18.-19. Fejezet

 

18. fejezet

VALE

Fordította: Animefan

Határtalan megkönnyebbülés ragyog Hawke szemeiben, amik kékebben világítanak, mint azt valaha is láttam. Gyengéd érzelemre számítok, esetleg egy meglepett vallomásra, de pokolian sokkol, amikor felmordul. – Bassza meg –, és ez beindítja a testem. Felemeli a bal lábamat, kezét határozottan a térdem mögé kulcsolja. Újra a tetoválásra pillant, majd ismét azt motyogja – Bassza meg –, majd ezt az intenzitástegyenesen felém fordítja.

– Vedd le a farmerem – mondja sürgetéstől reszelős torokhangon.

Nem kérdőjelezem meg. Kezeim könnyedén kibújtatják a gombot, majd gyakorlott hatékonysággal csúsztatja le a cipzárt. Könnyedén letolom a farmert a csípőjéről, nem volt alatta alsógatya.A nevem szinte úgy villog, mintha neontintával rajzolták volna, a jobb csípőcsontján folyóírással írva. Azon tűnődöm, mit árul el ez erről a férfiról – akit annyira megbántottam, hogy nem tette meg nekem azt a szívességet, hogy újra beszéljen velem –, hogy láthatóan meghagyta a tetoválást. Miért nem tüntette el? Miért nem fedte el? Miért hagyta ott, hogy más nők lássák?

Kiűzöm a fejemből ezeket a gondolatokat, mert ebben a pillanatban nincs helyük a fejemben. A kezembe veszem az erekcióját, és érzem, acélos melege lüktet a szükségtől.

Szükségem van rá, hogy bennem legyen. Tudom, hogy Hawke ezt akarja, és Isten segítsen meg, én is akarom. Jobban akarom, mint bármit, a következmények legyenek átkozottak, nagyon jól tudva, hogy az igazság az orgazmus másik oldalán fekszik.

Magamhoz dörzsölöm a hegyét. Felnyög, amikor megérzi a nedvességem.

Pont a jó helyzetbe helyezem őt és –becsapódik.

Teljes hosszával, egészen a tövéig. A hátam felível az ágyról, és felkiáltok az élvezet és fájdalom keverékétől.

– Bassza meg – suttogja harmadszorra, ahogy lehajtja a fejét, és a homlokát az enyémhez érinti. – Nem takartad el a nevem.

– Nem tudtam – suttogom vissza neki, a kezeimet próbaképpen a vállaira teszem.

Ezt hallania kellett. Nem csak látnia kellett, hanem hallania is kellett az igazat a határaimról. Azt, hogy nem tudtam megszabadulni valamitől, aminek ekkora jelentősége van. Míg biztos voltam benne, hogy ez összezavarja a fejét, mert nézzünk szembe vele – elengedtem, de megtartottam a bőrömön a nevét – nem hagyta, hogy ez megállítsa abban, hogy gyorsan és céltudatosan dugjon meg.

Hawke döngeti a testemet, kísértetiesen emlékeztetve arra, ahogy akkor dugott, mikor először kaptam meg azt a tetkót. Nyers erő, dominancia, és hamisítatlan érzelem áramlik a csípőjéből a farkáig, majd mélyen belém. Másodszor szexelünk védekezés nélkül. Ahogy olyan sokszor tettük a múltban, az orgazmusunk brutális őszinteséggel csapódik belénk, ami bizonyítja, hogy vonzódunk egymáshoz, az ellenállás minden darabját szétzúzva közöttünk.

Ha arra számítottam, hogy Hawke hagyja lecsillapodni a vérét, és lelkesedését lelankadni, tévedtem volna. A matracra könyököl, és a medencéjét nekem dörzsöli. Higgadtan néz rám.

– Mondd meg az igazat. Tudni akarom miért tetted.

Az arcomat oldalra fordítom, szemem a matracra szegeződik, ahogy próbálom összeszedni a gondolataimat. De Hawke nem tűri el mindezt. Egy kígyó gyorsaságával lecsap, keze megragadja az álkapcsomat és elfordítja az arcomat, így kénytelen vagyok ránézni.

– Szemek rajtam, Vale – parancsolja –, és mondj el mindent.

Tudom, hogy itt az ideje, hogy kiterítsük a kártyákat az asztalra, de még mindig irritál a tisztelet hiánya, amit tanúsít felém. El szándékozom mondani neki, nem kell kényszeríteni.

A kezeim a mellkasára vándorolnak, és erősen meglököm. Próbálok nyugodtan beszélni, de a szavaim még így is csikorognak és dühösek.

– Elmondom, amit tudnod kell, de szállja le rólam. Adj egy kis teret.

Hawke kissé fenyegetően néz, de egy tapodtat sem mozdul. Szóval erősebben nyomom a mellkasát, és megismételtem.

– Szállj le. Engedj felülni.

Egy frusztrált sóhajjal Hawke leszáll, Kihúzza félig merev farkát belőlem, és az ágy másik oldalán a hátára dobja magát. A matracba fúrja a lábát, felemeli a csípőjét és felhúzza a farmerét, majd a cipzárt a helyére, de a gombbal nem zavartatja magát. Amíg feltornázom magam törökülésbe, ő az oldalára gurul, fejét a tenyerébe támasztva könyököl a matracon. Öntudatosan az ölembe húzom a lepedőt, most a vágy és intimitás kihunyt, főleg mivel Hawke teljesen felöltözött. Hawke kinyúl, és mormolva lehúzza rólam.

– Ne tedd. Most semmi ne legyen közöttünk.

Kicsit lángol az arcom, de nem küzdök vele emiatt. Mielőbb megejtjük ezt a beszélgetést, annál hamarabb foglalkozhatunk a következményekkel. Tudom, hogy halogattam, de nem lehet tovább titkolni. Belefáradtam, hogy annak a terhét hordozzam, amit vele tettem, miközben fogalmam sincs, hol állunk hosszú távon, tudom, hogy semmi jó nem sülhet ki belőle, ha hagyjuk, hogy ez a helyzet tovább fajuljon.

Szembe fordulva vele, veszek egy mély levegőt, majd lassan kiengedem. Az arca megbillen, a szemét az enyémre szegezi, elvárások nélkül, hogy végre hallja az igazságot.

– Aznap este a partin – mondom csendesen, anélkül, hogy elfordítanám a tekintetemet – nem éreztem jól magam.

– Menstruációs görcsök – egészíti ki, pontosan tudatva, hogy mire emlékszik arról az éjszakáról.

– Nem menstruációs görcsök – mondom neki nyersen. Ez meglepi Hawke-ot, feltolja magát, feszülten és éberen. A keze most benyomódik a matracba, megtartva súlyát. Tekintete most rettegve néz rám, de még mindig tudnia kell.

– Terhes voltam. Hat hetes. És aznap éjjel elvetéltem. Nem sokkal azután kezdődött, hogy elmentél valakivel még sörért.

Nem tudom mire számítottam, de nem arra, amit kaptam.

Hawke kienged egy fájdalmas nyögést, és legurul az ágyról, távolabb tőlem. A szemei megtelnek gyásszal és megbánással. A feje oldalához emeli a kezét, megragadja a haját, és meghúzza. Fel-alá járkál az ágy mellett, rám emeli a tekintetét, majd le a padlóra.

Ismét visszatér hozzám, miközben megáll, ez alkalommal könyörögve, hogy mondjam azt neki, hogy csak hazugság volt. Csak megrázom a fejem, majd a keresztezett lábaim mellett fekvő lepedőre pillantok. Most ismét felhúzom az ölembe, teljesen kényelmetlenül érezve magam meztelenül.

A matrac megmozdul, és a fejem felkapom, ahogy Hawke odamászik hozzám. A szeme az enyémbe mélyed, és mellém térdel. A kezeit a vállamra teszi és magához húz, így térdre emelkedem. Az orra majdnem az enyémet érintve, hihetetlenül gyengéden kérdezi.

– Egy baba. Volt egy babánk?

Könnybe lábad a szemem, majd kibuggyannak, és megállíthatatlanul potyognak. Hawke sűrűn pislog, hogy elűzze saját könnyeit. Bólintok a fejemmel, elismerve a legrosszabb hírt, és érezem, ahogy belemélyeszti kezeit a vállamba.

– Tudtad? – kérdezi, hangja olyan nyers hangon, mintha a torkát csiszoló papírral dörzsölték volna.

Megrázom a fejem.

– Nem. Úgy értem…Mikor görcsölni kezdtem, azt hittem, csak a menzeszem az. Dühös voltam, hogy nem jössz el velem, szóval Avery és én elmentünk, miután sörözni mentél. A kocsiban tényleg nagyon kezdett fájni, és ekkor elkezdtem vérezni. Elvitt a kórházba.

– Az istenit, Vale – üvölti, amitől összerándulok. A szemei most dühtől és fájdalomtól csillognak – Miért nem hívtál fel?

A hangja annyi ítélkezéssel telik meg, hogy visszahozza azt a haragot, amit iránta éreztem aznap éjjel. Kiszabadulok a markából, átgördülök az én oldalamra, majd egyenesen ki az ágyból. Nem mozdul utánam, de úgy figyel, mint egy sólyom –ironikus módon –, ahogy az ágy végéhez megyek, és kiszabadítom az alsóneműmet a földön fekvő farmerem gubancából. Mivel Hawke sosem zavartatta magát a felsőmmel, azonnal nagyobb biztonságban éreztem magam, amikor felvettem őket. Ugyanakkor hihetetlenül közel érzem magam hozzá ebben a pillanatban is, ahogy érzem a spermáját kiszivárogni belőlem, eláztatva a bugyimat.

Ugyanaz a sperma, ami hét éve felcsinált.

– Miért nem hívtál fel? – kérdezi újra, dühtől összeszorított fogakkal.

Oldalra dobtam a kezemeimet, és üvöltöttem.

– Dühös voltam, oké? Sokkal fontosabb volt neked, hogy aznap este a haverjaiddal legyél, mint velem, mikor nem voltam jól.

– Azt mondtad, hogy a menzeszed volt az – védekezett.

– Hát, kurvára nem a mezeszem volt – vicsorgok, elérve, hogy legalább ismét szomorúnak tűnik a keserű emlékeztető miatt. Abban a pillanatban a dühöm elpárolog, mert tudom, milyen fájdalmas azt hallania, hogy elvesztett egy babát. Szóval próbálom megmagyarázni neki.

– Először nem tudtam mi történik. Fogalmam sem volt, hogy terhes vagyok.

– Késett a menzeszed? – veti közbe, a részleteket követelve.

– Azt hiszem –mondtam bénán.

– Azt hiszed? – gúnyolódik. – Nem követed nyomon azt a szart?

– De igen – kiabálok rá. – Azt hiszem csak nem tűnt fel, hogy egy kicsit késett.

– Nem vetted észre? – mondja hitetlenkedve. – Hogy lehet nem észre venni? Egyszer van meg neked egy hónapban, a pokolba is, percre pontosan időzítetted a kibaszott hangulatingadozásaidat.

Az irántam érzett elítélése miatt felszökött bennem a pumpa, és gúnyosan, egyenesen visszakiabáltam rá.

– Hát a francba, Hawke, te kurvára velem voltál minden nap, menzesz ide vagy oda. Miért nem követted nyomon? Ugyanazok az adataid voltak, mint nekem.

Hawke ledobja a fenekét a matracra, a padlóra lendíti a lábát, a hátát mutatva nekem. A térdein nyugtatva a könyökét, fejét egy pillanatra lehajtja. Nézem, ahogy az izmai megnyúlnak a nagy levegővételtől, és egy nyomorúsággal teli sóhajjal távozik. Feltolja magát az ágyról görnyedt vállakkal, és ernyedt testtartással, akár egy kilencven éves férfi.

Mikor felém fordult, a hangja megtört, alig hallható.

– Hívnod kellett volna a kórházból

Egy rövid bólintással helyeselek.

– Tudom. Ahogy itt ülök, és visszagondolok mindenre, tudom, hogy kellett volna.

– És mert dühös voltál rám – vádolt – kizártál, hogy megtudjam. Visszatartottál attól, hogy megosszam veled, hogy megnyugtassalak, vígaszt nyújtsak. Elvetted tőlem a jogot, hogy ott legyek veled, mindezt azért, mert dühös voltál rám.

– A haverjaidat választottad helyettem – mutatok rá, megvédve a jogom, hogy elhagyatottnak érezzem magam.

– Őket választottam a menstruációs görcseid ellenében, Vale. Az volt az utolsó estém Sydney-ben. Azt hittem megérted ezt.

– Nem – mondtam gyengén…oh, olyan fáradtan – Nem értettem meg. Csak azt tudtam, hogy a kórházi ágyon feküdtem, vérrögök jöttek ki belőlem minden fájdalomhullámmal, és neked fontosabb volt, hogy a barátaiddal legyél, mint a lánnyal, akiről azt állítottad, hogy szereted.

– Jöttem volna, ha hívsz – emlékeztet újra, és tudom, hogy ez igaz volt. Az egyetlen ok, amiért nem hívtam, mert dühös voltam. Még abban a pillanatban is, ahogy ott feküdtem, Avery fogta a kezem, és átkozta Hawke-ot, mélyen a zsigereimben tudtam, hogy borzalmasan fogja érezni magát emiatt az egész miatt. Másnap majd könyörög a bocsánatomért, a karjaiba vesz, és enyhíti a fájdalmat. Megosztozik a gyászomban, és újra dédelgetve érezném magam. Csak tudtam, hogy egyszer mindenképpen meg fog történni, így könnyű volt belekapaszkodni éretlen dühömbe és nem hívni a kórházból.

De aztán valami egészen más történt velünk.

Hawke üres tekintettel nézi a szemben lévő falat, kezeit mélyen a zsebében tartja. A küzdőszellem kiveszett belőle, de a teljes igazságot akarta, így megadom neki.

– Nem ezért szakítottam veled – mondom neki.

A feje felém rándul, szemei elkerekednek a zavarodottságtól és a kíváncsiságtól. Kezeit kihúzza a zsebéből, megkerülve az ágy sarkát, ami elválasztott minket, majd elém áll.

– Akkor miért?

Egy lépést teszek Hawke felé, kinyúlok, és a kezemet a mellkasára teszem. Pont a szegycsontja közepére, ahol érzem, ahogy egyenletesen és szabályosan ver a szíve. Szinte el tudom képzelni, hogy minden egyes szívverés beszippantja a tudást és igazságot, és kipumpálja a fájdalmat és a bánatot.

– Mert te és én rosszak voltunk egymásnak.

– Mi? –mondja, a meglepetéstől hátra lépve. Leejtem a kezemet, megragadva az övét, és felemelem. Mindkét kezem az övé köré kulcsolom, és a saját mellkasomra húzom, a szívemhez fogva.

– Valami más is történt a kórházban –kezdem lassan, remélve, hogy tiszta képet festhetek neki erről az örvényről, amibe beledobtak. – Mikor bejött hozzám a doktornő, nem volt túl együttérző a nyomorommal kapcsolatban. Sörszagú volt a leheletem, ránézett a tetoválásaimra és piercingjeimre, majd megvetően ráncolta az orrát. Tudod, hogy megy ez néha.

Hawke nem bólint egyetértően velem, de tudom, hogy érti. Gyakran beszéltünk az emberekről és az első benyomásról. A pokolba is, tudom, hogy milyen benyomást tettem rá, mikor először látott. Szerette a vadságomat és piercingjeimet, vonzotta őt, de tudtuk, hogy ez másokat taszít.

– A doktornő mondott nekem valamit, ami mélyen megütött. Utólag visszagondolva, azt hiszem ez hiba volt tőle, de akkor nem tudtam. Nem húszévesen.

Hawke ádámcsutkája mozog, miközben nagyot nyel, de hangja mogorva a nyugtalanságtól.

– Mit csinált?

Megszorítom a kezét, még mindig mindkét kezemmel fogva, és ráemelem a tekintetem. Olyan egyszerűen mondom neki, ahogy tudom, próbálom minden érzelmet kiűzni a hangomból.

– Azt mondta, hogy valószínűleg az én hibám volt, hogy elvetéltem. Végigsorolta az ivás és a drogok veszélyeit, és azt, hogy mit tehetnek a magzattal a terhesség korai szakaszában. Nem számított neki, hogy nem drogoztam, és sosem kérdezett az alkohollal kapcsolatos múltamról. Csak feltételezte, hogy egy bulizós lány vagyok, és elég nyilvánvaló volt, hogy bár soha nem lehet tudni biztosan, de valószínűleg ez okozta a vetélést.

– Az a kibaszott kurva – morogja Hawke, kirántva kezét a szorításomból. A karjait azonnal a vállam köré fonja és magához húz. Szorosan ölel, védelmezve, és ismét morogva – Fel kellene kutatnom őt, és…

– Igaza volt – mondom nyugodtan, bár a dühét azzal az egy dologgal kapcsolatban aznap éjjel helyesnek gondoltam.

Hawke visszahúzza a felsőtestét, lazábban fogva engem. Lenéz rám, tagadóan megrázza a fejét, szeme tiltakozással telve.

– Nem.

– Igen – mondom határozottan, és hátrahúzódom. A karjai leesnek, és tehetetlenül néz rám.

– Nem vettem észre, hogy késett a menzeszem. Sose gondoltam át kétszer, ahogy buliztunk. Biztosra vettem, hogy semmi rossz nem lesz belőle, és egész biztosan nem gondoltam rá, hogy terhes lehetek, amíg szedtem a tablettát. Sose gondoltam át kétszer, milyen következményei lehetnek a tetteimnek, mert beszippantottál. Minden figyelmemet magadnak követelted. Felemésztettél. Minden rólad szólt, és amíg az enyém voltál, nem érdekelt semmi más. És ne tettesd, hogy nem volt ugyanaz részedről. Amíg a tiéd voltam, semmi más nem számított. Fiatalok voltunk és ostobák, és arra nem álltunk készen, hogy igazán megértsük a szerelem és az elkötelezettség fogalmát. Egy kórház sürgősségi szobájában feküdtem, kivérezve a gyermekünket, mert soha egyszer sem gondoltam rá, hogy a tetteinkkel fájdalmat okozhatunk. Hülye voltam, felelőtlen, és tudtam…

A hangom elakad, a vállam összezuhan. Hawke kezdi megérteni, hogy ez sokkal mélyebb, minthogy egyszerűen dühös voltam rá, amiért nem jött el velem a buliról.

– Csak tudtam – folytatom, szégyellve, ahogy a hangom remeg a súlyos érzelmektől. Hét év után is, a hibáztatás, a vád és a bűntudat súlya, amit hordoztam, még mindig olyan súlyosan nehezedik rám. – Tudtam, hogy ami aznap este történt az én hibám volt, mert nem láttam túl rajtad. Semmi más nem számított nekem. Húsz évesen nem aggódtunk semmiért. Te egy hoki isten voltál és a szeretőm. Én az istennőd voltam, a vízen jártam, ami téged illet.Most már értem, hogy a fiatal szív és elme képtelen meglátni a valóságot, és inkább egy hamis biztonságérzetben él az igaz szerelem nevében. Ha lett volna bármi fogalmam róla, ha elnéztem volna a te ragyogásodtól, fényes csillagodtól csak egy percre, talán több figyelmet szenteltem volna a ténynek, hogy késik a menzeszem. Talán vettem volna egy terhességi tesztet, és talán leálltam volna az ivással. Nem mentem volna bulikba, ahol a cigi és fű füstje terjeng. Talán mutattam volna egy kis érettséget és bölcsességet, ami szükséges lett volna ahhoz, hogy megakadályozzuk a gyermekünk halálát…

– Bassza meg – nyögi Hawke, ez az egy szó annyi fájdalommal van átitatva, az arca sápadt, és az ajka színtelen. Újra megragad, szorosan magához húz. – Nem a te hibád, Vale. Nem a te hibád.

Erősen megszorít, karjaim a dereka köré fonódnak, végre elfogadva azt a megnyugtatást és védelmet, amit adhatott volna nekem évekkel ezelőtt. Egyáltalán nem hiszem el neki, amikor azt mondja, hogy nem az én hibám, de egy részem, ami mindig is szerette, gyönyörködik az irántam való hűségében.

– Nem a te hibád – mormolja tovább, előre-hátra ringatva engem a karjai között – Nem a te hibád.

Nem a te hibád, nem a te hibád, nem a te hibád.

– Annyira kurvára sajnálom – suttogja Hawke, ajkával a hajamon, majd hátrahajol, hogy lenézhessen rám. A hangja remeg az érzelmektől. Könnyek lepik el e szemét, majd kibuggyannak, és lefolynak az arcán – Veled kellett volna mennem. Sokkal fontosabb voltál nekem, mint a haverjaim, de mindent természetesnek vettem. Veled kellett volna lennem, pontosan ott lettem volna veled, mikor az a degenerált elmebajos doktornő vette a bátorságot, hogy úgy éreztesse veled, hogy te vagy a felelős. Fognom kellett volna a kezed, megölelnem, és lecsókolni a könnyeidet. Biztosítanom kellett volna téged, hogy lesz másik esélyünk, hogy babánk legyen, és hogy ezer oka lehetett, hogy elvetéltél.

Ki akarom nyitni a számat, és tagadni mindent, amit mond. Nem bírom elviselni a fájdalmat, és a gyászt, amit most átél. Nem bírom elviselni, hogy elvettem az esélyét, hogy mellettem legyen, és megosztozzunk ezen, szeretőkként és társakként. Még több bűntudat nehezedik rám, és még sosem volt világosabb számomra, mint ebben a pillanatban, hogy hatalmasat tévedtem Hawke-kal kapcsolatban ennyi éven át.

 

19. fejezet

Hawke

Fordította: Red Ruby

Vale-lel volt egy gyerekem.

Vale és én életet teremtettünk.

Aprót. Tökéleteset.

Nem annyira tökéletest.

Röpkét.

Vale szorosan belém kapaszkodik, az arcát most újra a mellkasomhoz szorítja. Bocsánatkérő és feloldozó szavakat suttogok. Megpróbálom újra és újra elismételni neki, hogy a vetélés nem az ő hibája volt. Most nincs itt az ideje, de ha eljön az ideje, végül meg kell győznöm arról, hogy ez nem is a „mi” hibánk volt. Úgy tűnik, hogy a kapcsolatunk egészére akarja hárítani a felelősség egy részét, azzal érvelve, hogy az egymás iránti teljes odaadásunk vezetett ahhoz, hogy nem vettünk tudomást az életről.

Ezzel nem értek egyet.

Egyáltalán nem.

Végre elcsendesedik. A szavaim elapadnak, de én továbbra is átölelem, egyik kezemmel nyugtató mozdulatokkal simogatom fel és alá a hátát. Olyan régen volt már, hogy így öleltem, és sosem gondoltam volna, hogy megérem azt a napot, amikor újra megtörténik. Sok szempontból olyan érzés, mint évekkel ezelőtt. Annyira jó, annyira kényelmes. Más szempontból viszont kínos, mert Vale és én teljesen más emberek vagyunk, mint akkoriban. Vajon, ha ez a szörnyű esemény nem történik meg, vajon az évek során együtt nőtünk, fejlődtünk volna fel vagy különváltunk volna?

Szeretném azt hinni, hogy együtt, mert annak ellenére, hogy fiatalok voltunk, és valószínűleg nem tudtuk, milyen az igazi elkötelezettség, volt bennünk valami, amit soha többé nem találtam meg, és biztos vagyok benne, hogy Vale sem.

És ez a lelkünk közti összeköttetés volt.

Tudom, hogy ez érzelgősen hangzik, de én éreztem. Lent a zsigereimben, a bensőmön keresztül. Egy olyan intenzív kapcsolatot Vale-lel, amit még a szüleimmel sem biztos, hogy éreztem, bármennyire is szeretem őket.

Sajnos, most nem érzem ezt, nem úgy, mint korábban. Érzek egy rezdülést, vagy talán ez egy újbóli ébredést, és ez elgondolkodtat, hogy merre tovább. Legalábbis hosszú távon.

A közeljövőre nézve – mármint most rögtön –, pontosan tudom, hogy merre tartunk.

Kiengedem őt az ölelésemből, lehajolok, hogy megragadjam a kezét, és megfordulok, hogy a fürdőszoba felé vezessem. – Gyere! Vegyünk együtt egy forró fürdőt. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én úgy érzem magam, mint akin átgázolt egy Mack teherautó.

Vale megáll, húzza a kezét az enyémből. Nem eléggé ahhoz, hogy kiszabadítsa, de eléggé ahhoz, hogy felé forduljak. – Nem tudok. Haza kell mennem az apámhoz.

– Igen, ez nem fog megtörténni – mondom, és ismét a fürdőszoba felé fordulok.

Ezúttal kirántja a kezét az enyémből. Felé fordulok, és arra számítok, hogy dühös tirádát kapok a fölényeskedésem miatt, de a fenébe is... Vale-lel mindig ilyen voltam. Erre emlékeznie kellene, és bármennyire is szeret emiatt rinyálni, azt is tudom, hogy imádta.

Ehelyett az alsó ajkát rágja, a teljes határozatlanság miatt mélyen összeráncolja a szemöldökét. – Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha hazamegyek. Aggódom apa miatt...

– Hagyd a szarságot, Vale – mondom neki egy elmarasztaló pillantással, de barátságos mosollyal. – Nincs több titok. Nincs több hazugság. Most már minden ki van terítve az asztalra, ami azt jelenti, hogy most már foglalkozunk vele.

– Hogyan? – kérdezi frusztráltan. – Hét évnyi keserűség van benned irántam. Most gyász és szomorúság van. Nekem egy rakás bűntudat van a vállamon, és még csak nem is...

Hirtelen abbahagyja, tekintete a padlóra mered.

– Még csak nem is mit? – kérdezem tőle halkan, ahogy odalépek hozzá. A mutatóujjam ujjbegyét az álla alá helyezem, és felemelem az arcát. Gyors mosollyal néz rám, és megrázza a fejét.

– Semmit – mondja egy alkalmazkodó mosollyal. – Minden kint van az asztalon. Én csak… nem tudom, hogyan dolgozzuk fel ezt. Mit teszünk.

– Mit teszünk? – kérdezem tőle álszarkazmussal, és hogy tudja, hogy csak ugratom, huncut mosolyt küldök neki. – Elmondom, mit csinálunk. Bemegyünk a fürdőkádba, és lazítunk egy kicsit. De mivel meztelen leszel, és a karjaimban, megint kanos leszek, és ezért dugni fogunk a kádban. Lehetőleg úgy, hogy te lovagolsz rajtam.

Vale felhúzza rám egyik gyönyörűen ívelt szemöldökét, és összefonja a karját a mellkasán. – Szóval a szex majd megoldja az összes problémánkat?

– Rohadtul biztos, hogy ettől nem lesznek rosszabbak – mondom vigyorogva.

Forgatja a szemét, és legnagyobb megrökönyödésemre megfordul, hogy felkapja a farmerját a padlóról. Rávetem magam, mielőtt még eszébe jutna, hogy az egyik lábát beletegye. Elkapom tőle, áthajítom a szobán, és Vale-t a karjaimba pörgetem. Kezeim közé fogom az arcát és lehajolok, hogy az orromat az övéhez simítsam. – Figyelj, most már értem, miért tetted, amit tettél. Utálom, hogy elvesztettük azokat az éveket. Utálom, hogy ilyen bűntudat alatt voltál. Nem tudom pontosan, hogy innen hova tartunk, de azt tudom, hogy hova nem megyünk. És ez visszafelé van. Nem megyünk vissza a haraghoz. Nem megyünk vissza a gyászhoz. És az is biztos, hogy nem megyünk vissza oda, hogy csak barátok vagyunk.

A szemében bizonytalanság tükröződik, és látom, hogy mélyen ott bujkál benne az erős aggodalom. Szinte el tudom képzelni, ahogy fogaskerekek forognak a fejében, és próbál kitalálni valami módot, ahogy elfogadhatná, amit mondok, de talán túlzottan elmerült a sebzett lelkiismeretében ahhoz, hogy meglássa, mi áll előtte alig néhány méterre.

– Vale – mondom halkan, hogy felhívjam a figyelmét. Hogy ne legyenek kétségei afelől, amit mondani készülök. – Megértem, hogy miért tetted ezt velem... hogy szakítottál velem. Hogy nem hagytad, hogy ott legyek melletted. Megértem... tényleg megértem. Vége van, és abbahagyhatjuk a hibáztatósdit, oké?

– Akkor csak kezdjük elölről? – kérdezi tétován.

A szám káprázatosan széles mosolyra húzódik. Hátralépek tőle, és leengedem a kezemet az arcáról. Enyhén köhintve, hogy kitisztítsam a torkomat, kinyújtom a karomat, tenyeremet oldalra fordítva, és azt mondom: – Szia. A nevem Hawke. Örülök, hogy megismerhetlek.

Vale összeszorítja az ajkait, tudtomra adva, hogy hülyének néz, de látom a jókedvet a tekintetében. Megfogja a kezem, és határozottan megrázza a kezem. – Vale vagyok. Én is örülök a találkozásnak.

Elengedjük egymás kezét, de ahelyett, hogy a megérintése nélkül tenném, a kezemet felemelem és a halántékánál a hajába csúsztatom az ujjaimat. Mélyen beletúrva, megragadva a tarkójánál. Lehajolok, ajkam megérintve majdnem az övét. –Tudom, hogy csak most találkoztunk, meg minden, de van rá mód, hogy rábeszéljelek, hogy fürödj velem?

Kuncog, egy hang, amit évek óta nem hallottam. Olyan ujjongást hoz a szívembe, amire nem biztos, hogy emlékszem, hogy valaha is éreztem volna. Játékosan a mellkasomra csap a kezével, és azt mondja: – Ez egyfajta előrelépés, nem gondolod?

– Azt hittem, az „előrelépés” a lényeg – mondom, épp mielőtt a számat az övéhez érinteném. A leglágyabb csókot adom neki, inkább csak egy visszahódítót.

– Oké – mondja lágyan, meleg ajkai még mindig az enyémen nyugszanak. Előrelépés.

___

– Dőlj előre egy kicsit – nyögöm, miközben a kezem a csípőjénél fogva megragadja Vale-t. Én a kádban fekszem, ő pedig rajtam terpeszkedik.

Tulajdonképpen lovagol rajtam. A farkam mélyen benne van, és kurvára fantasztikus érzés.

Vale engedelmeskedik nekem, kezeit a vállamra teszi, és előrehajol.

Tökéletes. A szám az egyik édes mellbimbó köré záródik, és szopogatom, miközben ő a térdeit a porcelánkád aljába nyomja, hogy fel-le simogathassa a farkamat.

Kurvára közel vagyok ahhoz, hogy elszálljak, de azt akarom, hogy újra elélvezzen. Egyszer a kezemtől élvezett el, és ez a víz kezdett lehűlni, és a pihenőidőnek vége. Miután látványosan elélvezett – a háta elívelt tőlem, ahogy a lábaim között ült, és erősebben nyomta magát a kezemhez – azonnal megfordult, és felmászott a fájó farkamra, és azóta is fel-le ugrál. Csak az ő mozdulatai miatt a víz több mint fele a padlóra fröccsent.

Vad, szenvedélyes és féktelen. Nincs visszafogottság. Mindent bele.

Amilyenek mindig is voltunk.

– El kell élvezned, Vale – mondom, elengedve a mellbimbóját, miközben egyik kezemet a csípőjéről a lábai közé csúsztatom. Mutató és középső ujjamat a csiklójához nyomom, és rövid köröket teszek a duzzadt rügy körül. Vale feje hátracsuklik, de gyorsabban mozog rajtam, ami közelebb hozza a felszínhez a közelgő orgazmusomat. Az agyam azt akarja, hogy lassítson egy kicsit, hogy ne menjek el nélküle, de a farkam azt a csodálatos robbanást akarja, amiről tudja, hogy a golyóim mélyéről fog jönni. A csípőm önkéntelenül felfelé csapódik belé, ahogy keményen rám csapódik.

– Krisztusom! – motyogom, és az ujjaim egy pillanatra elveszítik a tapadást a csiklóján.

Vale nem törődik velem, erősebben ugrál, a mellei az arcomban rázkódnak. Felülök a kádban, kezeim a feneke alá nyúlnak, és segítek neki. Felhúzom a farkamon, és visszacsapom rajta.

– Igen! – kiáltja, szemeit elragadtatásában összeszorítva.

Így hát újra megteszem.

Abban a pillanatban, amikor a testünk mennydörgésként csattan a becsapódástól, mert szinte már nincs víz, ami tompíthatná az ütést, Vale a gyönyörteljes felszabadulás halk, nyöszörgő hangját adja ki. A kezeim visszatérnek a csípőjére és magamhoz szorítom, érzem, ahogy a golyóim összehúzódnak, egy pillanatra megfeszülnek és összeszorulnak, majd a folyékony felszabadulás forrón és mélyen a testébe robban belőlem. Az arcom a mellkasára borul, karjai körbeölelnek, szorosan tartanak.

Együtt borzongunk és remegünk, nem a múlt keserű emlékeiben elmerülve, hanem ezt a múltat egy új közös jövő első állomásaként katalogizálva.

Bármi is legyen az.

– Hűha – motyogja Vale, lágy boldogsággal fűszerezett hangon.

– Igen, hűha – csatlakozom, és átkarolom a hátát. Egyenesebben ülök a kádban, és egész testét az enyémhez szorítom. – Ez kibaszottul fantasztikus volt.

– Tényleg az volt – ért egyet, és bár nem látom az arcát, mert az enyém most a nyakába van fúrva, hallom a mosolyt a hangjában.

Néhány pillanatig csendben maradunk. Érzem, ahogy a farkam elernyed, és mégsem akarom, hogy elhagyja a meleg gubót, ahová befészkelte magát. Számtalanszor előfordult a múltban, miután megdugtam Vale-t, hogy azt kívántam, bárcsak örökké benne maradhatnék. Az volt a kedvenc helyem. Ott éreztem magam egésznek.

Vale gyengéden visszahúzódik tőlem, és felnyög. – A fenébe... a combjaim fájni fognak ez után az edzés után.

– Úgy lovagoltál meg, mint egy bajnok – mondom nevetve, és a kezem a combjaihoz ér, hogy enyhén megmasszírozzam. A tekintetem a rózsatetoválásra rebben, amelynek csak egy részét látom, mivel a belső combja szinte egy szintben van a külső combommal. Leeresztem a jobb kezemet, amely a bal combja tetejét dörzsöli, és végigsimítom az ujjaimmal a rózsák szélét. – Ez megkönnyítette a dolgomat – mondom neki.

– Mi az?–A feje érdeklődve oldalra billenti a fejét.

– Hogy elhiggyem a valódi okot, amiért szakítottál. Olyan sokáig csak azt hittem, hogy végeztél velem. De nem így volt, ugye?

Ekkor valami átfut Vale arcán, olyan futólag, hogy szinte azt hiszem, csak képzelem. De nem így van. Felismerem, mi az, és azonnal erőltetem. – Van valami, amit nem mondasz el nekem?

– Nem – mondja azonnal, és a hangja megnyugtató... vigasztalással és törődéssel átszőtt. – Nem, minden, amit el kellett mondani, ma este már elhangzott.

Bámulok rá, nem tudom, elhiggyem-e, amit mond. A szemei tiszták, bizonyossággal fúródnak az enyémbe.

– Egyszerű, Hawke – mondja halkan, miközben a keze a vállamra simul. – Rossz döntést hoztam. Megbántottalak emiatt, és sok éven át nem tudtad, miért tettem azokat a hülyeségeket, amiket tettem. Nagyon sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked, és még jobban sajnálom, hogy még több fájdalmat kellett elviselned ma este, amikor megtudtad az igazságot. Ez már a múlt. Te mondtad, hogy előre nézzünk, ne vissza.

A szavai jól hangzanak. Ez tényleg kurvára egyszerű.

Ezért rámosolygok, és egyetértően bólintok. – Előre.

– Előre – ért egyet egy válaszmosollyal. Aztán a vállamra támaszkodik, és megpróbál felállni. Épp elég magasra sikerül neki, hogy a farkam kicsússzon belőle, de nem elég magasra ahhoz, hogy a csípőjénél lévő kezeim megállítsák a haladását.

– Hová mész? – kérdezem.

– Tényleg haza kell mennem. Aggódom apa miatt.

– Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy ez nem fog megtörténni? – kérdezem tőle.

Bólint.

– Nos, ez nem fog megtörténni – mondom neki újra.

– De...

– Ma este itt maradsz. Még messze nem végeztem veled. Apád jól van, és majd felhívjuk, hogy bejelentkezzünk, de te itt maradsz egész éjjel, az én ágyamban. Megértetted?

– De...

– Megértetted? – ismétlem határozottan.

– Olyan irányításmániás vagy – morogja, de hallom a megadást a hangjában

Ő sem végzett ma estére velem.

Még messze nem.

Közelebb hajolok hozzá, egy csók már indokolt, hogy megpecsételjem a megállapodást, amikor megszólal a csengőm. Vale meglepetten rándul meg a karjaimban, majd felnevet.

– A kurva anyját – morgom, egy pillanatig mozdulatlanul maradok, és azt kívánom, hogy menjen a picsába a látogatóm.

A csengő újra megszólal.

Vale eltolja magát tőlem, és óvatosan megáll a csúszós porcelánon. Óvatosan kilép a kádból, tudatában az ott álló víznek, amit majd felmosóval kell feltakarítanom, és felkap egy törölközőt. Ezzel persze szemmagasságba kerülök a puncijával, amelyről tudom, hogy tele van, mert pár perccel ezelőtt élveztem bele, és ennek gondolatára a farkam újra megkeményedik. El kell gondolkodnom az e mögött álló alapvető és ősi okon. Azért, mert már teherbe ejtettem őt korábban? Kétségtelen, hogy bár fiatalok voltunk, ha tudtuk volna, hogy terhes, és ha a baba túlélte volna, egy nagyon szeretett gyermek lett volna.

– Az ajtót te nyitod – mondja Vale, és ezzel kizökkent a gondolataimból. – Én felhívom apát, és szólok neki, hogy itt maradok éjszakára.

A kezemet a kád szélére helyezve felhúzom magam, és kihúzom magam a maradék kevés vízből. Sikerül meghúznom a dugót, hogy elkezdjen lefolyni, és kilépek.

A csengő újra megszólal.

Előrehajolok, és egy gyors puszit adok Vale fejére. Aztán vigyorogva kikapom a törölközőt a kezéből. – Mindjárt jövök.

– Hé – panaszkodik, de én már a derekam köré tekerem, és óvatosan sétálok át a csúszós csempepadlón. Amint a lábam a hálószobám szőnyegére ér, amitől megszárad, felgyorsítom a tempót, amikor újra megszólal a csengő.

Lekocogok a lépcsőn, és szorosabbra húzom a törölközőt. Akárki a faszom is ez, jobb, ha hamarosan lelép, mert hirtelen késztetést érzek arra, hogy hagyjam Vale-t hogy meglovagolja az arcomat. Elvégre olyan jól lovagolt a farkamon.

Leérek a lépcső aljára, átvágok a nappalin, és elérem a bejárati ajtóhoz vezető előteret. Nem is foglalkozom a kémlelőnyílással, nem aggódom amiatt, hogy valaki megpróbálja átverekedni magát rajtam. Most mindenféle dologtól el vagyok szállva... főleg Vale-től, az igazságtól és a nagyszerű kárpótló szextől. Mit kell aggódni ezen túl?

Elfordítom a reteszt, és kinyitom az ajtót, csak körülbelül egy lábnyit, hogy félmeztelen testem nagy részét elrejthessem a nagy fakeret mögött. Körbepillantok, és a szemem meglepetten kikerekedik, amikor Michelle-t látom ott állni.

– Szia, csődör – mondja huncut mosollyal. Megdöbbenve tárom ki teljesen az ajtót, az elmém teljesen lefagy a hitetlenség és a kínos helyzet görcsös állapotában.

Michelle előrenyújtja a kezét, és játékosan megrántja a csípőmön ülő törölközőm szélét. A hangja rekedtes, csábítással teli. – És nézz magadra... teljesen készen állsz rám. Azt hiszem, ez mégsem volt olyan nagy meglepetés.

Ebben a pillanatban – ebben az istenverte, alkalmatlan pillanatban –, hallom, ahogy Vale lábai gyakorlatilag leugranak a lépcsőn. – Éhen halok, Hawke. Kifosztom a hűtődet, oké?

Lehajtom a fejem, kiejtek egy káromkodást – vagy kettőt –, aztán megpróbálom kitalálni, mi a faszt kezdjek ezzel az újabb fiaskóval.