mert nem volt kétsége afelől, hogy az ő tüzes kislánya aznap ott lesz.

Velem. Egy tetoválószalonban.

Arról biztosan nem akart volna tudni, hogy azon az éjszakán az ágyamban landoltunk, hogy elveszítse a szüzességét.

– Hawke –mondja újra... halkan, és én visszatérek a emlékeimből. A haja egyenes, a bőre sápadt. A sötét karikák a szeme alatt elárulják, hogy nem aludt az éjjel.

Kinyújtom a kezem, hogy megérintsem az arcát, de ő elhúzódik tőlem, és a gyomromban lévő gödör tízszeresére nő. – Nem akarlak többé látni– suttogja, miközben könnyek öntikel a szemét. –Te elmész, én maradok, úgyhogy most már véget kell vetnünk a dolgoknak.

– Csináltam valamit múlt éjjel? –kérdezem pánikolva, és a vállához nyúlok. Kétségbeesetten… belé kell kapaszkodnom. –Kérlek, mondd meg, szarra sem emlékszem!

Megrázza a fejét, és feltolja magát az ágyban. A kezeitkiveszi a paplan alól, hogy felhúzza a mellkasához, miközben a fejtámlának támaszkodik.

– Mi a fasz van, Vale?Miért maradtál itt tegnap este?

Halott szemekkel rám néz, és azt mondja: – Nem számít.

– Kurvára számít! Az egyetlen dolog, amire emlékszem, hogy el akartál menni a buliból, én meg nem akartam. Oliver nappalijának padlóján ébredtem. Nos, mi a fasz történt közben?

Ha lehet, Vale szeme még fáradtabbnak tűnik, és egy reszkető lélegzetet vesz. Épp amikor azt hiszem, hogy felvilágosítani készül,kinyílik az ajtó, és Oliver bedugja a fejét. –Haver, indulnod kell!Szerencsés leszel, ha eléred a járatodat.

A tekintete rólam Vale-re vándorol, aki elfordítja a fejét, hogy a falat bámulja.

Végigsimítok a kezemmel a hajamon, amit mindig is hosszúra hagytam.Vagy az államig, vagy avállamig érta hangulatomtól függően. –Baszd meg, ember, csak adj egy percet!

Oliver bólint, és halkan becsukja az ajtót.

Visszafordulok, hogy ránézzek Vale-re, de ő nem teszi meg nekem azt a szívességet, hogy viszonozza a pillantást. Így hát megfogom az állkapcsát, enyhén megszorítom, és kényszerítem, hogy felém forduljon és rám nézzen. Amikor megteszi, érzem, hogy a szívem összezsugorodik és meghal.

A tekintetében nincs semmi.

Egyszerűen csak... halott.

– Végeztünk? – kérdezem tőle halkan.

– Igen –mondja, egy fikarcnyi habozás nélkül, de van valami fura a hangjában és az ajkai reszketnek.

– Legalább azt mondd meg, hogy miért.

– Nem–mondja ugyanolyan határozottan, de könnyek lepik el a szemét. –Én nem... nem akarom ezt megbeszélni veled.

Még egy kérdésem van, miközben érzem, hogy az egész világom kezd elsötétülni. Attól függően, hogyan válaszol, az fogja eldönteni, hogy lekésem-e a gépemet vagy sem. Mert ha van rá egyáltalán esély, hogy elérhetem őt, akkor ezen az ágyon fogok ülni, és addig fogok beszélni hozzá, amíg el nem kékül az arcom.

– Szeretsz még engem? – kérdezem, gyakorlatilag fuldokolva a szavaktól.

Megfeszülök, mintha a legnagyobb fajankó akarna megütni a bajnokságban. Tudom, hogy a válaszának hatalmában áll jobban fájdalmat okozni nekem, mint amit valaha is elszenvedtem a jégen.

Egy pillanatig csak bámul rám... egyetlen, néma könnycsepp gördül le az arcán. Aztán lehajtja a fejét, és azt mondja: – Nem, nem szeretlek, Hawke.

Abban a pillanatban számomra megáll a világ. Nem hallok, a látásom elhomályosul, és esküszöm, hogy a lélegzetem elillan a tüdőmből. Az idő brutálisan megáll, és egy rémálom fogságában tart. Képtelen vagyok mást tenni, csak bámulom a lányt, aki az egyik pillanatbanmég birtokolja a szívemet, a következő pillanatban pedig szétzúzza.

Abszolút és teljes csend.

Én őt bámulom.

Vale az ölébe bámul.

Ez a pillanat akár egy örökkévalóságig is eltarthatna, de aztán meghallom Oliver autójának motorját az utcáról, ami finoman emlékeztet arra, hogy máshol kell lennem.

Minden újra mozgásba lendül.

A szívem egyenletesen kezd dobogni. Hallom, ahogy Avery kiüríti a mosogatógépet a konyhában, és hallom Vale szaggatott lélegzetvételét, miközben nem hajlandó rám nézni.

Felállok az ágyról, és lenézek rá, várom, hogy felnézzen és elmondja, hogy az arcomba hazudott.

De nem teszi.

Így hát megfordulok, és kisétálok a szobájából, de még tudatom vele, hogy ennek még nincs vége. – Felhívlak este, miután landoltam.

Nem válaszol, és valahogyan tudom. Amikor ma este felhívom, Vale nem fogja felvenni a telefont.

 

1. fejezet

Hawke

Fordította: Missy

NAPJAINKBAN

Tapintható volt a levegőben az elektromos vibrálás. Bizsereg tőle a bőröm, és a vérem száguld.

Az edzőtábor első napja... ahol minden elkezdődik számunkra.

Egy új szezon.

Egy újabb nekifutás a kupáért.

Az első napom a címvédő Carolina Cold Fury tagjaként. Bassza meg... valószínűleg, már attól is felállna a farkam, ahogyan most érzem magam.

A Cold Fury aréna alagsorában lévő tárgyalótermébe sétálok. Az első napirendi pont az „Isten hozott újra itt!” találkozón részt venni, ahol az összes új szerzeményt bemutatják. Aztán egy csapatfotó, majd egyéni megbeszélések következnek az edzőkkel, majd a napot egy bulival zárjuk Pretore edző házában. Úgy érzem, hogy ma este berúgok, és sosem tagadok meg magamtól semmit, amit szeretnék. Megértem, hogy az edző üdvözlő partija eléggé nyugis, de garantálom, hogy néhány srác hajlandó lesz utána elmenni egy kis igazi szórakozásra. Ez az utolsó szabad estém a szezon előtt, és nem tudom jobb módját elképzelni annak, hogy befejezzem, mint egy italozást az új haverokkal és az éjszaka befejezéseként egy dögös csajt.     

Bólintok néhány játékosnak, akiket felismerek, vagy azért, mert már játszottam velük korábban, vagy azért mert keményen a palánknak csaptam őket. Amint belépek a terembe a tekintetem Garrett Samuelsonon akad meg. Öt sorral feljebb ül Alex Crossmannel, azzal az emberrel, aki az új csapatkapitányom lesz, valamint Zack Granthammel, a Cold Fury második vonalbeli balszélsőjével. Garrett észrevesz és int, hogy menjek oda.

Egy évet játszottunk együtt Pittsburghben, és én voltam a védője a jobb oldalon. Jó srác, és örülök, hogy újra vele játszhatok, bár tudom, hogy nem biztos még, hogy az első sorban fogok játszani. Úgy értem, hogy ott kellene lennem, csak tudom, hogy ez sosem biztos.        

Gray Brannon, a Cold Fury vezérigazgatója, aki a statisztikai varázslatát alkalmazva, a ligában minden követ megmozgatva, keményen próbált megszerezni engem idén a Titanstől. A statisztikáim szerint a harmadik legjobb védő vagyok az egész ligában, de Gray szerint ezek a számok nem mutatják az igazi történetet. Bár nem beszéltem vele közvetlenül, de az ügynököm azt mondja, hogy a nő szerint tényleg én vagyok a legjobb. A legjobb esetben sem vagyok egy túlságosan szerény ember, szóval egyet kell értenem vele.

Egyenesen Garretthez megyek, aki feláll, és ad nekem egy baráti ölelést. Bemutatkozásra nincs szükség, mivel legutóbb februárban játszott a Titans a Cold Fury ellen. Utána elmentem meginni pár sört Garrett-tel, Alexszel, Zackkel és a csapat kapusával, Ryker Evansszel, mivel a csapatunk gépe csak másnap indult. Mind jó srácok, és bassza meg... Alex jelenleg a liga legjobb játékosa, szóval tudom, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy itt lehetek a bajnoki címvédő csapatban. Ryker az egyetlen, aki hiányzik ma a csapatból, mert úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését a Cold Furyvel.

Alig néhány hónappal ezelőtt egy nagyon ellentmondásos lépéssel, ami az egész hokis pletykagépezetet beindította, Ryker, mint minden idők egyik legjobb kapusa lemondott a kapus trónjáról és úgy döntött, hogy visszavonul, egy héttel azután, hogy segített a kupát megszerezni és Raleigh-ba hozni, mindössze néhány hónappal ezelőtt. Egy másik nem annyira ellentmondásos, de a női szurkolókat is lázba hozó lépés volt, hogy Ryker és Gray Vegasba szöktek és összeházasodtak. Ezt követően egyáltalán nem volt meglepő, amikor elfogadott egy állást a Cold Fury kapusedzői stábjában. Bár nem úgy tűnt, hogy a vezetőségnek problémája lett volna vele, hogy egy játékosnak köze van a csapat főnökéhez, de fogadni mernék rá, hogy Rykernek viszont gondja volt vele. Abból a kevésből, amit erről az emberről tudok, hatalmas tiszteletet tanúsít Gray iránt, és nem akar belezavarni a liga egyetlen női ügyvezetőjeként történelmet író karrierjébe.

– Üdvözöllek a csapatban, ember – mondja Garrett, miközben mindannyian egy székkel arrébb csúsznak, hogy leülhessek a sor végére.

– Köszönöm. Jó itt lenni – mondom neki.

– Teljesen beköltöztél már? – kérdezi Alex, miközben Garrett másik oldalán előrehajol, hogy rám nézhessen.

– Igen, teljesen, csak még nem csomagoltam ki. Gondolom, hogy az is meglesz valamikor jövő nyáron.

– Csak szólj haver – mondja Zack Alex másik feléről. – Lefogadom, hogy Sutton, Olivia, Kate és Gray simán ki tudna pakolni neked két óra alatt. Ha szerzel nekünk pizzát és sört, akkor megcsináltatjuk.

– Aha – mondom vontatottan, és vigyorgok. – Nem akarom, hogy a főnököm pakolja ki az alsóneműs dobozaimat.

– Minden rendben– mondja Garrett. – Gray is csak egy normális csaj, amikor kilép az ügyvezetői irodából.

És ha már falra festettük az ördögöt, Gray Brannon besétál az apjával, a csapat vezérigazgatójával, Brian Brannonnal együtt, majd Pretore edző következik és az edzői stáb többi tagja. Ryker Evans hátul tűnik fel, a tekintete a felesége seggére szegeződik. A terem azonnal elcsendesedik, ahogy minden tekintet feléjük irányul, majd nyilvánvalóan megtervezve, és a tudtom nélkül, az összes játékos feláll és tapsolni kezd. A taps egyre szaporább és hangosabb lesz. Éljenzés hangzik fel, majd egy mély kántálás: – Gray, Gray, Gray, Gray.

Én is felállok és ugyanezt teszem, nem akarok balfasz lenni, és hajlandó vagyok megdicsérni valakit, akinek az jár. Gray Brannon ezt a csapatot bajnokká tette, és mindezt a játékosok, edzők, vezetők és az egész országból szurkolók elsöprő erejű ellenállásával szemben.

Gray valóban elpirul, rávigyorog az apjára, majd felemeli a kezét, hogy lecsendesítse a csapatot. Amikor elcsendesednek, és a srácok elkezdenek visszaülni a helyükre, azt mondja: – Oké, ti nagy tökfejek, azt akarjátok, hogy sírjak, mint egy kiscsaj?

Mindenki kuncogni kezd, majd a nő tekintete megkeményedik. Itt az ideje az üzletnek.

– Idén is meg fogjuk nyerni a Stanley Kupát – mondja és egy csepp beképzeltség sincs a hangjában. – Van kérdésetek?

Halotti csend, amíg valaki mögöttem azt nem mondja: – Kurvára meg fogjuk.

– Pontosan – mondja, és sugárzó mosollyal néz az illetőre, és Jézusom... ez a csaj tényleg gyönyörű. Nem csoda, hogy Ryker belezúgott. – Na, ez minden, amit mondani akartam. Átadom a szót Pretore edzőnek.

Gray és Brian Brannon hátralépnek, és a falnak támaszkodnak. Pretore edző fellép a pódiumra, és megtámaszkodik rajta. – Tavaly nagyszerű csapatunk volt. Idén viszont jobb csapatunk van. De alázatosnak kell lennünk, és fel kell ismernünk, hogy ehhez még mindig kemény munka, kitartás és csapatként való összefogás szükséges. A korábbinál még keményebben foglak benneteket megdolgoztatni, és könyörögni fogtok nekem még többért. Ti viszont minden porcikátokban vért fogtok izzadni a győzelemért ezért a szervezetért. Igazam van?

A srácok kórusa egyetértésüket visszhangozza, és a levegő vibrál a jégre vágyó férfi tesztoszterontól. Pretore edző büszke tekintettel végigpásztázza a embereit, és jóváhagyólag bólogat.

– Rendben. Új tagokat szereztünk a csapatba. Szánjunk rá néhány pillanatot, hogy bemutathassam őket.

Pretore ábécé sorrendben felolvassa az előtte lévő listáról. Csak három név van előttem, és én vagyok az utolsó. – Hawke Therrien – mondja, és a tekintete végigpásztázza a sorokat, amíg meg nem lát. Az állával int felém, így felállok a helyemről, és a zsebembe süllyesztem a kezem, amíg ő felolvassa a referenciáimat. – Mindannyian ismeritek Hawke-ot. Az elmúlt hét évben a Titansnél játszott. Torontói származású. Tizenhat évesen csatlakozott a Cape Breton Oilershez. A harmadik körben draftolták a Titanshez. Kis kitérő az utánpótlás ligába és az elmúlt öt évben első sorban játszott. Kétszer nyerte meg a James Norris Kupát.

A tekintete rám siklik és felkiált: – Kihagytam valamit?

Nem bírom megállni. – Igen... a kedvenc söröm a Molson, és simán ki tudom rakni a Rubik-kockát huszonhét perc alatt. Egy kibaszott fenomén vagyok.

Az egész helyiség nevetésben tör ki, és az edző is kuncog, mielőtt int a fejével, hogy üljek vissza. Hálásan, hogy kikerültem a rivaldafényből, lehuppanok a helyemre, Garrett pedig rácsap a vállamra. – Annyira örülök, hogy itt vagy, haver!

– Én is – mondom neki őszintén. Nagyon jó érzésem van ezzel az évvel kapcsolatban.

– Új emberrel bővült az edzői stábunk – mondja Pretore edző, és visszatér rá a tekintetem. Gyakorlatilag megfagy a vér az ereimben, amikor hozzáteszi:– Mindenki üdvözölje Vale Campbellt a csapatunkban.

A legelső sorból feláll egy olyan személy, akit észre sem vettem, amikor beléptem a terembe. Megfordul, és ahogy a tekintete egyenesen az enyémbe mélyed, az olyan, mint egy ütés a gyomromba. Pontosan ugyanolyan volt, mint amikor utoljára belenéztem, nem volt ott semmi. Még utalás sem arra, hogy felismerne, dühös vagy közömbös lenne. Egy rövid pillanatig csak rám mered, majd elnéz, ahogy a nő futólag átfésüli a helyiséget, mielőtt visszaülne.

– Vale az új egészségügyi és erőnlét trénerünk. Átjár a sportágak között, az ohiói Columbusból érkezett hozzánk, ahol az elmúlt két évet töltötte a Buckeyes segédedzőjeként. A gyökerei azonban a jégkorongban vannak, mivel az apja évekig a Cape Breton Oilers vezetőedzője volt...

Pretore elhallgat, és hirtelen feleszmél. Tekintetét az enyémre szegezi és azt mondja: – Valójában, Therrien, ti ketten talán ismeritek is egymást?

Gyorsan Vale-re pillantok, aki összezsugorodik a székében.

Az egész kibaszottul kínos.

– Igen – mondom, majd köhintek egyet. – Ismerem Vale-t.

– Kiváló – mondja Pretore, nem érzékelve a feszültséget, amit érzek, majd visszanéz az előtte lévő papírra. – Vale kitűnő minősítéssel rendelkezik, kiváló referenciái vannak... szakvizsgázott segédedző, és erőnléti és kondicionáló szakvizsgája is van, szóval emberek... készüljetek fel, hogy szétrúgják a seggeteket. A Penn State-en alapdiplomát szerzett kineziológiából, és a mesterdiplomáját is ott szerezte mozgás-és sportorvosi tudományból. Sydney-ből származik...

Kikapcsolom Pretore hangját.

Bassza meg... beszéljünk csak a robbanásról a múltamból. Évekig nem is gondoltam Vale-re. Nos, ez nem igaz. Valójában, időről-időre volt néhány mocskos álmom róla, de nem igazán gondoltam rá, vagy arra, hogy évekig mi volt köztünk. Ez valami olyasmi volt, amit határozottan kiiktattam az elmémből, amikor hét évvel ezelőtt kisétáltam a házából. Ígéretemhez híven felhívtam Vale-t aznap este, amikor Pittsburgh-ben landoltam.

Ahogy sejtettem, nem vette fel a telefont. Nem válaszolt a hívásomra. Nem válaszolt az üzeneteimre.

Összesen három napba telt, zsigereimben dühvel és haraggal, mire kivájtam őt a gondolataimból. A düh felemésztett, a fájdalom szinte elviselhetetlen volt. Szóval számomra egyszerűbb volt kitörölni őt az elmémből, különben nyomorúságban vergődtem volna.

Miután Pittsburghbe kerültem, szórványosan tartottam a kapcsolatot Olivérrel, és néha-néha feldobott nekem egy-egy kéretlen infót róla, de utoljára úgy hallottam, hogy még mindig Sydney-ben él. De aztán Oliver és én eltávolodtunk egymástól, ami sajnos valószínűleg az én hibám volt, mert egy kurvára pocsék barát vagyok, és elvesztettem a kapcsolatot mindenkivel a Cape Breton-i múltamból.

Szó szerint, és átvitt értelemben is belevetettem magam a játékba, és faltam és belélegeztem a profi hokit. Új barátokat szereztem... a csapattársaimat. Amikor hazamentem nyaralni, nem Cape Bretonba mentem vissza, hogy meglátogassam Olivert és a családját, hanem Torontóba, hogy a saját családomat látogassam meg. Keményen buliztam a szabadidőmben, és sokat basztam. A régi barátok nyomon követése és az elveszett szerelmeken való búslakodás nem az én világom volt. Túltettem magam Vale Campbellen és továbbléptem.

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is újra találkozni fogunk. És ahogy azt a mélyen a zsigereimben ülő bugyborékoló düh forró lángja is bizonyítja, azt hiszem, hogy még mindig mérges vagyok rá.

Bár nem tagadhatom, még mindig egy istenverte bombázó. És annyira más, mint amikor utoljára láttam. Egyetlen piercing sincs az arcán. Fekete haja még mindig hosszú, de elegáns eséssel a válláig ér. Konzervatívan öltözik, khaki színű nadrágot visel és egy fekete Cold Fury pólót.

A teste még mindig bombaformában van.

Ezt akkor vettem észre, amikor felállt.

És azok a szemek... még innen fentről is kristálytisztán láttam őket. Pokolian dögösek, de amikor rám néztek, a felimerésnek egy cseppnyi melegsége sem volt bennük.

Krisztusom... el sem tudom képzelni, mi változtathatta át benne a lángoló szenvedélyt és szerelmet egy kibaszott jégheggyé. Még mindig a legnagyobb rejtély, amivel valaha is szembesülnöm kellett.

– E mögött van egy történet – motyogja Garrett halkan, miközben felém hajol. Pretore edző befejezte Vale elismeréseinek ismertetését, most pedig átnézi az edzésprogramunkat, amit már mindannyiunknak elküldtek e-mailben.

Megrándulok, és rápillantok. – Mi az?

– Te és az új segédedző – mondja tudálékos pillantással.

– Nem, ember – tagadom le gyorsan. – Csak egy lány, akit régen ismertem.

– Egy kibaszott hazudozó vagy – mondja Garrett nyomatékosan. – Amikor rád nézett, olyan sűrű volt a levegő, hogy késsel lehetett volna vágni. A részleteket akarom!

Megmenekülök, amikor Pretore azt mondja: – Ennyi, emberek. A felszerelésetek a szekrényekben. Húsz percetek van, hogy felöltözzetek és a jégre menjetek a csapatfotóhoz.

Hirtelen felállok, de hallom, ahogy Garrett kuncog, mielőtt azt súgja Alexnek. – Határozottan van e mögött egy történet.

Nem törődök vele és lemegyek a folyosó lépcsőjén, ami a kijárathoz vezet. Nem tehetek róla, de a tekintetem azonnal Vale-re szegeződik, aki kikászálódik a székéből, és követi az edzői személyzetet az ajtón kívülre. Egy pillantást sem vet felém, és baszd meg... ez nagyon felbosszant. Ő volt az, aki feladta a kapcsolatunkat, és még azt az elemi udvariasságot sem adja meg, hogy köszönjön?

Kibaszott nők.

Ma este tuti meghúzok egyet. Bárkit, csak hogy újra száműzzem őt a gondolataimból.

 

---

[1] Frick és Frack svájci korcsolyázók komikus korcsolyázó duója volt, akik 1937-ben az Egyesült Államokba mentek, és csatlakoztak az eredeti Ice Follies show-hoz. Fricket eredetileg  Werner Groeblinek, Frackot Hans Rudolf "Hansruedi" Mauchnak hívták, mindketten Bázelben születettek. (Forrás: Wikipédia)

[2]^{athletic trainer:  Amerikában a csapat mellet nem csak egy edző található, hanem specializálódott edzők is. Az egészségügyi és erőnléti edző feladata, hogy a sportoló kondicionális és koordinációs képességeit az adott időszaknak megfelelően fejlessze vagy szinten tartsa. Hogy a sportoló alap kondicionális képességei a kívánt szintet elérjék, továbbá azt fejlesszék és szinten tartsák a test stabilizációjáért és az izomzat rugalmasságáért. Gondoskodik a sportághoz szükséges megfelelő fizikai állapotról. Az amerikai orvosi szövetség az „Athletic trainer”-eket szövetséges egészségügyi szakemberként ismeri el, akik a mozgásszervi sérülések megelőzésén, felmérésén, kezelésén és rehabilitációján dolgoznak.}