20.-21. Fejezet

 

20. fejezet

Vale

Fordította: Calliope

Nem tudom, miért érzem magam hirtelen ilyen reménykedőnek.

Várjunk… de igen, tudom. Elképesztő az, amikor a metaforikus súly felemelkedik a válladról, tehermentesülsz a titkod súlya alól. Elmondani Hawke-nak a vetélést és még fontosabb, hogy milyen rossz érzéseket keltett bennem az orvos, és még ennél is fontosabb azt, hogy hogyan irányította ez a döntéseimet… nos, ez gyakorlatilag katartikus volt.

Hawke pontosan úgy reagált, ahogy vártam tőle. A kezdeti bánat egy elvesztett életért. Azután a dühkitörése, amiért nem hívtam. Amiért nem engedtem meg neki, hogy minden tekintetben az én emberem legyen.

A borzalom, hogy az orvos az összes hibát az én fiatal vállamra terhelte, és a haragja miattam, hogy egyedül viseltem ezt.

Az újraélt fájdalom az én egyoldalú döntésem miatt, hogy kizártam őt az életemből, mert néhány óra lefogása alatt abból a hitből, hogy Hawke a legjobb dolog az életemben elhittem, hogy ő a legrosszabb.

Azután úgy reagált, ami Hawke Therrien igazi énjét mutatja meg.

Megvigasztalt engem.

Tartott engem.

Azt mondta, hogy semmi sem volt az én hibám.

Elfogadta az érvelésemet, nem számított, bármennyire hibásak lehettek azok alig húsz évesen. Azt mondta, hogy megérti és megbocsát. Néztem a könnyeit egy babáért, akit soha nem nekünk szántak, a férfit, aki a saját bánatában fetreng, és mégis azon aggódott a leginkább, hogy megbizonyosodjon arról, hogy én jól vagyok.

Hawke azt mondta, hogy tovább akar lépni, bármit is jelentsen ez.

Ő felmentett engem és kész volt arra, hogy egy újabb esélyt adjon nekünk. Abban a pillanatban, amikor rám vetette nyálas vigyorát, kinyújtotta a kezét, hogy megrázza, és azt mondta: – Szia. A nevem Hawke. Örülök a találkozásnak– meghoztam az azonnali és végleges döntést, hogy nem fogok több fájdalmat okozni egyikünknek sem. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy az összes fájdalmamat elengedem, pont, ahogy ő is.

Ez azt jelentette, hogy nem fogom az arcába vágni, és vitát kezdeni az ő távolságtartásáról, amikor kerestem őt telefonon és emailben is. Nem tehettem ezt vele, nem azután, hogy mázsás súlyként terheltem rá egy soha be nem teljesülhető szerelemből született babát, és néztem, ahogy a szemem láttára meginog a méltánytalanság nyomorúságától, amiről csak épp most szerzett tudomást. Egyszerűen nem volt bennem annyi, hogy még több szart előássak, ami csak arra szolgált, hogy szögesdrótként belénk fúródjon.

Azt mondta, ideje továbblépni, így felugrottam erre a haladó vonatra.

Eldöntöttem, hogy ideje a múltat magam mögött hagyni.

Ahogy Hawke-ot ismerem, tisztában voltam vele, hogy nem lesz jó, ha felveszem a ruháimat. Azt mondta, hogy nem végzett velem, és ez azt jelentette, hogy meztelenek maradunk másnap reggelig. Így megragadtam egy másik törölközőt a kisszekrényből, ami a mosdótól balra volt, és magamköré tekertem, biztosítva a végét a tetején a melleim között.

Szomjan halva, és egy kicsit éhesen, lementem a lépcsőn a konyhájába, azzal a szándékkal, hogy találjak valamit mindkét igényemre. Három lépésre az aljától kiáltottam: – Éhezem Hawke! Kifosztom a hűtőd jó?

Nem válaszol, és ahogy leérek, balra fordulok a nappaliba inkább, mint jobbra a konyhába. Ahogy megkerülöm a falat, ami elválasztja a lépcsőt a nappalitól, ahol a bejárat van az egyik oldalon, megállok hülyén, ahogy Hawke ott áll törölközőben, egy másik nővel.

A nő ujjaival a törölköző szélénél.

És egy szexi tekintet az arcán.

És Hawke nem tesz semmit, hogy eltüntesse az említett ujjakat, vagy letörölje az említett nézést a nő arcáról.

Magas, hajlékony, selymes vörösesbarna haj, és krémes sima bőr. Gyönyörű és bámul Hawke-ra, és Hawke rá, és én csak gyűlölöm őt. És Hawke iránt sem érzek túl sok jóindulatot.

Mindannyiunknak vannak olyan testi reakcióink, melyek néha megszégyenítőek. Nem akarjuk, hogy ezek megtörténjenek, de a testünk elárul minket. Ez lehet gyakran mulatságos, de néha kínos, amikor szénsavas ital után böfögünk, vagy a teljesen rettegett hangja a felpuffadt és felzaklatott hasnak. Hawke és én elég sokat megtapasztaltunk egymással kapcsolatban, de garantálom, hogy még soha nem hallotta azt a hangot, ami önkéntelenül kijött belőlem.

Mint egy sikító sas. Vagy talán egy kísértet. Határozottan valami felháborodással és fájdalommal teli, olyan sikító hangot adtam, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Hawke döbbent arccal fordul felém. A nő elkapta a kezét a derekától és az álla leesett, hogy engem lát ott állni.

– Továbblépni a seggem! – sikítom újra, olyan hangosan, hogy a saját fogaim is fájnak tőle. Megfordulok és a lépcső felé tartok, hogy felöltözzek és eltűnjek onnan a pokolba.

De Hawke halálosan komoly szavai megállítanak. – Ne mozdulj egy lépést se Vale, vagy Isten engem úgy segítsen, levadászlak.

Határozatlan vagyok, és bár hátratekintek a vállam felett, teszek egy fél lépést a lépcső felé. Hawke összeszűkíti a szemét és figyelmeztet: – Menj tovább Vale. Menekülj, de elkaplak és újra itt lent leszel, úgyhogy lehet jobb, ha itt maradsz, ahol vagy.

– Van bőr a képeden… – kezdem, de váratlanul meglep.

Megvakarja a haját és egy félénk tekintetet lőve felém azt mondja: – Vale. Ő itt Michelle. Mi alkalomszerűen találkozgatunk egymással, amikor az időbeosztásunk engedi.

Ő most bemutat engem neki?

Ő most kurvára bemutat a talonban lévő dugópajtijának?

– És akkor? – kérdezem egy gúnyos mosollyal, miközben a szemeim nem hagyják el az övét. – Úgy gondoltad megkaphatod mindkettőnket ma este?

Hawke figyelmen kívül hagy és Michelle-hez fordul. Bocsánatkérőn néz rá, ami a dühömet nukleáris szintre emeli. – Michelle. Ő Vale. – mondja, miközben felém mutat, szinte utólagosan.

– Szia – mondja Michelle egy békítő mosollyal, egy kínos intés kíséretében Hawke másik oldaláról. Ki akarom vájni a szemeit, de sorba kell állnia; először Hawke-ot szeretném megütni.

Aztán Michelle Hawke felé fordul, a szemeit szélesre tárja. – Várj egy percet… azt mondtad Vale? Mint a Vale?

A hangja ámulatba ejtett, mintha egy csodának lenne a tanúja. Hawke bólint, miközben enyhén mosolyog.

Ő, tud rólam?

Mármint… hogyan?

Kizárt, hogy Hawke valaha beszélt volna egy másik nőnek arról, amink volt, és még fontosabb, arról, hogy tettem tönkre. Az egója soha nem hagyta volna, hogy ezt megossza.

– Nos, ez egy szörnyű időzítés – mondja Michelle egy rövid nevetéssel, és Hawke pedig kuncog.

Én pedig visszatérek ahhoz, hogy ki akarjam vájni a szemüket.

– Mit csinálsz itt? – Hawke kérdezi, fejét oldalra döntve.

– Csak gondoltam megleplek. Azt mondtad múlt héten, hogy készen állsz egy kis társaságra és volt egy pár szabadnapom.

– Gyere be! – mondja Hawke, ahogy szélesebbre tárja az ajtót és int Michelle-nek, hogy lépje át a küszöböt.

Ez az utolsó csepp a pohárba számomra. A pokolba, semmiképpen nem fog megkapni engem azt mondva nekem, hogy tovább akar lépni, és közben van egy tartalék, akit bármikor hívhat az űr kitöltésére. És én biztosan nem fogok itt állni, és nézni, ahogy ez megtörténik.

Ahogy megfordulok a lépcső felé, azonnal elkezdem azt hinni a szívemben, hogy Hawke azért csinálja ezt, hogy megbüntessen engem. Amíg azt mondja, hogy a dolgokat megbocsátotta, és csak a jövő áll előttünk, ez nem lehet igaz, az alapján, ahogy az imént meghívta őt. Hogy kellően jól érezte magát a nő ahhoz, hogy idejöjjön, és meglepje őt.

Félig felérek a lépcsőn, amikor hallom, hogy Hawke valami olyasmit mond: – Foglalj helyet. Mindjárt jövök.

Sietős tempóban veszem a lépcsőket, ahogy hallom, hogy Hawke jön utánam. Elrohanok a folyosón, bejutok a szobája ajtaján, és megfordulok, hogy az arcába csapjam, reménykedve abban, hogy a zárat ráfordítva távol tudom tartani őt.

Kivéve, hogy abban a pillanatban, amikor az ajtót elkezdem becsapni, ő már ott van, és a vállával benyomja. Feladom a gondolatot, hogy távol tartom őt, amíg összeszedem a ruháimat és a méltóságomat, és azonnal a fürdő felé fordulok, hogy összeszedjem az ott ledobott fehérneműmet, a melltartómat és pólómat.

Ez a szándékom viszont teljesen meghiúsult, amikor a karjait a derekam köré fonja, egy nagy lépéssel az ágynál van, és egyszerűen ledob rá. A törölköző meglazul, és én újra felháborodottan rikácsolok, ahogy elkapom a végét és próbálom magamra húzni, egy kis erkölcsi tartásként.

Hawke-ot nem érdekli. Nem néz a testemre vagy a gyenge próbálkozásomra, hogy a törölközőt újra magam köré tekerjem, ehelyett előrenyomul, eltorlaszolva az utamat. Pillanatokon belül, a nagy teste az enyém felett van, teljes súlyával terpeszben a medencémre nehezedve, gyakorlatilag a matrachoz szegezve engem. Mindkét erős combja a bordám mellett pihen, és a derekát körülvevő törülköző kinyílik a bal combjánál, azzal fenyegetve, hogy még többet felfed előttem.

Normál esetben ez egy csábító kísértés lenne. Most tökön akarom ütni, így bölcs dolog lenne, ha a törölköző úgy maradna, ahogy van.

– Mi az ördög bajod van? – kérdezi hitetlenkedve.

– Nem egyértelmű? – vetek felé egy halálos pillantást.

– Minden bizonyíték ellenére, ez valójában nem nyilvánvaló számomra – mondja őszinte zavarodottsággal.

– Nos, lássuk csak… talán az a másik nő megjelent a házadnál azzal a szándékkal, hogy szexeljen veled, amíg én még mindig itt vagyok! – csikorgom dühösen.

Hawke rázza a fejét, mintha elszomorítaná, amit mondok. Szinte szánakozó szemekkel néz rám. – Szegény Vale! – gyakorlatilag gügyögi nekem, és ez nem hangzott vigasztalóan.

Kibaszottul gúnyolódik velem.

Feltámaszkodom, megpróbálom elmozdítani a testét, nyomom a lábait a kezemmel. Egy centit sem mozdul. – Nem értem, miért vagy ilyen dühös.

– Mert egy nő van lent a nappalidban, aki szexelni akar veled – vicsorgok rá.

– De én nem akarok szexelni vele – mondja egyszerűen.

Nem erre számítottam, és kissé meglep és megingok. De nem tünteti el a haragomat, amit érzek. Az esés az örömteli lelkesedéstől, ahogy néhány pillanattal ezelőtt mentem le a lépcsőn, a teljes csalódottságig nagyon fáj.

– És nem én hívtam ide ma este – teszi hozzá Hawke.

– Azt mondta, hogy múlt héten beszéltetek róla – mutatok rá diadalmasan.

– Így van – ismeri el fenntartás nélkül –, mielőtt te és én intim kapcsolatba kerültünk egymással.

A haragom hirtelen kialszik bennem. Gyanítom, ez nem csak Hawke egyszerű magyarázata miatt van, hogy kicsit tévedtem a feltételezéseimben, hanem valószínűleg azért, mert a ma este minden szempontból kimerítő volt. Harcolni Hawke-kal. Felfedni az igazat Hawke-nak. Nézni, ahogy Hawke mérges az egyik pillanatban, aztán gyászol a következőben. Megdugott engem… kétszer, és aztán találni egy másik nőt a házában. Ez valószínűleg több, mint amit egy embernek egy éjszaka el kéne viselnie.

– Tudod Vale – mondja Hawke, és a hangja elítélő miközben lenéz rám – az előbb ugyanazt csináltad, mint amit évekkel ezelőtt.

Döbbentem kapkodom a levegőt. – Tessék?

– Te csak azt gondoltad, hogy mindent kitaláltál. Engedted, hogy az érzelmeid átvegyék az irányítást a tetteid felett. Anélkül jöttél fel ide, hogy lett volna fogalmad arról, hogy mi folyik itt, felveszed a ruháidat és kizársz engem megint.

– Nem – tagadom kitartóan – nem akartalak kizárni megint.

– Nekem úgy tűnt – válaszolja.

– Nekem úgy tűnt, hogy az ágyadba fektettél és rám ültél, így nem tudlak kizárni újra – mondtam neki ingerülten.

– Csak meg kellett volna kérdezned lent, hogy mi folyik itt. Bemutattalak téged neki az Isten szerelmére; nem azt jelenti ez, hogy elég kényelmesen érzem magam kettőtökkel együtt egy szobában?

– Teljesen kínos volt – vitatkozom.

– Nos, bassza meg, igen, az volt – mondja elkeseredetten – De ha adsz nekem pár percet, el tudtam volna magyarázni neked anélkül, hogy te gyerekesen eltoporzékolsz.

És majdnem megfogott. Kicsinek éreztem magam, és a határán voltam annak, hogy a világ legnagyobb és legszégyenteljesebb bocsánatát kérjem, amikor tovább kellett mennie, és gyerekesnek kellett engem neveznie.

Így, hogy ne cáfoljam meg, amit tényleg gondol rólam, a kezem kinyújtom, megcsípem a combját, ahol megfogok egy darab bőrt és szőrt és kegyetlenül megforgatom. Hawke felüvölt, és lerepül rólam, a kezét a sérüléshez viszi, amit az imént okoztam, hogy megdörzsölje azt.

Ez elég teret ad nekem ahhoz, hogy lerepüljek az ágyról, de ha azt hiszi, hogy megint elfutok, akkor másra kell készülnie. Ehelyett, törölközőt elfelejtve és matracon hagyva visszamászom az ágyra, egyből hozzá, és feltérdelek. Keményen megbököm a mellkasán és világosan kimondom: – Nem viselkedtem gyerekesen. Mi lenne, ha egy kicsit megpróbálnád megérteni, hogy mire is sétáltam be. Félórával ezelőtt még, te és én épp tisztáztuk a dolgokat. Nem egészen öt perccel ezelőtt épp a legnagyobb intimitásban volt részünk. És én arra sétálok be, hogy a keze a derekadon van a törölköződön? Komolyan azt várod tőlem – vagy bármelyik épeszű nőtől –, hogy ne háborodjam fel?

Most Hawke az, aki visszavesz. Meglepődve pislog rám, arca közben elvörösödik, amikor rájön a szavaim igazságára. Bámulunk egymásra, az én tekintetem most kemény és elítélő, az övé pedig védekező és zavarodott.

Várok rá, hogy elmormoljon egy bocsánatkérést, de ehelyett megrázza a fejét. Ajkai enyhén felfelé görbülnek, és szemei csillognak. – Az istenit, micsoda pár vagyunk mi, nem gondolod?

Na, most én pislogok rá egy pillanatig hitetlenkedve és mielőtt tudnék segíteni rajta, elkezdek nevetni. Hawke csatlakozik hozzám, jókedvünk mélyről jön a hasunkból és átkaroljuk egymást. Szorosan tart engem, még mindig kuncog, és megcsókolja a vállam. Amikor visszahúzódik, csillogó szemekkel nézünk egymásra, és csodálkozunk azon, mit találtunk itt újra egymásban. Ez régi, az biztos, de a legtöbb új, és olyan, mintha sziklás szakadékon sétálnánk, várva, hogy a föld kicsússzon alólunk. Annyi mindent kell még tanulnunk egymásról.

Hawke felkap, legurul az ágyról, és a lábamra állít. – Gyere… öltözzünk fel, és engedd meg, hogy lent hivatalosan is bemutassalak Michelle-nek. Kedvelni fogod őt.

Horkantottam, és ő újra nevetett.

– Komolyan. Kedvelni fogod. Jó fej és nincsenek neki abszolút semmi komoly tervei velem kapcsolatban. Ki kell találnunk a módját, hogy egy hotelt szerezzünk neki éjszakára, és holnap visszajuttassuk a reptérre.

Ez megnyugtat nagyon, és gondoltam megkérdezem: – Honnan tud rólam?

– A neved tetoválva van a... csípőmön. Tudja, hogy fontos voltál a múltamban.

– Meséltél neki rólunk? – kérdezem hitetlenkedve.

Hawke megrázza a fejét. – Amikor megkérdezte, hogy ki volt Vale, megmondtam neki, hogy ez nem az ő dolga. Így ebből tudta, hogy fontos vagy nekem.

 

21. fejezet

Hawke

Fordította: Calliope

Soha nem volt olyan időszak az életemben, amikor lehetségesnek tartottam a kibékülést Vale-lel. Olyan alaposan összetörte a fiatal, naiv szívemet, amikor azt mondta, hogy nem szeret már, hogy nem volt más választásom, mint hinni neki.

Szerelem nélkül, nem volt remény.

Szerelem nélkül, átvette a helyét a harag.

Szerelem nélkül – különösen Vale-é –, úgy döntöttem, hogy a saját karrieremre koncentrálok mindenekelőtt. Egyesek érzéketlennek neveznének, és ez lehet igaz, de kiszorítottam őt a gondolataimból. Egyszer sem gondoltam arra, hogy megpróbáljak szót érteni vele. Soha nem futott át a fejemen, hogy megpróbáljam megváltoztatni a véleményét. Elfogadtam, amit mondott, úgy gondolom, ennek a makacs büszkeségemhez volt köze, és hátra hagytam őt.

Nem volt szándékos részemről, legalábbis nem hiszem, hogy távol maradtam az elkötelezett párkapcsolatoktól. Ez egyfajta természetes folyamat volt. Eleinte elkapott az izgalom és a hírnév, ami a Titánokkal való játékkal járt. Nők vetették rám magukat és én úsztam annyi különböző punciban, hogy majdnem szentségtörésnek tűnt, hogy elköteleződjek csak egyhez. A profi jégkorongozás kötelezettségeivel együtt nem egyszerű kapcsolatokat kialakítani, így nem is próbáltam. Tovább megyek. Nem egyszerű fenntartani kapcsolatokat sem. Például – Oliver. Hagytam azt a barátságot, mert nem volt időm a működtetésére. Ez elgondolkodtat, hogy Vale-lel is ugyanezt tettem volna.

Függetlenül attól, hogy a dolgok idővel hogyan alakultak, egészen múlt hétig, amikor elmondta az igazat arról, hogy miért tette, amit tett, hogy azon gondolkodtam, hogy Vale újra lehetne a támaszom az életemben. Fogalmam sincs, hová vezet ez az egész, és túlságosan bizonytalan és ijedt vagyok ahhoz, hogy elhiggyem, hogy valaha is visszatérhetünk ahhoz, ami régen volt. Nem hazudtam Vale-nek, amikor azt mondtam, hogy megértem miért tette, amit tett. Ha az ő helyében lettem volna, elhagyatottnak érezve magam, átélve egy óriási fizikai és érzelmi veszteséget, és aztán azt mondják, hogy az életmódom okozta ezt, el tudom képzelni, hogy ilyen drasztikus döntést hozok és kivágom a másikat az életemből.

Teljesen megértem. Teljesen megbocsátom.

De ezt határozottan nem szabad elfelejteni. Vale-t mindig is az érzelmei uralták; ez az egyik oka annak szerintem, hogy a csillaga annyira kihívóan fényes. Ez volt az, ami hozzá vonzott, mert tele volt korlátlan szenvedéllyel. De ez egyben veszélyes is. Ez indulatos döntésekhez vezet néha, és ezek a döntések felejthetetlen fájdalmat is okozhatnak.

De most nincs itt az ideje, hogy az élet ilyen egyenlőtlenségein merengjek. Vannak sokkal fontosabb dolgok, amik miatt aggódnom kell ebben a pillanatban.

– Tartom, és az enyém lesz a tizenöt cented, és emelek negyed dolárral – mondom egy kihívó tekintetet szegezve Vale-re a kártyáim felett. Szép szemöldökét felemeli rám, összeszorítja az ajkait, mintha ledöbbent volna a magabiztos kiállásomon, és mélyen a torkában hümmög, mintha komolyan megfontolná. Olyan átkozottul szexi most, hogy legszívesebben lecsapnám a kis kupac aprópénzt, tízcenteseket és negyeddollárosokat az asztalról a kártyákkal, két doboz sörrel és egy üveg vízzel együtt, felfektetném széttett lábakkal, és felfalnám.

Szép gondolat, meg minden, kivéve, hogy szerintem kínos lenne egy szobában Maxszel és Garett-tel.

Úton vagyunk, miután megnyertük az idei első rendes játékot az idényben idegenben a Toront Blazers ellen. Goose és Vale váltogatják egymást idegenbeli meccseken Bruce Duvall-lal, és azt kell mondjam, hogy várom már mikor lesz vége ennek a póker játszámnak és lehet egy kis időm csak vele. Bár majdnem minden nap látjuk egymást akár az ő Cold Fury-hoz kapcsolódó kötelezettségei, akár a tény miatt, hogy majdnem minden este megdugtam őt az elmúlt héten a „kibékülésünk” óta, ő általában kiugrik az ágyamból és megy haza, mert nem akar túl sok időt távol tölteni Dave-től. Nem arról van szó, hogy nem maradhat egyedül, csak ő nem akarja egyedül hagyni. Javasoltam, hogy engedje meg, hogy nála maradjak, az ágyában, de ez kiborította. Nem értettem, mert Dave nem idióta. Tudja, hogy visszatértem a lánya életébe és elég bölcs ahhoz, hogy tudja, hogy szexelünk. Elgondolkodtat, hogy milyen bizonytalansága van Vale-nek az új kapcsolatunkkal kapcsolatban.

Ennek ellenére nem erőltetem, mert a kötelékek, amiket újraépítettünk még kísérletiek, és egyikünk sem akar belevágni olyan dologba, ami még zavaros vizekre sodorhat minket.

Sokan a szingli srácok közül kimentek a játék után, és én is úton voltam ki egy pár ünnepi sörre, de Vale nem akart menni. Ahogy korábban mondta, ez már nem az ő világa volt, és ami ennél fontosabb, kimerült volt. Még mindig hősiesen dolgozott két munkahelyen, és korán akart lefeküdni. Bíztatott, hogy menjek ki a srácokkal, biztosítva, hogy nem bánja.

És nem bánta. Meg tudtam mondani.

De, amikor mérlegeltem a társaimmal való bulizást és a Vale-lel való csendes időtöltést, a választás könnyű volt számomra. Mondtam a társaimnak, hogy kellemes időtöltést és ennyi volt.

Kivéve, hogy Garett és Max sem akart kimozdulni, és Max javasolta, hogy pókerezzünk egy kicsit, rendeljünk sört és pizzát. Így hát itt ülünk Max hotelszobájában. A kerek asztal, aminél alapban ketten ülnek, a királyi méretű ágyhoz lett húzva. Garrett és Max két széken ülnek szemben Vale-lel és velem, miközben térdünk összeér.

– Rendben – mondja Vale, miután átgondolta a lapjait és rám emeli azokat a csillogó szemeit. Egy negyeddollárost dob a kupacba és azt mondja: – Tartom.

Garrett és Max már az utolsó fordulóban bedobták a lapjaikat a licitálásnál, amikor rájöttek, hogy milyen megtévesztően jó játékos Vale. Dave jó pókerjátékos és ő megtanította a lányát, amikor még nagyon fiatal volt. Monopoly pénzzel játszottak régen, de miután leérettségizett átváltottak az igazira. Bár a szegényes bankszámlája miatt manapság, a felső határt a fogadásnak negyeddollárosba szabtuk meg.

Max balra hajol, és megnézi Vale kezében a kártyáit. A szemöldöke magasra szalad, és arra enged következtetni, hogy Vale-nek valami nagyon jó kártyái vannak.

Vagy Max a Vale Csapatban játszik és blöfföl.

– Akár be is dobhatod – mondja Max egy ravasz vigyorral, ahogy visszaül a székében és felkapja a sörét. Garrett megrázza a fejét és kuncog.

Max és Garrett tud rólam és Vale-ről. Pokolba, most már az egész csapat tudja.

Nem, mintha felálltam volna és bejelentést tettem volna vagy ilyesmi, de elég sok mindent elmondtam az egész történetünkből Maxnek egy sör fölött azon a napon, amikor elmentünk szórakozni. Nem árultam el mindent azonnal, és félig azt hittem, hogy odavan érte, de az első sör végén rájöttem, hogy sok közös van bennünk, de ezek közül egyik sem az új sportedzőhöz való vonzalom.

Mind a ketten, mi vagyunk a legidősebb testvér a családban és ismerjük a legkeményebb fajta szeretet terhét. Mindketten rendkívül közel állunk a szüleinkhez és a testvéreinkhez, és Max is kanadai, bár ő Quebecből származik. Kétnyelvű, de csak halvány nyomai vannak a francia-kanadai akcentusának, ami az örökségét jelzi. Miután beszéltünk a családról és a hokiról egy ideig, megemlítette Vale-t, és a következő dolog, amit tudok, hogy elmeséltem a történetünk lényegét neki. Nem festettem le a részleteket, a szakítást, vagy, hogy mit tett velem, de ahhoz elég volt, hogy tudja, a történetünk csúnyán ért véget.

Mire Max és én megittunk három sört, úgy jöttem el, hogy a dolgok új megvilágításba kerültek.

Először is, tudnom kellett az igazat Vale-től, hogy mi történt azon az éjszakán. Max rámutatott, hogy soha nem lépünk tovább vagy lesz békés barátságunk, ha nem tudom. Ez késztetett arra, hogy elmenjek a lakására egy héttel ezelőtt és elvigyem azzal az ürüggyel, hogy elviszem a moziba.

Köszi Max.

A második dolog, amit Maxtől tanultam, hogy a küzdelmem a karrier és a párkapcsolat egyensúlyának megteremtésére, természetes. Maxnak volt egy középiskolai szerelme, akit elveszített a távolság, a szigorúság és a hajthatatlanság miatt, hogy profi sportolóvá váljon. Ahogy bevallotta, nem a lányt helyezte az első helyre, és nem is igazán vette észre, hogy a lány érzései emiatt elmúltak. Ettől egy kicsit jobban éreztem magam, amiért elvesztettem a kapcsolatot Oliverrel és megadta a végső lökést, amire szükségem volt, hogy fel kell őt keresnem.

Bár a hívás kb. harminc másodpercig volt kínos, az nyilvánvaló volt, hogy Oliver nem is lehetett volna boldogabb miattam és a teljesítményemért, vagy kevésbé megértő a kapcsolat elvesztése miatt. Bocsánatot kértem, és ő elfogadta. Azóta még egyszer beszéltünk és „laza” terveket szőttünk, hogy újra találkozzunk.

Szóval az életem látszólag újra sínen van és a régi kapcsolatokat újra megnyitottam, és jelenleg is felderítem őket, ahogy a közös döntéseket Vale-lel és magammal kapcsolatban a továbblépésben – bármit jelentsen is ez –, nem volt értelme tovább rejtegetni a csapat elől. Emellett, az első alkalommal, amikor végigsétáltam meztelenül az öltözőben Vale nevével a csípőmön, lényegében elmesélte a történetet. Bevallottam az egyik csapattársamnak, hogy valóban Vale a sportedző az, akinek a medencémre van írva a neve, és a nap végére a történet futótűzként terjedt. Még egy e-mailt is kaptam Gray-től, hogy nagyon örül, hogy újra kapcsolatba kerültem Vale-lel.

Valami, amit szeretnék megtenni újra, szó szerint, nagyon hamar.

– Mit szólnál további fogadáshoz? – kérdezem Vale-t a szemöldökömet vonogatva rá.

– Ó igen? – kérdezi huncutul, miközben a kártyáit lefelé fordítja az asztalra – Mint például?

– Ha én nyerek, akkor jó éjszakát kívánunk ennek a két fafejűnek, visszajössz velem a szobámba és megkötözlek – mondom mindezt halk hangon egy kihívó nézéssel Vale-re. Maxet és Garrett-et szinte teljesen elfelejtem, amíg nem hallom, hogy Garrett köhög, és azt mondja: – Kínos.

Vale nem pirul el, vagy tűnik sértődöttnek a javaslatomra. Bár lehet, hogy már nem olyan bulizós lány, mint régen, de nem fél a saját szexualitásától sem. Sőt, a szemöldökét érdeklődve húzza fel, ahogy visszanéz rám.

Látszik, hogy ő is elfelejtette Maxet és Garrett-et.

– Mi van, ha én nyerek? – kérdezi, miközben a mutatóujját csábítóan végigsimítja a kártya szélein, elrendezve őket legyezőszerűen a faasztalon.

– Visszavihetsz a szobámba és megkötözhetsz, ahogy akarod – mondom neki egyszerűen.

És kurvára remélem, hogy nyer.

Kérlek, kérlek, kérlek, engedd, hogy övé legyen a nyerő kéz, mert a gondolat, hogy Vale korlátlanul hozzáférhet ahhoz, hogy azt csináljon, ami csak a mocskos kis agyában van, teljesen megfelel nekem.

– Megegyeztünk – mondja, és egy lendületes csuklómozdulattal felfordítja a kártyáit egyenként. Három király, két nyolcas. Full house.

Felállok az asztaltól, lefordítva leszórom a kártyáimat és megragadom Vale kezét, sürgetve, hogy ő is felálljon.

– Megfogtál – mondom neki egy kacsintással. – Nyertél. Most menjünk, hogy megkötözhess.

Garrett felkacag és megragadja a kártyáimat, hogy lássa, mim volt. Szememet meresztve bámulok rá, némán elmagyarázva neki, hogy bosszú fog rázúdulni, ha leleplez engem.

Max nyilvánvalóan nem látja a csendes utasításomat, ahogy megragadja a kártyákat Garrett kezéből, mielőtt Vale-t ki tudnám húzni az asztaltól, és felfordítja őket. – Négy egyforma. – mondja Max halk füttyentéssel. – Nézzétek hölgyeim!

– Seggfej – mormolom, ahogy nézek lefelé a négy királynőre, akik rám néznek, amik egyértelműen ütik Vale győzelmét.

Amikor visszanézek rá, együttérző szórakozottsággal néz rám. Megszorítja a kezem és aztán feldobja az estémet. – Ezt neked adom, szóval induljunk. Remélem egynél több nyakkendőt hoztál erre az útra.

Elfojtok egy nyögést és próbálok nem nevetni Max és Garrett miatt, ahogy ott állnak vágyakozón Vale szavai miatt. Ez csak egy apró betekintés volt a nőre, akit ismertem, aki egyáltalán nem fél kimondani, mi a helyzet. Talán megszelídítette a bulizós szokásait, de nem a hajlamát az őszinte és nyílt beszédre.

– Elmegyünk – mondom Maxnek és Garettnek ahogy elmegyek az asztal mellett, szorosabbra fogva Vale kezét, és az ajtó felé húzom őt. Szerencsére a szobám csak hárommal van odébb Maxétől, és pár percen belül már várom Vale kezét és száját, hogy rajtam legyen.

A mai egy tökéletes nap volt.