8.-9. Fejezet

 

8. fejezet

Vale

Fordította: Suzy

Mindenki jól érzi magát.

Az apám elemében van, hokiháborús történetekről beszélget néhány játékossal. Magával ragadja őket, egy született mesemondó és egy ikon a szakmájában. Az arcán lévő mosoly mindent elmond, és rájövök, hogy apám túlságosan elzárkózott, mióta ideköltöztünk. Mivel én állandóan dolgozom és most az egyetlen barátja Hawke, egészen boldogtalan és magányos lehet. Megfogadom magamnak, hogy találok valami módot arra, hogy több időt töltsek vele.

Az rohadtul biztos, hogy Hawke jó érzi magát. Csak röviden beszéltem vele, amikor először beléptünk. Apát a kezét a vállára téve üdvözölte, amit ő szeretetteljesen megszorított. Rám mosolygott és aztán Todd felé fordult.

– Jó, hogy újra látlak, Tad.

– Ő Todd – mondom automatikusan és Hawke huncutul rám vigyorog.

– Igaz… bocs… Todd – mondja, egy cseppnyi bocsánatkérés sincs a hangjában.

Aztán elvezette az apámat, hogy bemutassa a csapat többi tagjának. Szemmel tartottam apát, ami azt jelentette, hogy Hawke-ot is, aki az idő nagy részében mellette maradt. Miközben Hawke egyik sört itta a másik után, mindig adott egy friss alkoholmenteset apám kezébe és úgy gondoltam, hogy nagyon édes, ahogy alkalmazkodik apámhoz.

A legtöbb bulizó Hawke hátsó teraszán gyűlt össze, így én is ott találtam magam. Todd az a fajta ember, aki képes beszélgetni bármilyen idegennel, így gyakran magamra hagyott, hogy körbejárjon, boldogan bemutatkozva bárkinek és mindenkinek, akinek tudott.

Egy kicsit furcsa érzés itt állni egyedül, miközben az egyetlen sörömet dédelgetem. Néhány játékos cseveg velem, bemutat a barátnőjének és feleségének. Rengeteg hokinyuszi lézeng, és azt gyanítom, hogy ez a szokásos része bármelyik Cold Fury bulinak. De legtöbbször, magamra vagyok hagyva és ez nekem rendben van. A napjaim, mikor a figyelem középpontjában álltam – a parti lelkeként –, végérvényesen véget értek. A legkeményebb módon tanultam meg, milyen szörnyű dolgok történhetnek, amikor extrém módon bulizol, és nem törődsz a következményekkel.

– Kérsz még egy sört? – hallom a baloldalamon, és megfordulva Toddot találom felém sétálni egy friss üveggel. Kedvem támad nemet mondani, de már csak egy meleg korty maradt az üvegemben, így grimaszolok és elfogadom Todd felajánlását. Mellém sétál, a vállaink súrolják egymást.

Rendszerint, ha kimozdulunk, Todd a derekam köré fonja a karját és én hozzá dőlök melegségért és biztonságért, de ma este egy határozott üresség van köztünk, ami teljesen az én hibám. Ez a „romantikus” hétvége, amit Todd elképzelt, nem történt még meg és ő ettől nem volt boldog.

A hétvége jól indult, amikor felvettem Toddot a reptéren. Felüdülés volt látni őt, az arcán rajongó ragyogással, ahogy kitárta felém a karjait. Egy rövid pillanatra megengedtem magamnak, hogy megtartsanak és valóban éreztem némi békét.

Aztán a hétvége gyorsan elkezdett pokollá változni, amikor megérkeztünk a lakásba és Hawke ott volt. Tényleg egy kicsit jobban nyomon kellene követnem apám szociális menetrendjét, hogy ne érjen meglepetésként a jelenléte az otthonunkban. Olyan volt, mint a közmondásos erős ütés a gyomorba, amikor megláttam a kanapénkon, úgy nézett ki, mint aki odatartozik. Amikor az a masszív test elterült a kanapén, elviselhetetlenül szexinek kinézve a kopott farmerban és a szakadt pólóban, éreztem, hogy valami megváltozik bennem, ami szerintem beszennyezte a Todd iránti érzéseimet.

Egy rádöbbenés volt, talán egy felismerése valaminek, hogy Hawke olyat tesz velem, amit hitem szerint egyetlen másik férfi sem fog soha. Nem tudom megnevezni. Nem tudom hová tenni, csak hogy mélyen bennem lakozik. Az érzés úgy jött, mint egy megvilágosodás, hogy Hawke birtokolja egy részemet, amit soha nem érinthet más férfi. Nem biztos, hogy felismertem ezt azelőtt Toddal, de abban a pillanatban, hogy megláttam Hawke-ot felállni a kanapéról a lakásomban, rájöttem, hogy valami hiányzik a Todd iránti érzelmeimből és minden más kapcsolatomból – hosszúból vagy rövidből –, amikben az elmúlt hét évben voltam.

Todd hétvégéje még rosszabb lett, mert én ragaszkodtam ahhoz, hogy a lakásban maradjunk ahelyett, hogy szállodába megyünk, ahogy Todd javasolta. Azt mondtam neki, hogy félek egyedül hagyni apámat és bár ez tényleg így igaz, de csalóka is, mert apám biztosan képes egyedül maradni a hétvégén. A csalódottsága egyre nőtt aznap este, mikor végül bemásztunk az ágyamba. Todd, aki mindig formális volt, és pólót és pizsamaalsót visel, megpróbált rám mozdulni.

Ne értsd félre. Toddal szép és egészséges szexuális kapcsolatunk van. Vagy az volt, míg Columbusban éltem. Természetes volt, biztonságos és hát… hm, kényelmes, azt hiszem. Vonzódtam hozzá, a testéhez és az elméjéhez. Ebben teljesen biztos vagyok.

De amikor akkor este megcsókolt, a nyelvét becsúsztatva a számba, az ösztönöm azt súgta, toljam el, ahelyett, hogy befogadom és viszonzom. Így kényszerítettem magam arra, hogy hagyjam, hogy egy pillanatig csókoljon, de nem működött. Nem tudtam kapcsolódni, így gyengéden elhúzódtam és elmondtam neki minden arcátlan hazugságok anyját, hogy elkerüljem a szexet.

– Sajnálom, szívem, de ma reggel megjött a menzeszem – suttogtam a sötétben.

És Todd pontosan azt tette, amit vártam. Kétségtelenül csalódott volt és ezt a nagy levegő is bizonyította, amit kifújt, de attól még a karjaiba húzott és a hajamba suttogta – Semmi baj.

Egy csipetnyi keserűséggel és nagy adag szomorúsággal jöttem rá, hogy Hawke sosem visszakozott volna ilyen könnyedén. Sosem érdekelte, hogy menstruálok-e és ha őt nem érdekelte, engem sem. Nem voltak falak közöttünk, és ha Hawke feküdt volna velem az ágyban, semmi sem akadályozhatta volna meg, hogy megdugjon. Megbaszott volna, mint egy bajnok és aztán egyenesen becipelt volna a zuhanyzóba, hogy mindketten megtisztálkodjunk. Vad volt, nyers és gátlástalan. Semmi sem tarthatta vissza attól, amit akart és akkoriban az életünkben Hawke mindennél jobban akart engem.

Szóval tegnap éjjel ott feküdtem, egy másik férfi karjaiban és Hawke-ra gondoltam.

Próbáltam visszaemlékezni a négyévnyi boldogságunk minden részletére. Kissé megrezzentem, mikor eszembe jutott az ágyban együtt töltött időnk. Az egész rohadt éjszaka rá gondoltam és szemhunyásnyit sem aludtam. Forgolódtam, hallgattam Todd halk horkolását és nyomorultul éreztem magam, amiért cserbenhagytam. Bűntudatom volt, amiért hagytam, hogy egy emlék megváltoztassa az iránta való érzelmeimet, és ettől mérges lettem magamra is.

Hawke-ra is dühös lettem.

– Tudod, ez a hétvége eléggé szívás számomra – mondja Todd csendesen.

Bár itt kint nagy a hangzavar a zene és a tucatnyi beszélgető bulizó miatt, tisztán hallom. Nem, több mint hallom… érzem az kárhoztatást a szavaiban.

– Sajnálom – mondom, ahogy felé fordulok, az ujjaimmal a kezemben lévő üveg átázott címkéjét piszkálom. Én csak azt sajnálom rohadtul, hogy a belsőm kifordult egy olyan férfi miatt, akiről azt hittem, hogy már túl vagyok. És mégsem tudok egyetlen megnyugtató szót sem szólni Toddhoz.

Meg akarom ölelni, megcsókolni. Szorosan hozzápréselődni és tudatni vele, hogy minden rendben lesz, de ezt nem tudhatom. Mert tele vagyok az apám miatti rettegéssel, az új munkám miatti idegességgel, kimerültséggel az órák miatt, amiket tartok és ne is menjünk bele a rengeteg érzelembe, amelyek a lelkem mélyéig megráznak, mióta Hawke Therrien ismét bekapcsolódott az életembe.

Todd szemei élesen tanulmányozzák az arcomat. – Értem én, Vale. Tudom, hogy sok minden van most az életedben és világos, hogy nincs számomra hely…

– Ez nem igaz – fakadok ki, de tudom, hogy ez hazugság.

Ő is tudja, mert a szemeit forgatja. – Vale, eltávolodtál. Bezárkóztál. Ez nem te vagy. Régen mindenféléről beszélgettünk és most egy öt perces beszélgetés is olyan, mint egy foghúzás. Nem fogadod el a segítségemet, nem kötelezed el magad hosszú távra, és nem tehetek róla, de azt hiszem, igazából az van, hogy többé már nem akarsz velem kapcsolatot.

– Én tényleg akarok veled kapcsolatot – mondom sietve, ahogy leteszem az üvegemet a terasz korlátjára. Egyenesen Toddhoz sétálok, átkarolom a derekát és az arcomat a mellkasához nyomom. És mivel ő gáláns, a sértettsége ellenére azzal viszonozza a gesztust, hogy visszaölel. – A dolgok most nagyon el vannak cseszve az életemben. De ez nem tart örökké. Amint apa túljut a kísérleti kezelésen, jobb lesz. Majd meglátod.

Nem mond semmit, de megszorít, mielőtt elenged. Hátrahúzódik, lebámul rám és ismét annak az az igazságát kutatja a szemeimben, amit mondok.

– Majd meglátod – ismétlem és látok egy villanásnyi reményt a tekintetében, így folytatom. – Csak egy kis türelemre van szükségem. Csak egy kis időre van szükségem, hogy megoldjam ezt az egész őrületet.

Időre van szükségem, hogy megtisztítsam a gondolataimat Hawke-tól.

Időre van szükségem, hogy biztosra tudjam, apám nem fog meghalni.

Időre van szükségem, hogy kitaláljam, mi a fenét akarok valójában az életemben.

Mert Todd mindig sziklaszilárdnak tűnt. Mert ő mindig a legjobbat feltételezi rólam. Mert a romantikája mindig a józanész szerint volt mérsékelve, elvártam, hogy az én szemszögemből nézze a dolgokat.

Elvárom tőle, hogy azt mondja, minden rendben van.

Ehelyett, fájdalmasan felsóhajt és hátralép. – Azt kívánom, bárcsak inkább egy kicsit előbb oldanád meg ezt a dolgot, mint utóbb. Már hónapok óta ezt a szöveget kapom tőled.

Meglepetten pislogok rá. Létezik, hogy olyan régóta? Úgy értem, ja… az életem fenekestől felfordult, mióta apám rákja kiújult, de ez a feszültség most van köztünk. Az üresség, amit érzek… biztos, hogy csak ezen a hétvégén érte el a tetőpontját.

Az átkozott Hawke miatt. Ezt tudom.

Nyitom a számat, hogy vitatkozzak, hogy nem értek egyet az értékelésével, mert egészen az utóbbi időig egészen benne voltam ebben a kapcsolatban, de Todd megállít azzal, hogy lehajol, és a tarkómra teszi a kezét. Előrehúz és megpuszilja a halántékomat. Amikor elenged, azt mondja – Megyek, szerzek egy újabb sört. Elvegyülök.

Csak elismerően tudok bólintani, az agyam már akörül kering, hogy megpróbáljam kitalálni, mi a baj velem. A szemeim a teraszon lévő tömeget pásztázzák, rögtön észreveszem apámat, ahogy egy csapat srácnak mesél valami történetet, amin nevetnek. Hawke ott áll sörrel a kezében, gyönyörű mosollyal az arcán, ahogy hallgatja, azok a kék szemek fényesen ragyognak. Nem osztja meg velem az örömöt, mégis egészen a lábujjaimig érzem. Csak egy egyszerű mosoly, ráncok a szemek körül és én el vagyok bűvölve.

Megrázom a fejem és felveszem a sört, nagyot kortyolok belőle. Nem teszem le, hanem addig nyelem, míg ki nem iszom az üveg felét. A buborék azonnal a fejembe száll és szédülök, és szomorú, hogy a bulizós lány, Vale Campbell, milyen távoli már. Másfél sör és becsípek.

Egy újabb korty után enyhe nyomást érzek a hólyagomon és úgy találom, a most is egy olyan jó alkalom, mint bármelyik arra, hogy menjek és kinyissam a zsilipet. Átvágok a zsúfolt teraszon és bemegyek a házba, hogy megkeressem a fürdőszobát. Rámosolygok és bólintok néhány játékosra, egyszer megállok egy bemutatkozásra és aztán könnyen megtalálom a fürdőszobát egy rövid folyosón, ami a második emeletre vezető lépcsővel határos. Sor várakozik, így beállok, és a falhoz dőlök, mindazon gondolkodva, ami köztem és Todd között kiderült.

Olyan könnyű lenne a tartózkodásom egy részét Hawke-ra hárítani. Összeszorul tőle a gyomrom, elveszi azt a nagyon kis figyelmemet, ami még maradt és tönkreteszi. Felkavarja az érzelmeimet, felidézteti velem a régi emlékeket. Ez elég, hogy egy lányt őrületbe kergessen és biztosan ezért vannak kétségeim a Todd iránti érzéseimmel kapcsolatban.

Ugye?

– Jól vagy? – hallom Hawke kérdését, és a nyakamat elfordítva látom őt ott állni udvarias mosollyal az arcán.

– Igen… persze. Csak használnom kell a mosdót. Már nem bírom úgy a sört, mint régen.

És abban a pillanatban, ahogy a szavak kibuknak a számon, rájövök, hogy tényleg használnom kell a mosdót. Akaratlanul is összeszorítom a lábaimat.

Hawke kuncog, megfogja a kezem és kihúz a sorból. – Gyere. Használhatod azt, ami a szobámban van.

A testem azonnal fellázad, elhúzódok tőle. – Nem, jó ez így. Nem gond, ha várok.

Hawke rám se néz, hanem maga után húz. El a sorban várakozó emberek mellett és egyenesen fel a lépcsőn. Még egyszer megpróbálok elhúzódni, de a hólyagomon fokozódik a nyomás a közeli mosdó gondolatára, és azon kapom magam, hogy gyorsan felfelé trappolok a lépcsőn.

A tetején jobbra fordul és a folyosó végéig megy, ahol kinyit egy ajtót, ami valószínűleg a fő hálószobáé.

Gyorsan körülnézve mindenütt dobozokat látok. Az ágyán nincsenek lepedők és csak néhány párna és egy takaró van rajta.

– Még mindig kicsomagolsz? – kérdezem.

– Aha. De ez az utolsó helyiség – mondja, ahogy elengedi a kezem. Éles pillantással biccent a vállam fölött. – Ott van a fürdőszoba.

Hálásan elfordulok tőle és gyakorlatilag bekacsázok, nem mulasztva el Hawke halk kuncogását, amitől a hasam szaltózik. Határozottan becsukom magam mögött az ajtót, elfordítom a zárat és aztán egy pillanatra nekidőlök.

A tenyeremen a bőr még mindig bizsereg ott, ahol érintkeztünk és a szívem őrülten kalapál, elvonva a figyelmemet a szétrobbanó hólyagomról.

A francba, Hawke. Miért csinálja ezt velem?

 

9. fejezet

Hawke

Fordította: Niky

Tudom, hogy meg kellene fordulnom, és lehúzni a seggem a lépcsőn. Vissza a buliba. Meginni még egy sört.

Már így is nagyon be vagyok zsongva, és az utolsó dolog, amire szükségem van, az az, hogy teljesen elveszítsem a fejem Vale körül. Aki épp az ajtó túloldalán ül – szó szerint –, valószínűleg a dereka körül felhúzott virágos pamutszoknyában.

Basszus, de más lett. A régi Vale felbukkant volna, egy a csípőjén mélyen lógó, szakadt farmerben, egy köldöke fölé érő bustier felsőben, amiből a mellei majdnem kibuggyannak és a zöld szemeit szemceruzával erősen kihúzva. Buliról üvöltött. Mindig szexet sugárzott.

De ma este, a szoknyája egyszerűsége, ami épp a térdéig ért, egy fehér felsővel és egy könnyű, sárga pulóverrel, másfajta szexiséget sugároz. Kacér... nőies. Még mindig Vale volt, de olyan visszafogott. Most úgy néz ki, mintha délutáni teázásra menne, ahelyett, hogy sört inna egy Cold Fury buliban.

És mégis ugyanannyira, ha nem még jobban vonzódom hozzá ebben a szerelésben, ami annyira különbözik attól a nőtől, akit ismertem. Ez egy sokkal érettebb Vale... egy lágyabb nő. Még mindig az a rémült tekintet van a szemében, amihez hozzászoktam, amikor a közelemben van, és ez olyasmi, amit nagyon nem szeretek.

Nem tetszik az a seggfej sem, akivel megjelent, de azt kell,hogy mondjam, nem sokat lógtak együtt ma este. Ehelyett Vale egy sört szürcsölt és az apja közelében volt, míg a barátja elvegyült.

Egy beszélgetése mellett elsétáltam, amit egy korongos nyuszival folytatott a burkolatokról.

Mondjuk, hogy béna.

Hallom a WC-öblítést, és újra azt mondom magamnak... húzzak a picsába.

Ehelyett odasétálok az ajtóhoz, és a karomat az ajtófélfának támasztom. Hallgatom a vízfolyást, feltételezem, hogy kezet mos. Elképzelem, ahogy a haját igazgatja, miközben a tükörbe néz, talán újra fényt tesz a tökéletesen telt ajkaira.

Majdnem felnyögök a gondolatra. Ahogy régen kinéztek, mikor fel-le csúsztak az én...

A kilincs elfordul, és az ujjaim belekapaszkodnak a burkolatba, ahelyett, hogy visszahúzódnék. Vale lehajtott fejjel lép ki, ami miatt egyenesen belém sétál. Kissé visszapattan, és én ellenállok a késztetésnek, hogy kinyújtsam a kezem, és megállítsam.

Felnéz rám, ahogy ott állok az ajtóban, a szemei tágra nyílnak a meglepetéstől.

– Mit csinálsz? – motyogja.

– Meggyőződöm róla, hogy minden rendben van – mondom neki egy széles, de nem őszinte vigyorral.

Az ajkai megrándulnak, és megrázza a fejét. – Ez béna.

Elengedem az ajtófélfát, az egyik vállammal neki támaszkodom és keresztbe fonom a kezem a mellkasomon. Így nem tornyosulok fölé, de még mindig elzárom a kijáratát. – Tudod, mi a béna? – kérdezem tőle vigyorogva.

– Mi? – kérdezi, a fejét oldalra billenti, és a szemei a kíváncsiságtól ragyognak.

– A barátod... Tad.

Összeszűkült szemmel néz rám, és a mosoly leolvad az arcáról. – Ő Todd.

–          Inkább varangy – ellenkezem.

– Ötéves vagy, vagy mi? – kérdezi szárazon.

Ellökve magam az ajtótól, teszek egy lépést felé. Óvatosan hátra lép.

– Most komolyan... mit látsz ebben a fickóban? – kérdezem tőle, ahogy felé lépek. Tovább sétál hátrafelé, amíg a háta el nem éri el a zuhanyzóm ajtaját.

– Todd egy nagyszerű srác – mondja határozottan. – Ő…kedves. Odaadó.

– Hűséges? – kérdezem, miközben teszek még egy lépést, amivel még közelebb kerülök néhány centiméterrel a testéhez.

Levegőt vesz, és azt suttogja: – Igen.

Kinyújtom a kezem, valószínűleg mert be vagyok zsongva, de még inkább a hirtelen fellobbanó dühtől, ami hirtelen mellbe vág. Kezembe veszem egy tincsét, és megdörzsölöm az ujjaimmal. A pillantásom megtalálja az övét. – Tudja, hogy te nem vagy az?

– Nem vagyok mi? – A hangja csendesen, tele van szégyennel.

– Hogy nem vagy hűséges.

Vale szeme forrón lángol a felháborodástól, és a keze felemelkedik, hogy a mellkasomra csapjon. Megpróbál visszalökni, de egy centit sem mozdulok. – Hűséges voltam Toddhoz.

– Biztos vagyok benne, hogy az voltál – mondom egy nemtörődöm vállrándítással, ahogy lenézek rá. – De őt is el fogod engedni. Összetöröd szegény szívét. Otthagyod őt a pácban.

Vale felháborodottan vicsorogni kezd, de elvágom a szavát, az elfogyasztott alkohol lecsökkentette a gátlásaimat, és felsőbbrendű seggfejjé tett.

– Gyerünk, Vale, ezt csinálod – gúnyolódom vele, miközben érzem, hogy rosszul érzi magát a bőrében. Azt akarom, hogy rosszul érezze magát, hogy érezzen egy kicsit abból, amin én mentem keresztül, amikor elhagyott. A kezeimet a zuhanyfülkére helyezem a feje két oldalára, gyakorlatilag ketrecbe zárva őt. – Nem így van? Amikor eleged van, egyszerűen becsapod az ajtót.

Látom, ahogy fájdalom és nyomorúság villan át az arcán, és azonnal szarul érzem magam. Megfogadtam magamnak, hogy nem teszem ezt Vale-lel... nem addig, amíg az apja ilyen szarságokon megy keresztül. Tudom, hogy az alkohol felpörgetett. Tudom, hogy bocsánatot kéne kérnem, de még mindig nem tudom rávenni magam, hogy bocsánatot kérjek a valódi érzéseim miatt, ezért tovább engedem a gátlásaimat, amiket elnyomtam és hagytam, hogy valami mást csináljak helyette.

Megcsókolom.

Testemet hozzá szorítom, ajkam az övéhez nyomom, és szétválasztom. Vale egy apró, meglepett zihálást ad ki, és ez elég volt ahhoz, hogy a nyelvem folyékonyan csússzon a szájába.

Én pedig felnyögök, mert ez itt a kibaszott mennyország.

Vale talán olyanná változott, akinek a régi énjére gyakorlatilag rá sem lehet ismerni, de ez a száj... ezek az ajkak... az íze... Ez mind száz százalékosan ugyanaz, és a kéjvágy lökése keményen megragad.

A kezeim először a vállára, majd a hátára csúsznak, hogy magamhoz szoríthassam. Az egyik kezemet a tarkójára, a másikat a hátára teszem és magamhoz szorítom, hogy érezze, mennyire akarom őt.

Nem számít, mennyire megvetem azt, amit velem tett, nyilvánvalóan még mindig akarom őt.

Vale megpróbálja elhúzni a száját az enyémről, de én csak szorosabban tartom.

Sikerül azt motyognia: – Hawke... ne...

Nem veszek róla tudomást, de kihasználom az alkalmat, hogy az ajkaimat az állkapcsához csúsztassam.

– Ezt nem tehetem – suttogja Vale, de úgy gondolom, nem gondolja komolyan.

Végigcsókolom a nyakát, és felbátorodom, amikor az ujjai belekapaszkodnak az ingem anyagába. Az ajkaimat a füléhez tapasztom, és azt mormolom: – De, megteheted.

Megrázza a fejét, és érzem, hogy megfeszül, ezért újra megcsókolom a száján. Ujjaim a hajába markolnak, és úgy fordítom, hogy az arca még inkább az enyém felé dőljön, elmélyítve a csókot. Vale egy nagyon is világos nyögéssel jutalmaz, érzem végiggördülni a nyelvemen.

Aztán visszacsókol.

Nincs akadály, a fogai az enyémhez ütődnek, ahogy nekem nyomja. Nyelvét az enyémre gördíti, ajkai lágyak, de kitartóak. Kezem a derekára teszem, egy pillanatra megragadom, aztán elkezdem felhúzni a szoknyáját a lábán. A vér a fejemben zúg és szédülök a kéjtől, a sörtől és Vale ízétől.

Hirtelen Vale keze a csuklómra szorul, leállítva, hogy felhúzzam a szoknyáját. Elhúzza a száját az enyémtől és kétségbeesetten könyörög: – Ne!

Ez elfogadhatatlan számomra. Túl messzire mentem. A szám visszamegy a nyakához, és ezt azért teszem, mert ez Vale gyenge pontja. Ott a legérzékenyebb, és volt időszak, amikor semmit sem tudott megtagadni tőlem, ha ott csókoltam meg. Abban a pillanatban, amikor az ajkam végigsiklik a puha húsán, érzem, hogy a teste ellazul, bár a csuklómat továbbra is erősen szorítja.

– Gyerünk, Vale – suttogom a nyakába, és a farkam megfeszül a nadrágomban, amikor megborzong. – Engedj be.

– Nem lehet... Todd – motyogja, de a szorítása lazul a csuklómon.

Az elméje és a teste háborúzik, ezért kihasználom a teste gyengeségét, leszarva a barátját.

Az ujjaimat csavargatom, maroknyira felhúzom az anyagot, míg végül meg nem érzem a combja külső részének selymes, sima bőrét. Megcsipkedem a nyakát a fogaimmal, mielőtt elhajolok tőle. Ezt látnom kell.

A fejemet oldalra és lefelé billentve látom, hogy Vale krémes bőre combközépig szabadon van, a szoknyája pedig a tenyerembe gyűrődik.

Megrendítő, hogy így látom őt. Meg akarom érinteni, meg akarom kóstolni. Addig akarok rajta dolgozni, amíg el nem felejti Todd nevét, és a nyelvemre élvez.

De úgy tűnik, anélkül, hogy az ajkaimat a nyakán tartanám, a józan esze valamelyest visszatér, és eltolja a kezem.

Elfogadhatatlan.

Ezt abszolút, egyértelműen nem fogadom el.

– Vale – hízelgek, miközben közelítek az édes ponthoz, közvetlenül a füle alatt. – Hadd érintselek meg.

Az ujjai összeszorulnak a csuklómon. – Nem, Hawke... Todd-dal vagyok.

Elfogadhatatlan.

– Ebben a pillanatban nem – incselkedem vele, mielőtt megnyalnám a nyaka bőrét. Rángatom a szorítása ellen, megpróbálom feljebb húzni a szoknyáját. Az ujjaim a combja belső felén, és ő egy újabb aprócska, nyögést hallat.

– Ez az! – dicsérem meg, szavaimat a nyakára adott csókok közé fűzöm. – Csak még egy kicsit.

Vale megfeszül, ellazul, majd újra megfeszül. Össze van zavarodva, de nyerésre állok.

– Gyerünk, bébi – motyogom. Csók... csípés, majd nyalás. – Hadd lássam azt a tetoválást. Csak egy pillantást, és máris elengedlek.

Újra megfeszül, és az ujjaim végigsimítanak azon a ponton a belső combján, amit látnom kell. Azt a területet, ahová a nevemet a bőrére bélyegezte, amikor tizennyolc éves volt.

– Hawke – mondja Vale halkan, és ezúttal nem könyörgés. Úgy hangzik, mint egy figyelmeztetés, de úgy döntök, hogy nem hallgatok rá.

Látnom kell. Látnom kell azt a pontot a teste legpuhább részén,

pont a bal belső combján, mindössze négy vagy öt centire a puncijától.

– Hadd lássam, Vale – mondom keményen.

Nézd. Nyald. Harapd.

A gondolataim gyorsan pörögnek.

– Nem – mondja, miközben megrázza a fejét.

Felemelem a fejem, és lefelé bámulok rá. – Mit gondol a barátod minden alkalommal, amikor rád mászik és a nevemet bámulja? Felbosszantja? Ez eltántorította őt attól, hogy az arcát azok közé a gyönyörű lábak közé dugja?

Vale sziklaszilárddá válik a karjaimban, a körmei belevájnak a csuklóm bőrébe. Tudom, hogy átléptem a határt, ahogy a düh lángra lobban a páfrányszínű szemében, és rám sziszeg: – Látni akarod?

A hangja olyan mérges, hogy már nem vagyok benne biztos, hogy akarom-e, de bólintok. – Igen... látni akarom.

Látnom kell azt az aprócska részemet, amit kénytelen volt megtartani miután elhagyott engem. Ez egyfajta győzelem lesz, mondom magamnak.

– Jól van – sziszegi, és kitépi a szoknyáját a markomból, egészen a csípőjéig felhúzva. Megvillan a halvány rózsaszín fehérnemű, ahogy megdönti a lábát, hogy megnézzem a combja belső oldalát. A szeme szúrósan néz rám, és gúnyolódik velem: – Gyerünk, Hawke. Tudni akarod, mit gondol Todd, amikor meglátja a tetoválásomat? Rajta… vesd rá a becses pillantásodat.

Rettegés tölt el, és most már végképp nem akarom megnézni. De kurvára nem tehetek mást. Vágyom a büntetésre.

A tekintetem lassan húzódik lefelé, alig figyelve a rózsaszín bugyira egészen odáig, ahol a Hawke szót kellene látnom nagy gót betűkkel.

Ehelyett vörös rózsák és zöld levelek tömkelege fogad rácshálóba szőve, ami a lába körül kanyarog. Ez...lenyűgöző... sötéten gyönyörű, és teljesen elrejtőzik. A nevem egyszerűen... eltűnt.

Felkapom a fejem, ahogy hátralépek Vale mellől. – Eltakartad?

Az arca kipirul, és megvetően néz rám. – Persze, hogy eltakartam. Mit vártál?

Kurvára biztos, hogy nem számítottam erre.

A hajamba túrva két bizonytalan lépést teszek hátra, seggemmel a mosdópult szélére ülök. A tekintetem a padlóra siklik, és a perifériámról látom, hogy Vale leengedi a szoknyáját, eltakarva a számomrasértőrózsákat.

– Tudom, hogy azt hiszed, hűtlen voltam hozzád, mert...

– Vale – mondom fáradtan, és a fejem zakatol, ahogy a zsongásom kezd elhalványulni.

Nem akarom ezt hallani. Azt hittem, válaszokat akarok, de nem most van itt az ideje. A tudat, hogy letörölt engem a testéről, felszakítja a régi sebet, amikbe inkább nem öntenék sót.

– És én... kétségtelenül... – folytatja. – Tudom, hogy rosszul kezeltem.

A legszívesebben a fülemre szorítanám a kezem. Vissza akarom fordítani az időt, csak öt perccel ezelőttig, amikor megmutattam neki a fürdőszobát. Mert az a Hawke, aki nem akarja ezt hallani, már régen lehúzott volna a lépcsőn, és csatlakozott volna a társaságához, nem volt okosabb.

– De tudd – mondja halkan. – Azért tettem, mert hűséges voltam magamhoz.

Vale ezután kisurrant a fürdőszobából, és egy szempillantás alatt eltűnt.

Kiengedem a frusztrációtól felgyülemlett levegőt, és ellököm magam a pulttól.

Hűséges voltam magamhoz.

Ez most mi a faszt jelentett?

Az imént még fáradt voltam a beszélgetéshez, és nem akartam tudni egy rohadt dolgot sem. De nem hagyhatta ott ezt a kis apróságot megoldatlanul, és nem gondolhatta, hogy nem fogom követelni a magyarázatot. Céltudatosan lépkedek ki a fürdőszobából, végig a folyosón, és egyszerre két lépcsőfokot lépve lefelé. Egyenesen a hátsó kijárat felé veszem az irányt, ösztönösen tudom, hogy Vale menekülő üzemmódban van, és hogy az apját és a barátját gyűjti össze, hogy gyorsan elmeneküljön.

Gyorsan kiszúrom lábujjhegyre állva, hogy valamit Todd fülébe súgjon. Ő ingerültnek tűnik, körülnéz, majd kurtán bólint. Megfogja a kezét, és elkezdi vezetni az apjához.

Áttolakodom a tömegen, és négy jól elhelyezett lépéssel már előtte is vagyok. Meglepetten néz fel rám, és elengedi Todd kezét.

– Ezt még meg kell magyaráznod nekem, Vale – mondom neki, utalva a búcsújára.

Az arca pánikba esik, és felpillant Toddra. Nem vesződöm azzal, hogy ugyanezt tegyem, ehelyett a tekintetemet a zsákmányomra szegezem. Visszafordul hozzám, és azt mondja: – Ne most, Hawke.

– De, most – mondom, kiszélesítem a tartásomat, és keresztbe fonom a karjaimat. – Hogy értetted, hogy hűséges voltál magadhoz?

– Hawke – suttogja Vale könyörögve. – Majd később megbeszéljük.

– Bassza meg – mondom csendes fenyegetéssel, miközben előrehajolok. Hangom halkan tartva, hogy csak ő és Todd hallhassanak – mert nem áll szándékomban Vale-t zavarba hozni a vendégeim előtt –, azt mondom neki: – Beszélhetsz róla most, mert hét év kurvára elég hosszú idő. Visszamehetünk a szobámba, ha egyedül akarsz lenni, de itt az ideje, hogy tiszta vizet önts a pohárba.

– Vale – mondja Todd, egy lépéssel közelebb lépve hozzá. – Mi folyik itt?

Vale éles pillantást vet Toddra. – Majd később elmagyarázom.

Aztán megfordul, hogy rám nézzen, és könyörgő hangon azt mondja– Hawke... kérlek, beszéljünk erről később.

A zsigereimben mélyen égő érzés azt akarja, hogy erőltessem, de a hangja elgondolkodtat. A házam tele van vendégekkel, és én tényleg nem akarom, hogy a dolgaimat a szemük láttára mondják el. Ezért vonakodva elfogadóan bólintok.

De aztán nem tehetek róla. Ki kell adnom magamból, csak egy kicsit, így hozzá teszem,

–          Akár el is mondhatnád Toddnak a teljes igazságot, ha már úgyis magyarázkodni fogsz neki. Győződj meg róla, hogy pontosan tudja, milyen közel álltunk egymáshoz évekkel ezelőtt.

Elfordulok, de csak azután, hogy látom legyőzötten megereszkedni Vale vállát.